A hatodik fordulót rendezik a megyei első osztályban. Az elmúlt héten mindössze hat klub játszott egymás ellen, most azonban – ha minden igaz – teljes fordulót rendeznek. Több csapat azonban nem lesz topformában, miután hetek óta nem játszott, vagy nem is tréningezhetett. A Vértesszőlős utoljára augusztus 26-án lépett pályára, akkor a Nyergesújfalut verték, azóta nem játszhattak, ám legalább edzéseken részt vehettek. Az Oroszlány elmúlt heti párharca elmaradt, ám ami nagyobb baj, hogy a teljes keret karanténba került, és szombaton szabadulhatnak csak, így sem a munkahelyükre nem járhattak el, sem edzeni nem tudtak, így nem a legjobb előjelekkel várják a Vértesszőlős elleni rangadót. Az Oroszlány egyébként a negyedik, a Vértesszőlős a hetedik helyről várja a derbit. A Nyergesújfalu sem bővelkedik meccsrutinnal, hiszen mindössze két találkozón léptek pályára ebben a szezonban, legutóbb szintén augusztus 26-án. Most a Nagyigmánd ellen a kötelezőnek ígérkező győzelmet szeretnék begyűjteni hazai pályán.
A Tata sem lépett pályára még szeptemberben, ott is volt igazolt fertőzött, így nem a legjobb előjelekkel várják a listavezető Koppánymonostor elleni találkozót. A lila-fehérek remek formában vannak, még gólt sem kaptak öt mérkőzés alatt, és ezt a sorozatot hatra nyújtanák Vigh Lászlóék. Az Esztergom hazai pályán jól szerepel, és most a Vértessomlót fogadják. A papírforma alapján az Esztergom a mérkőzés esélyese, ám Schöffer Antalék bárkinek tudnak meglepetést okozni, így Terjék Lajoséknak oda kell figyelniük. Igazi kiesési rangadót rendeznek Bábolnán. Jelen állás szerint a Bábolna az utolsó előtti, hiszen mindössze csak egy pontot szerzett, míg az újonc Környe még pont nélkül áll. Kétségtelen, hogy a Bábolna játékoskerete alsó hangon is a középmezőnybe való, ám Józsa Péteréknek még várniuk kell az első győzelemre. Ehhez nagy esélyük van most a sereghajtó Környe ellen, ám ugyanakkor Kiprich József csapata is pályázik az első sikerre.
A forduló rangadóját aztán Kecskéden rendezik, ahová a Zsámbék látogat. Mindkét klub remek formában van, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a tabella második helyén a Kecskéd, harmadikon pedig a Zsámbék áll. A hazaiak ugyan egy mérkőzéssel többet játszottak. A Zsámbék négy párharc alatt nem kapott gólt, a Kecskéd viszont magasan a legtöbbet rúgta eddig a szezonban, így nagy erők csapnak majd össze. A hétvégén a Sárisápi BSE a szabadnapos. Minden találkozót vasárnap, 16.30-kor rendeznek. Halasztásról lapzártánkig egy csapat sem számolt be.
Megyei I. osztály, 6. forduló
Szeptember 13, vasárnap, 16.30
Vértesszőlősi SE-OBSK Oroszlány
Tokaji Zsolt, a Vértesszőlős vezetőedzője: – Végre játszunk!
Nyergesújfalu SE-Nagyigmándi KSK
Jánosi Dániel, a Nyergesújfalu vezetőedzője: – Bízom benne, hogy hosszú idő után újra bajnoki mérkőzést tudunk játszani.
Tatai AC-Koppánymonostori SE
Wéber Roland, a Tata vezetőedzője: – Az elmúlt két hétben nem csináltunk mást, mint fejben készültünk, talán a megye legjobb csapata ellen. Majd a pályán kiderül, ezt hogy tudjuk megvalósítani. Lelkesen és nagy ambíciókkal fogunk pályára lépni a találkozón!
FC Esztergom-Vértessomlói KSK
Terjék Lajos, az Esztergom vezetőedzője: – Hazai pályán szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat. Győzelmet várok a csapatomtól a Vértessomló ellen.
Bábolnai SE-Környe SE
Józsa Péter, a Bábolna vezetőedzője: – Mi várunk arra, hogy 2020-ban végre bajnoki mérkőzést nyerjünk. Megpróbálunk ezért mindent megtenni.
Wati Kecskéd KSK-Zsámbéki SK
Linczmaier László, a Kecskéd vezetőedzője: – A bajnoki cím legnagyobb esélyesével játszunk, de ha ott szeretnénk ragadni az élbolyban, akkor szükség lesz bravúrokra is. Ennek szellemében készülünk. A jövő szombaton pedig mindenkit szeretettel várunk az élvonalbeli Kisvárda elleni Magyar Kupa-mérkőzésre.
Legutóbbi hozzászólások