A megyei első osztály 7. fordulóját rendezik a hétvégén. Vasárnap csak négy mérkőzés lesz, mivel a Zsámbék a kupameccs miatt csak szerdán fogadja a Bábolnát, míg a Környe-Esztergom elmarad.

A hetedik fordulóval folytatódik a megyei első osztály. A hétvége kissé csonka lesz, miután csak négy mérkőzést rendeznek vasárnap, ám a szombati Magyar Kupa mérkőzésekkel így is jó lesz a hétvégi kínálat. A Vértessomló és a Bábolna is eddig egy-egy győzelmet aratott, most egymás ellen kapják meg az esélyt arra, hogy ezt a számot megduplázzák, de csak egyik félnek sikerül. A Vértessomló négy, a Tata három ponttal áll a tabellán, egy vendéggyőzelem helycserét eredményezne a tabellán. A forduló rangadóját Koppánymonostoron rendezik, ahová a Nyergesújfalu látogat. Mind a két csapat erősen esélyes a dobogóra, sőt, magasabb célokért is küzdhetnek. Jelenleg a Koppánymonostor vezeti a táblázatot, a Nyergesújfalu pedig a hetedik, de csak azért, mert eddig mindössze három mérkőzésen léptek pályára – ebből kettőt viszont megnyertek. A monostoriak még veretlenek, hat meccsből négyet nyertek. Egy győzelemmel mindenképpen a lila-fehér csapat maradna az élen, szerdáig pedig egy döntetlennel is. A Nyergesújfalu egy győzelemmel maximum egyelőre egyet tudna előzni a tabellán, ám ha bepótolja az elmaradt mérkőzéseit, könnyen a dobogón találhatja magát.

A Vértesszőlős az előző fordulóban nagyon fontos és küzdelmes győzelmet aratott az Oroszlány ellen, így a hatodik helyen áll a gárda, ráadásul csak négy mérkőzést tudott eddig le Tokaji Zsolt csapata. Most a csapat Nagyigmándra látogat. A nagyigmándiak az elmúlt fordulóban egy félidőig jól tartották magukat a Nyergesújfalu ellen, ám végül belefutottak egy 7-3-as vereségbe. Most a Vértesszőlős ellen vélhetően kevesebb gól esik, de a találkozónak a vendégek az esélyesei. Jelenleg négy pont a két csapat közti különbség, pedig a Nagyigmánd egy mérkőzéssel többször lépett pályára. Szintén nem fáradt el túlságosan a bajnoki ritmusba a Sárisáp, amely csapat eddig mindössze három találkozót tudott lejátszani, amiből kettőt meg is nyert. Az Oroszlánynak is volt elmaradt mérkőzése, de már ötször pályán volt, ezek alatt tíz pontot gyűjtött össze. A két csapat hasonló játékerőt képvisel, így igazi háromesélyes rangadót láthatnak a kilátogatók. Mindkét csapat az élmezőnybe vágyik, így fontos lesz az egymás elleni párharc. Jelenleg négy pont a különbség, így az előzés nem lehetséges, de a Sárisáp kettővel kevesebbet játszott. Nem hétvégén, hanem szerdán rendezik majd a Zsámbék-Bábolna találkozót, mivel a Zsámbék szombaton a Magyar Kupában lép pályára. Bodó Lászlóéknál eddig minden rózsaszín volt, hiszen sorra nyerték a mérkőzéseket, azonban most négy alapemberük is megsérült. László Dávid edzésen szenvedett sérülést, és előreláthatólag 2 hónapig nem is állhat majd a kulcsember a vezetőedző rendelkezésére, de László Márk Sándor, György Bence és Király Zoltán is sérüléssel bajlódik. A második helyen álló csapat jó formában van. A Bábolna kifejezetten pocsékul kezdte a szezont, ám egy döntetlen után az előző hétvégén fölényesen, hét gólt rúgva sikerült nyernie a gárdának, így egy kicsit jobb önbizalommal utazhatnak Zsámbékra. Az biztos, hogy mind a két csapat számára fontos lesz ez a párharc, bár egyelőre más-más okok miatt.

Szeptember 20, vasárnap, 16 óra
Vértessomlói KSK-Tatai AC
Schöffer Antal, a Vértessomló vezetőedzője: – A srácok nagyon sokat, és jól dolgoznak. Az a célunk, hogy hétről hétre fejlődjünk, és ez előbb vagy utóbb eredménnyel fog párosulni.
Koppánymonostori SE-Nyergesújfalu SE
Vigh László, a Koppánymonostor vezetőedzője: – Tudjuk, hogy egy jó csapat ellen fogunk játszani. Biztos vagyok benne, hogy nehéz meccs lesz. Ismerjük az erősségeiket és a gyengeségeiket is, szeretnénk itthon tartani mindhárom pontot.
Nagyigmándi KSK-Vértesszőlősi SE
Slézinger László, a Nagyigmánd vezetőedzője: – Szeretnénk megszerezni soron következő győzelmünket a Vértesszőlős ellen.
OBSK Oroszlány-Sárisápi BSE
Gulyás Tamás, az Oroszlány vezetőedzője: – Múltheti pontvesztésünk után kötelező lenne a győzelem.
Szeptember 23, szerda, 16 óra
Zsámbéki SK-Bábolnai SE
Bodó László, a Zsámbék vezetőedzője: – Nem nézünk ki jól, elvesztettem négy embert. A Bábolna nem ott áll, ahol a csapat játékosállománya szerint kellene. Egyáltalán nem téveszt meg a szereplésük. Úgy néz ki, a góllövőcipőt megtalálták, és elindulnak felfelé. Reméljük, hogy ezt nem szerdára tartogatják, hanem pár nappal későbbre…
A Környei SE-FC Esztergom találkozót elhalasztották, az új időpont november 29.