A hétvégén öt megyei (illetve a megyei bajnokságban szereplő) csapat lépett pályára a Magyar Kupa főtáblájának első körében, közülük kettő jutott tovább.
A másodosztályú Dorog hozta a kötelezőt a Nógrád megyei bajnokság élvonalában szereplő Diósjenő ellen, míg a megyei első osztályú Zsámbék az egy osztállyal feljebb szereplő THSE-Szabadkikötő csapatát verte. Az ugyancsak a megyei első osztályban vitézkedő Kecskédnek nem volt esélye az élvonalbeli Kisvárda ellen, emellett mindkét NB III.-as csapatunk búcsúzott a sorozattól. A Tatabánya az ugyancsak harmadosztályú Kozármisleny, míg a Komárom a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályban szereplő Tarpa vendégeként bukott el.
Magyar Kupa, 6. forduló
Zsámbéki SK–THSE-Szabadkikötő 2-1 (1-0)
Zsámbék, vezette: Domák Ádám (Török Bence, Horváth Dániel).
Zsámbék: Tugyi – Szlovák, Juhász Á., Sugár, Áprily, Kósa Szilágyi, Szabó (Homoki, 67.), Monori, Haupt (Bedő, 76.), Cserkuti (Peinlich, 78.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
THSE: Tamás – Révész, Vidnyánszky, Patkós (Jakab, 59.), Gere (Szűcs, 85.), Gelencsér, Farkas, Katona, Földi (Végh, 46.), Németh, Juhász D. Technikai vezető: Gecse Milán.
Gólszerző: Monori (19., 58.), illetve Németh (64.).
Hazai pályán óriási győzelemmel lépett tovább a megyei első osztályban szereplő Zsámbéki SK a harmadosztályban játszó THSE-Szabadkikötő ellen. Monori Norbert volt ismét a kulcsszereplő, ahogy az előző hétvégén is, amikor négyet rúgott Kecskéden bajnokin. Most csak kettőt, az első félidőben egy remek szabadrúgással vette be Tamás kapus hálóját. Az első játékrészben jobban játszott a Zsámbék, a THSE csak a pontrúgásokkal tudott veszélyt jelenteni. A térfélcsere után is aktívabb maradt a hazai csapat, ám a THSE átvette a kezdeményezést. Egy kontrával a Zsámbék azonban megfutotta ellenfelét, és Monori ismét jókor volt jó helyen, ezzel pedig megduplázta a hazai csapat előnyét. A vendégek egy szöglet utáni fejessel szépítettek, de több gól nem maradt a lábukban, habár Tugyi kapusnak védeni kellett néhány próbálkozást. Összességében megérdemelten jutott tovább a Zsámbék.
Diósjenő SE–Dorogi FC 0-5 (0-1)
Diósjenő, vezette: Nagy Norbert (Kövér Tamás, Szabó Ferenc Szilárd).
Diósjenő: Szaszovszki – Haljárszki, Sztupák (Bőgér D., 55.), Monostori, Dudás, Varga (Poholányi, 70.), Pálinkás, Krajcsek, Németh D., Lami, Bőgér Á. (Pincze, 46.). Vezetőedző: Eöry Tibor.
Dorog: Vajda – Nagyházi, Beliczky (Joó, 60.), Váli, Vígh, Illés, Dlusztus (Tóth, 46.), Kovács, Zabari (Papp, 71.), Szerencsi, Csillag. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
Gólszerző: Vígh (19., 58., 87.), Kovács (50.), Zabari (69.).
A Dorogi FC az első félidőben még csak egy gólig jutott a Nógrád megyei első osztályban szereplő ellenfele otthonában, a második játékrészben aztán kidomborodott a csapatok közti tudáskülönbség és a vendégek bedarálták riválisukat. A dorogiaknál több olyan játékos is lehetőséget kapott, aki a bajnoki mérkőzéseken kevesebb szerephez jut, közülük is kiemelkedett a mesterhármast elérő Vígh Ádám.
Németh Szabolcs: – Jó hangulatú találkozón megérdemelten vívtuk ki a továbbjutást kulturáltan futballozó ellenfelünkkel szemben. A mezőnyben szép támadásokat vezettünk, játékosaim szemmel láthatóan élvezték a mérkőzést, aminek különösen örülök.
HR-Rent Kozármisleny–Tatabányai SC 1-0 (0-0)
Kozármisleny, vezette: Csonka Bence (Jakab Bálint, Rózsás Rita).
Kozármisleny: Ipacs – Horváth, Fenyvesi, Babinszky (Márkvárt P., 60.), Horvát, Kirschner, Szabó (Csomós, 78.), Kozics (Ulakity, 89.), Füredi, Turi, Hampuk. Vezetőedző: Jelena Richárd.
Tatabánya: Balla – Kovács D. Sz. (Vég, 67.), Kovács I., Gyürki, Soltész, Kocsis (Kozák, 46.), Katona, Hajas, Farkas V., Székely, Farkas M. (Németh, 31.). Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerző: Márkvárt P. (62.).
Nem a kedvenc ellenfele a Tatabányának a Kozármisleny, már az NB II.-es időszakban sem nyerni járt Baranyába a kék-fehér gárda. A mérkőzés az ugyancsak a harmadosztályban szereplő hazaiak szája íze szerint alakult, bár a Tatabánya nem a legerősebb kezdőcsapatával állt ki a mérkőzésre. A találkozó végül egy gólt hozott, azt a két perccel korábban beálló Márkvárt Patrik szerezte, így végül a Kozármisleny jutott tovább a harmadosztályú csapatok küzdelméből.
Wati-Kecskéd KSK–Kisvárda Master Good 0-10 (0-4)
Kecskéd, vezette: Jakab Árpád (Horváth Zoltán, Bőhm Ármin).
Kecskéd: Bábszki (Pásku, 76.) – Vadkerti, Berki, Fábián, Simon – Hagymási D. Z. – Katóka (Kocsán, 58.), Greskó, Tomayer (Schmidt, 66.), Pető – Kiss. Vezetőedző: Linczmaier László.
Kisvárda: Minca – Navratil (Karaszjuk, 46.), Simovic (Jefferson, 46.), Rubus, Kravcsenko – Hej, Bumba, Lucas (Kovácsréti, 46.) – Baranyai, Horváth Zoltán, Camaj. Vezetőedző: Supka Attila.
Gólszerző: Simovic (4.), Horváth Zoltán (9.), Bumba (10., 81., 90.), Camaj (31.), Kovácsréti (55., 73.), Fábián (56., öngól), Jefferson (85.).
Az élvonalbeli Kisvárda nagyon hamar eldöntötte a továbbjutás kérdését a lelkesen játszó és mintegy 1000 szurkolója által támogatott Kecskéd ellen. A vendégcsapat végig nagy fölényben futballozott és érvényesítette a három osztálynyi különbséget.
Linczmaier László: – Már az elején letámadott minket a Kisvárda, amely különösen sebességben nőtt fölénk. Igyekeztünk felvenni a tempót, kevés sikerrel. Bár bebizonyosodott, hogy mekkora a különbség a megyei I. osztály és az NB I. között, mégis büszke vagyok a csapatomra, hiszen eljutottunk az országos főtáblára és egy ilyen kaliberű csapatot tudtunk Kecskédre hozni.
Supka Attila: – Amit előzetesen megbeszélünk, hogy vegyük komolyan a mérkőzést és a gólkülönbség tekintetében is érzékeltessük az osztálykülönbséget, azt teljesítettük. Minden játékosom odatette magát a szimpatikus kecskédi csapat ellen.
Tarpa SC–Komárom VSE 2-2 (0-1, 1-1, 2-2),
büntetőkkel: 4-3
Tarpa, vezette: Belicza János (Varga I. Zoltán, Lajkó Norbert).
Tarpa: Somogyi – Fejes, Szics (Rácz, 100.), Dobrolovszki, Rozmán (Tüzes, 63.), Nádimov (Djácsenkó, 55.), Sándor I., Vajda (Trombola, 63.), Fülöp, Gál, Kurilcsik. Vezetőedző: Ivanytsia Mykhailo.
Komárom: Szabó M. – Parázs (Horváth R., 94.), Eszlátyi (Schiller, 46.), Végh T., Simigla (Tóth P., 88.), Szecsődi, Vincze, Molnár, Göblyös, Módi, Végh B. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Gólszerző: Sándor I. (92., tizenegyesből), Trombola (94.), illetve Szecsődi (13.), Schiller (98.).
Kiállítva: Módi (80., Komárom).
A Komárom – a Dorogi FC-hez hasonlóan – alacsonyabb osztályú csapathoz látogatott a Magyar Kupa országos főtáblájának első körében. Itt csak egy osztálynyi volt a különbség, miután a Tarpa a megyei első osztályban szerepel, míg a KVSE az NB III. Nyugati-csoportjának oszlopos tagja. Az osztálykülönbség azonban nem jött ki a végeredményt illetően, hiába vezetett a Komárom, a meccs végére emberhátrányba került, amit kihasznált a Tarpa, és végül büntetőkkel 4-3-mal kiharcolta a továbbjutást. Bodó Laci ordibált, Monori Norbert pedig duplázott
Legutóbbi hozzászólások