A hetedik fordulóval folytatódott a megyei első osztály ezen a hétvégén. Csak négy mérkőzést játszottak le a hétvégén, hiszen a Zsámbék-Bábolna összecsapást szerdán rendezik, a Környe-Esztergom párharcot pedig novemberben pótolják. Izgalomban azonban így sem volt hiány: a Vértessomló alsóházi rangadón tartotta otthon a három pontot. Ráadásul úgy, hogy a Tata kétszer is megszerezte a vezetést, ám a Vértessomló nem csak kétszer egyenlíteni tudott, hanem a győztes gólt is bevágta. A forduló rangadóján a Koppánymonostor magabiztosan tartotta otthon mindhárom pontot. A mérkőzés ugyan kiegyenlített volt, ám amíg a hazai csapat kihasználta a lehetőségeit, addig a Nyergesújfalu egyet sem vágott be. Ezzel a Koppánymonostor maradt listavezető pozícióban, és újabb meccset hozott le kapott gól nélkül, bár ehhez nagyon kellett Gíber kapus is.

A Vértesszőlős egy gyenge első félidő után tudta hozni a három pontot Nagyigmándon. A hazai csapat jól, szervezetten játszott, ám a rutinos Vértesszőlős végül két gólt szerzett a találkozón. A Sárisáp is rangadót nyert, méghozzá Oroszlányon. A vendégek igen tartalékos kerettel utaztak Gulyás Tamásékhoz, ám végül ez is elég volt a három pont megszerzéséhez.

Labdarúgás, Megyei bajnokság, I. osztály, 7. forduló
Vértessomlói KSK–Tatai AC 3-2 (1-1)
Vértessomló, vezette: Kolonics G. (Hegedüs R., Frank V. L.).
Vértessomló: Ujszászi – Erdei, Koller (Éliás, 93.), Murányi, Batin (Nádolszky, 80.), Kovács K., Kóródi, Schöffer Á. (Egri, 46.), Kovács S., Raffai (Dobbelaere, 88.), Petőcz (Somodi, 46.). Vezetőedző: Schöffer Antal.
Tata: Csákány – Mezei, Felső, Dragonya, Nagy, Martonfi, Velencei, Széles (Koronczi, 60.), Minárcsik, Kisék (Sziranidisz, 65.), Visnyovszki. Vezetőedző: Wéber Roland.
Gólszerző: Raffai (36.), Kovács S. (69.), Batin (73.), illetve Martonfi (14.), Minárcsik (62.).
Jók: Raffai, Kovács K., Ujszászi, Kóródi, Kovács S., illetve Dragonya, Velencei, Felső.
Schöffer Antal: – Kétszer tudtunk felállni vesztett helyzetből. Nagyon örülünk, hogy sikerült otthon tartani a három pontot, de a játékon még van mit javítani.
Wéber Roland: – Jól kezdtünk, kétszer is vezettünk, a mérkőzés után mégis mi szomorkodhatunk. Az az érzésem, hogy Fortuna nem áll mellettünk. Többet kell tennünk érte, ha végre győzni szeretnénk.


Koppánymonostori SE–Nyergesújfalu SE 3-0 (1-0)
Koppánymonostor, vezette: Lovas A. G. (Széplábi G., Szántó R. D.).
Koppánymonostor: Giber – Korcsok (Hegedűs, 80.), Pekler, Pintér, Simonka (Alasztics, 84.), Venczel (Egyed, 67.), Rába, Sinkó, Dávid, Dombi (Tóth N. D., 62.), Tímár (Szalai, 85.). Vezetőedző: Vigh László.
Nyergesújfalu: Lakatos – Tóth D. (Vass, 65.), Zicsi (Molnár, 86.), Manga, Nagy, Farkas, Mann, Balogh (Szoboszlai, 75.), Guzsik, Izsó, Takács. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Gólszerző: Simonka (37.), Rába (58.), Szalai (86.).
Jók: mindenki, illetve Balogh, Takács.
Vigh László: – Egy nagyon jó, stabil csapat ellen játszottunk. Nagyon örülünk ennek az eredménynek. Szeretnénk megköszönni a szurkolóink támogatását, sokan kijöttek a mérkőzésre.
Jánosi Dániel: – A játék képe nem azt mutatta, hogy 3-0-ra fogunk kikapni, hiszen a mérkőzést végig uraltuk és három óvodás hibánkat kihasználva az ellenfél három helyzetéből három góllal fejezte be. Mi a rengeteg helyzetünkből egyet sem tudtunk kihasználni. Gratulálok a hazai kapusnak, a mezőny legjobbja volt.


Nagyigmándi KSK–Vértesszőlősi SE 0-2 (0-0)
Nagyigmánd, vezette: Jurák F. (Szeibert P., Jászberényi M.).
Nagyigmánd: Porcelán – Horváth Z., Raffael (Szabó R., 46.), Patyi, Novotni, Nyári (Szekeres, 81.), Kuti Horváth, Kovács K., Takács M., Boros (Németh, 69.), Szalai Á. Vezetőedző: Slézinger László.
Vértesszőlős: Kurucz – Szőke (Ténai, 81.), Wágner (Juhász, 46.), Szabó (Müller, 46.), Dombai, Jónás, Bencsik, Polyák, Kocsis (Somogyi, 63.), Mig (Dr. Veréb, 73.), Kiprich. Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Gólszerző: Dombai (48.), Juhász (80.).
Jók: mindenki, illetve Kurucz, Juhász.
Slézinger László: – Nagyon szomorú vagyok. Egy nagyon jó első félidő után a térfélcserét követően nem az akarat és a szív döntött, hanem a szerencse.
Tokaji Zsolt: – Küzdelmes mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk egy minősíthetetlen pályán.


OBSK Oroszlány–Sárisápi BSE 1-2 (1-1)
Oroszlány, vezette: Kiss L. (Miráki G., Sirokmán A.).
Oroszlány: Boros – Szerencse, Hideg (Tóth B., 62.), Bukovecz, Bombicz, Kuzma, Tóth Á., (Babai, 57.) Nádudvari D. (Plotár, 70.), Králl, Földi (Takács B., 79.), Fekete (Takács K., 87.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Sárisáp: Sándor G. – Szenes (Jónás, 67.), Válent, Jurásek Zs., Bauer (Párkányi N., 90.), Budaházi, Sári (Janetka, 37.), Karcagi, Kun, Manga, Kopányi. Játékos-edző: Párkányi Norbert.
Gólszerzők: Kuzma (43.), illetve Nádudvari D. (28., öngól), Janetka (70.).
Jók: senki, illetve mindenki.
Gulyás Tamás: – Amíg nem használjuk ki a lehetőségeinket, addig meg is feszülhetünk, nyerni nem fogunk.
Párkányi Norbert: – A szorult helyzetben lévő csapatommal nagyon tisztességesen és helytállóan hoztuk le ezt a meccset. Mindent megtettük a siker érdekében, és meg is érdemeltük azt. Gratulálok a csapatomnak a három pont megszerzéséhez.