A Déli csoportban a Bokod nyert a legnagyobb különbséggel, tizenegy volt közte a javukra a nagyon gyengén muzsikáló, a legutóbbi három mérkőzésén 29 (!) gólt kapó Naszály ellen. Ifjabb Marton Krisztián igencsak elemében volt, öt gólt szerzett, de Csendes Dániel is háromszor volt eredményes. A forduló rangadóján a Dunaalmás elsősorban Péter Antal triplájának köszönhetően verte kétgólos hátrányból felállva a Dadot. A két kivétel egyikeként (mindössze egy gól volt a különbség a csapatok között) a Dunaalmás el is veszítette vezető helyét, miután a Császár II.-t lemészárló Bakonysárkány (itt Pirsli János triplázott) jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést. A másik kivételt Bársonyoson láthattuk, ahol a hazai csapat háromgólos félidei hátrányból felállva mentett pontot a Réde ellen. A Csém és a vesztett pontok tekintetében a legjobban álló Gesztes is gól nélküli első félidő után aratott 4-0-s győzelmet a Bakonyszombathely, illetve a Szákszend ellen.
Északon egyértelműen alakult mindegyik mérkőzés. A második (de vesztett pontok tekintetében a legjobban álló) Almásfüzitő és a harmadik Lábatlan is 11-1-re győzött, az áldozatok az Epöl és a Szárliget voltak. A füzitőieknél a csereként beálló Vass Gyula, míg a lábatlaniaknál Sárközi Ferenc volt háromszor eredményes. A Tardos éppen egy tucatszor vette be a házigazda Vértestolna kapuját, a csereként beálló Somogyi Norbert Ákos négyszer, Lipóczky Dániel háromszor talált be a vendégeknél. Hozzájuk képest szoros meccsen nyert a listavezető Dunaszentmiklós, amely ugyan korán hátrányba került a Süttő II. ellen, de végül hat góllal győzött. A Szomód a félidőben még döntetlenre állt Annavölgyön, aztán a második játékrészben a triplázó Purgel Zoltán vezérletével magabiztosan szerezte meg első győzelmét. A rapszodikusan szereplő Baj meglepetésre simán verte az eddig jól teljesítő Felsőgallát, elvéve ezzel a tatabányaiak veretlenségét.
A góllövőlista élén délen a dadi Szabó Gábor és a dunaalmási Zvér Dezső áll egyaránt 10 találattal (a hétvégén éppen egymás ellen játszottak, de egyikőjük sem volt eredményes), északon pedig az ezúttal kétszer eredményes almásfüzitői Farkas Zoltán a legjobb 11 góllal.
Megyei III. osztály, Déli csoport, 5. forduló
Bakonysárkányi SE–Császári SE II. 9-1 (4-0)
Bakonysárkány, vezette: Udvardi Krisztián (Faragó György).
Bakonysárkány: Manner – Merkl M., Ritter, Doktor, Pirsli (Rakita G., 71.), Nagy J. (Balogh I., 60.), Szűcs, Koncz, Horváth, Tóth, Jakus (Petőcz, 46.). Technikai vezető: Kovács Sándor.
Császár II.: Gulyás – Orban, Molnár G., Nagy Z., Molnár T. M. (Kocsis, 38., Kovács K., 65.), Badenszki (Pinzariu, 54.), Molnár R. (Szigetvölgyi, 46.), Soós, Szlukovényi, Balogh R. O., László.
Gólszerző: Jakus (1-0) a 22., Pirsli (2-0) a 27., Pirsli (3-0) a 44., Nagy J. (4-0) a 45., Pirsli (5-0) az 50., Petőcz (6-0) a 62., Petőcz (7-0) a 68., Balogh R. O. (7-1) a 70., Balogh I. (8-1) a 83., Koncz (9-1) a 89. percben.
Bársonyos SK–Réde KSE 3-3 (0-3)
Bársonyos, vezette: Kelemen István (Somogyi László, Holczhacker Attila György).
Bársonyos: Polgár – Retzer (Kálnai, 75.), Bodis (Soha, 29.), Bódis, Holczinger, Varga Roland, Szimler, Sinigla, Dolgos, Hoffer, Ősz (Herman, 58.).
Réde: Rákóczi – Bíró A., Major, Bíró G., Toma, Horváth M., Czigány, Eőri, Balogh, Varga Richárd, Beke.
Gólszerző: Eőri (0-1) a 6., Horváth M. (0-2) a 13., Balogh (0-3) a 17., Szimler (1-3) a 47., Bódis (2-3) a 60., Bódis (3-3) a 63. percben.
Csémi SE–Bakonyszombathely KSE 4-0 (0-0)
Csém, vezette: Paulovics Bence (Jámbor Bence, Szajkó Árpád Attila).
Csém: Farkas – Simon, Oláh, Buzás, Körmendi, Juhász (Kaposi, 72.), Szabó Cs., Kollár (Török, 46.), Gulyás (Hollódi, 81.), Torday (Benyus, 87.), Gerencsér.
Bakonyszombathely: Hofer – Kovács (Mészáros I., 70.), Takács, Czeglédi, Mészáros T., Vig, Mezőfi (Gerhard, 72.), Babai, Morvai (Áment, 63.), Tóth S. (Nebehaj, 67.), Nokta. Technikai vezető: Gálos Csaba.
Gólszerző: Török (1-0) a 48., Juhász (2-0) az 54., Török (3-0) a 76., Kaposi (4-0) a 78. percben.
Kiállítva: Takács (Bakonyszombathely) a 80. percben.
D.M.A.C. Dunaalmás–Dad SE 4-3 (3-2)
Dunaalmás, vezette: Derecskei Bence (Kovács Zsolt, Kovács Zsolt).
Dunaalmás: Szelőczey – Bokréta, Villám, Péter, Király, Nagy, Szuri (Kozenkow, 79.), Zvér (Gerencsér, 84.), Lőrincz, Mészáros, Fiedler. Technikai vezető: Hegedűs Sándor.
Dad: Desics – Szabó, Gombos, Kozma (Juszkó, 59.), Török (Becsák, 81.), Kerner, Kovács I., Horváth, Gerlinger (Cseh N., 46.), Olosz, Magyarcsik. Technikai vezető: Purger József.
Gólszerző: Magyarcsik (0-1) a 18., Gombos (0-2) a 29., Fiedler (1-2) a 35., Péter (2-2) a 38., Péter (3-2) a 41., Horváth (3-3) a 67., Péter (4-3) a 85. percben.
Kiállítva: Cseh N. (Dad) a 85. percben.
Gesztesi SE–Szákszendi SE 4-0 (0-0)
Várgesztes, vezette: Dénes Levente (Mikulinszki Péter Pál).
Várgesztes: Szalai – Tóth V. (Szalontai, 82.), Tóth L. R., Nagy II. Géza, Licul-Kucera (Hajzer, 46.), Benczik (Pápai, 82.), Eigner (Anicka 82.), Valakovics G., Pillmann R., Vendégh (Újszászi, 55.), Nagy B. Vezetőedző: Nagy I. Géza.
Szákszend: Teberi – Veres, Kovács R., Klestenitz Á., Mayer (Schaffhauzer, 70.), Biri, Kovács Gy. (Farkas, 80.), Jakab, Kiss L., Müller T. (Veiner, 60.), Nyári. Technikai vezető: Simon József.
Gólszerző: Nagy B. (1-0) az 58., Eigner (2-0, tizenegyesből) a 63., Pillmann R. (3-0) a 66., Nagy II. Géza (4-0) a 78. percben. Kiállítva: Teberi (Szákszend) a 75. percben.
Naszály SE–Bokod FCE 0-11 (0-5)
Naszály, vezette: Dávid Rita (Patócs Dorina, Janovics Ádám).
Naszály: Nagy P. – Nagy T., Lakatos Zs., Kutak (Hebling, 37.), Szirony, Gyalogos, Tóth, Deim, Kozma R. I., Szántó, Lakatos S. Bokod: Ihász – Pányi (Farkas, 46.), Bognár, Gruber (Cser, 69.), Horváth (Marton O., 65.), ifj. Marton Krisztián, Csendes (Orosz, 77.), Bucsi, Babicz (Erdős, 39.), Antal, Molnár (Steili, 69.). Technikai vezető: id. Marton Krisztián.
Gólszerző: Bucsi (0-1) a 13., Csendes (0-2) a 19., ifj. Marton Krisztián (0-3) a 22., Csendes (0-4) a 39., ifj. Marton Krisztián (0-5) a 44., Erdős (0-6) az 50., ifj. Marton Krisztián (0-7) az 57., ifj. Marton Krisztián (0-8) a 62., Bucsi (0-9) a 70., Csendes (0-10) a 72., ifj. Marton Krisztián (0-11) a 83. percben.
Északi csoport, 5. forduló
Almásfüzitői SC–Epöli SE 11-1 (5-0)
Almásfüzitő, vezette: Sebján Attila (Fekete Benedek).
Almásfüzitő: Farris – Kugler, Szabó, Lakatos (Schönenfeld, 46.), Farkas (Doma P. Á., 73.), Sáling (Vass, 29.), Kovács (Mózes, 53.), Patócs (Vona, 65.), Végh (Doma M., 59.), Móricz, Nagy (Réti, 73.). Technikai vezető: Berlik Zsolt.
Epöl: Bodó – Barina, Tóth M. A., Márton, Kelemen M., Kelemen Á., Üveges, Genszki, Vámosi (Kuczmog, 59.), Pásztor Turák, Tóth G. Technikai vezető: Molnár Norbert.
Gólszerző: Farkas (1-0) a 13., Farkas (2-0) a 16., Végh (3-0) a 27., Vass (4-0) a 37., Végh (5-0) a 41., Nagy (6-0) a 49., Vass (7-0) az 55., Nagy (8-0) az 58., Vass (9-0) az 59., Schönenfeld (10-0) a 64., Szabó (11-0) a 73., Kelemen M. (11-1, tizenegyesből) a 80. percben.
Annavölgyi BSE–Bar-Nul Szomódi SE 1-5 (1-1)
Annavölgy, vezette: Tomacsek Balázs (Urbanics Áron).
Annavölgy: Kerekes – Vanya, Imre, Somogyi, Sovcsik (Kovács, 52.), Turcsán, Fluxa, Sasvári, Balogh, Makrai, Ferenczy.
Szomód: Barassó – Szöllősi, Tóth, Bárányos, Simkovits, Purgel Z., Bóka (Parcsami, 70.), Sáhó, Gulyás (Lengyel, 56.), Véber, Szili. Vezetőedző: Andai Béla.
Gólszerző: Simkovits (0-1) a 33., Makrai (1-1) a 43., Purgel Z. (1-2) a 63., Purgel Z. (1-3) a 71., Purgel Z. (1-4) a 76., Szöllősi (1-5) a 79. percben.
Baj KSE–TÉG-Felsőgalla 4-1 (2-0)
Baj, vezette: Spiák István Dávid (Németh Zsolt).
Baj: Bodzay – Markó, Pálinkás (Végh, 83.), Godina (Kovács L., 78.), Beigelbeck, Jurassa, Lounes, Kovács B. (Nagy, 70.), Németh Á., Kutak (Bugyi, 83.), Egyed (Számvéber, 46.).
Felsőgalla: Farkas G. (Eck, 80.) – Rigó, Földi, Benő, Eipl, Gyöngyösi, Kucsera, Folytyik G. J. (Mata, 50.), Pap, Králl, Locker (Géri, 81.). Gólszerző: Kovács B. (1-0) a 3., Jurassa (2-0) a 15., Kovács B. (3-0) az 52., Benő (3-1) az 54., Kutak (4-1) a 71. percben.
Dunaszentmiklósi SE–Süttői SC II. 7-1 (3-1)
Dunaszentmiklós, vezette: Kurali Zoltán (Kis Gergő Benedek).
Dunaszentmiklós: Nyári – Dácher (Búzer, 79.), Schlepp (Takács K., 57.), Schmidt M., Schmidt N., Schmidt D. Z., Takács G., Janetka (Sasvári, 72.), Kerekes (Dinga, 62.), Bakos (Ströcker, 64.), Veres (Csordás, 59.). Technikai vezető: Nágel Imre.
Süttő II.: Styecz (Pató, 29.) – Galambosi, Juhász, Tóth P., Bácskai, Tenki, Kovács, Varga F. (Tóth K., 68.), Teiter (Gyarmati, 59.), Barnóczki, Cziván. Technikai vezető: Ölveczky Krisztián Gábor.
Gólszerző: Tenki (0-1) a 4., Veres (1-1) a 23., Kerekes (2-1) a 34., Schmidt N. (3-1) a 44., Janetka (4-1) az 51., Bakos (5-1) az 55., Bakos (6-1) a 62., Schmidt M. (7-1) a 88. percben.
Lábatlani ESE–Szárligeti SE 11-1 (4-1)
Lábatlan, vezette: Bankó István (Uracs Roland).
Lábatlan: Balla – Kovács K. (Weimer, 67.), Rozmán, Mann (Huszák, 79.), Sárközi, Kovács L. K. (Paul, 46.), Kis-Szölgyémi (Janusz, 46.), Deme, Chirita, Gere (Suki, 48.), Török. Technikai vezető: Szalai László.
Szárliget: Németh M. – Keil, Bányai, Szabó M., Németh P., Szabó R., Bódis, Kutrucz Zs. B., Mihaliszkó, Farkas D., Vigh (Tóth István, 50.). Technikai vezető: Farkas Zoltán.
Gólszerző: Farkas D. (0-1) a 7., Mann (1-1) a 15., Bódis (2-1, öngól) a 16., Deme (3-1, tizenegyesből) a 23., Török (4-1) a 32., Török (5-1) a 47., Deme (6-1) az 52., Janusz (7-1) az 55., Sárközi (8-1) a 60., Sárközi (9-1) a 78., Sárközi (10-1) a 82., Suki (11-1) a 82. percben.
Vértestolnai TE–Tardosi FC 0-12 (0-6)
Vértestolna, vezette: Szalay Norbert (Péchy Hunor Özséb).
Vértestolna: Harmados – Sebestyén A. Á., Hartai K., Varga, Sebestyén Z. (Gróf, 46.), Iványi J. I., Goldschmidt (Jakab, 76.), Ruckenbrót (Hartai B., 46.), Bach, Vigh, Juhász D. L. Technikai vezető: Straub József.
Tardos: Kovács – Sztanek (Kádas, 76.), Hastó (Somogyi, 15.), Visnyovszki, Juhász B., Mészáros (Turóczi, 46.), Szileszki (Csordás D., 73.), Lipóczky, Ginder, Tobik (Berczeli, 46.), Schütt (Csordás G., 70.). Technikai vezető: Árendás József.
Gólszerző: Lipóczky (0-1) a 9., Lipóczky (0-2) a 17., Somogyi (0-3) a 29., Somogyi (0-4) a 32., Somogyi (0-5) a 34., Ginder (0-6) a 41., Turóczi (0-7) a 47., Somogyi (0-8) az 57., Sztanek (0-9) a 64., Csordás D. (0-10) a 75., Lipóczky (0-11) a 82., Turóczi (0-12) a 87. percben.
Szabadnapos: TABAK.
Legutóbbi hozzászólások