Több fontos összecsapást is rendeztek a megyei első osztály hétvégi fordulójában. A Nagyigmánd már a második percben megszerezte a vezetést a Vértessomló ellen, mégis csak egy ponttal gazdagodott, ugyanis a vendégcsapat gyorsan egalizálni tudott. A nyíltsisakos összecsapás végül csak két gólt hozott. Az első fél­időben az Oroszlány nem mutatott sokat a sereghajtó Környe ellen, így a csapatok gól nélküli döntetlennel vonultak pihenni, ám a második játékrész meghozta a találatokat is: előbb rövid idő alatt hármat rúgott az Oroszlány, majd a meccs végén néhány perc alatt kétszer is betalált a Környe. Ez a pontszerzéshez kevés volt a vendégek részéről, így az Oroszlány nagyon fontos három egységet tartott otthon. A forduló rangadóján nagyon hamar megszerezte a vezetést a Sárisáp a Zsámbék ellen, és végül győzelmet aratott. Csapó Károly csapata sorozatban a hetedik meccsét nyerte meg, míg Horváth Gyula sorozatban ötödik mérkőzésen szerzett gólt, így a Sárisáp állt a tabella élére.


A Kecskéd az első játékrészben alaposan ráijesztett a Vértesszőlősre, hiszen bő fél óra után már hárommal ment a vendéggárda. Erre Tokaji Zsolt négyet cserélt a szünetben, ami teljesen megváltoztatta a játék képét, végül a hazai csapat hármat is rúgott, amivel pontot tudott menteni hazai közönség előtt. A Bábolna tovább folytatja gyengélkedését, nem sok köze volt a Nyergesújfalu elleni összecsapáshoz. A hazaiak magabiztosan játszva rúgtak öt gólt, ráadásul a Bábolna két emberét is elveszítette kiállítás miatt, így a következő fordulók sem lesznek egyszerűek Józsa Péter csapatának. A forduló meglepetését a Tata mutatta be, miután egy pontot szerzett az Esztergom ellen. Ráadásul a dobogóért harcoló vendégek csak a 92. percben tudtak egalizálni, így a Tata nem volt messze a bravúros győzelemtől sem.


Nagyigmándi KSK–Vértessomlói KSK 1-1 (1-1)
Nagyigmánd, vezette: Hegedüs R. (Drabon B., Mann Á. J.).
Nagyigmánd: ifj. Slézinger László István – Járóka M., Horváth Z. (Kovács K., 46.), Horváth I., Szalai Á., Boros, Kuti Horváth, Németh, Szabó R., Göböly, Takács M. (Járóka G., 89.) Vezetőedző: id. Slézinger László István.
Vértessomló: Ujszászi – Somodi, Éliás, Koller, Murányi, Kese, Kovács I. (Nádolszky, 64.), Kóródi, Kovács S., Dobbelaere, Petőcz. Vezetőedző: Schöffer Antal.
Gólszerzők: Horváth Z. (2.), illetve Dobbelaere (17.).
Jók: Szabó R., Horváth I., Szalai Á., illetve Kovács S., Dobbelaere, Kese.
id. Slézinger László István: – Igazságos döntetlen született egy jó és hajtós mérkőzésen. Ha értékesítjük a büntetőnket, megnyerhettük volna a találkozót.
Schöffer Antal: – Egy nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl. Mindkét oldalon nagy helyzetek maradtak ki, így igazságos a döntetlen.


OBSK Oroszlány–Környe SE 3-2 (0-0)
Oroszlány, vezette: Mihályi G. (Gabala Zs., Lovas G.).
Oroszlány: Boros (Balogh, 78.) – Szerencse, Hideg (Jónás, 74.), Fekete, Bukovecz, Bombicz, Fodor, Králl, Földi (Nádudvari D., 81.), Plotár (Babai, 61.), Nádudvari Á. (Tóth Á., 46.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Környe: Hanus – Sztojka Bihari, Szűcs, Zelenai, Bihari (Bilisánczki, 58.), Szabó K., Mucsi, Kósa, Turi, Antalovits, Kerék. Vezetőedző: Kiprich József.
Gólszerzők: Hideg (55.), Plotár (60.), Bukovecz (65.), illetve Kósa (85.), Zelenai (90.).
Jók: Fodor, Szerencse, Bukovecz, Hideg, illetve Zelenai, Antalovits, Kósa.
Gulyás Tamás: – A Környe az első félidőben nagyon szervezett volt, nem találtunk fogást rajta, sőt, még volt egy veszélyes kontrájuk is. A második játékrészben aztán találtunk három gólt, és az elég volt a győzelemhez. Sok sikert kívánok a Környének.
Kiprich József: – Az első fél­időben megnyerhettük volna a mérkőzést, a szünet után pedig rohantunk az eredmény után.


Sárisápi BSE–Zsámbéki SK 2-1 (1-0)
Sárisáp, vezette: Hartdégen Zs. (Lovas A. G., Jurák F.).
Sárisáp: Sándor G. – Válent, Szenes (Jónás, 71.), Jurásek Zs. (Bauer, 60.), Terplán, Budaházi, Sándor P. (Sári, 92.), Karcagi (Nagy, 67.), Manger (Janetka, 83.), Manga, Horváth Gy. Vezetőedző: Csapó Károly.
Zsámbék: Sándor P. – György, Szlovák (Kiss, 73.), Juhász, Sugár, Áprily (László D., 46.), Kósa Szilágyi, Monori (Szabó, 83.), Haupt (László M., 58.), Homoki (Bedő, 46.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Horváth Gy. (7.), Manger (71.), illetve Marticsek (92.). Kiállítva: Terplán (64., Sárisáp).
Jók: mindenki, illetve Sugár.
Csapó Károly: – Gratulálok a csapatunknak a szenzációs győzelemhez. Az első félidőben sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, a szünetet követően – főleg a kiállítás után – kiegyenlített volt a játék. Összességében megérdemelten nyertünk.
Bodó László: – Nehéz mit mondani, mert a második percben mi szerezhettünk volna gólt, de a hazai kapufáról kifelé jött a labda. A 7. percben pedig négy játékosom hagyta, hogy egy ember a félpályáról betolja a labdát és bepasszolja a vezető góljukat. Mentünk előre, de egy újabb védelmi hiba megpecsételte a sorsunkat, pedig sokat tettünk a döntetlenért. Nem szólhatok a csapatomra semmit, mert nem adtuk fel egy percre sem, de későn jött a szépítés. Most a fő feladat az, hogy rendet tegyünk a fejekben és a lábakban, mert szerdán a Zsámbék életében rettentően fontos mérkőzés lesz, ahol helyt kell állnunk. Nincs idő arra, hogy szomorkodjunk. Gratulálok a Sárisápnak a győzelemhez.


Vértesszőlősi SE–Wati-Kecskéd KSK 3-3 (0-3)
Vértesszőlős, vezette: Széplábi G. (Kreitl T., Vojvoda M.).
Vértesszőlős: Ténai – Horváth Z., Polyák (Müller, 46.), Szőke, Dombai (Somogyi, 86.), Jónás (Dr. Veréb, 46.), Kocsis (Szabó, 46.), Wágner, Kiprich, Bencsik, Mig (Juhász, 46.). Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Kecskéd: Bábszki – Schmidt (Katóka, 73.), Vadkerti, Fábián, Hagymási D., Greskó, Pető (Darabos, 88.), Kese, Simon, Tomayer, Kiss. Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Kiprich (64.), Juhász (66.), Szőke (88.), illetve Vadkerti (24.), Hagymási D. (29.), Tomayer (37.).
Jók: Juhász, Szőke, illetve Bábszki, Tomayer.
Tokaji Zsolt: – Nézőcsalogató mérkőzésen ellentétes fél­idők után igazságos eredmény született.
Linczmaier László: – Furcsa, de eseménydús meccs volt. Belső védőink hiányoztak, emiatt új felállással próbálkoztunk, az első félidőben sikeresen. A remek játékosállományú, de elég durván játszó hazaiak minket és a hátrányukat is lefaragták a második játékrészben. Igazságosnak mondható a végeredmény, bár a második fél­időben két kapufát is rúgtunk sorsdöntő helyzetekben.


Nyergesújfalu SE–Bábolnai SE 5-0 (2-0)
Nyergesújfalu, vezette: Büki G. (Hegedüs P., Kun P. A.).
Nyergesújfalu: Lakatos – Molnár (Takács, 69.), Guzsik (Izsó, 63.), Hajnal, Zicsi (Szoboszlai, 81.), Vass (Tóth D., 69.), Nagy, Farkas, Mann (Manga, 63.), Balogh, Fekete. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Bábolna: Pécsvárady – Széles, Valkó G., Valkó M. (Szalai D., 72.), Kalamár, Lanzendorfen (Varga, 82.), Takács K., Szendi, Tóth M. G., Vörös, Soha (Takács B., 79.). Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Nagy (11.), Mann (25.), Vass (47.), Balogh (53.), Valkó G. (84., öngól).
Kiállítva: Vörös, Bognár (mindkettő Bábolna, 87., – utóbbi a kispadról). Jók: Farkas, Nagy, Fekete, illetve senki.
Jánosi Dániel: – A játékosaim nagyon komolyan álltak a mérkőzéshez. Elégedett vagyok az agresszív játékkal, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.
Józsa Péter: – Érvényesült a papírforma…


Tatai AC–FC Esztergom 1-1 (0-0)
Tata, vezette: Balázs K. (Szántó R. D., Miráki G.).
Tata: Csákány – Széles (Gesztesi, 87.), Visnyovszki, Felső, Koronczi (Michl, 69.), Dragonya, Zuggó (Kovács, 90.), Martonfi (Sziranidisz, 46.), Velencei, Kisék (Putnoki, 89.), Mezei. Vezetőedző: Wéber Roland.
Esztergom: Borsiczki – Pásztor, Molnár, Varga, Orosházi, Kulánda (Paltineanu, 78.), Fehértói (Koroknai, 78.), Ambrus, Wiest, Kiss, Mártonfi. Megbízott vezetőedző: Kun Imre.
Gólszerzők: Zuggó (77.), illetve Molnár (92.).
Jók: mindenki, illetve Pásztor, Molnár.
Wéber Roland: – Egy nagyon harcos meccsen tartottunk itthon egy pontot egy jó Esztergom ellen. Benne volt, hogy győzhetünk is, de az utolsó percekben gólt kaptunk. Összességében igazságosnak érzem a döntetlent.
Kun Imre: – Nagyon nehéz talajú pályán kellett helytállnunk. Kellemetlen ellenfél ellen játszottunk, de úgy gondolom, hogy el kellett volna hoznunk a három pontot. Csak magunknak köszönhetjük, hogy ez nem sikerült…Szabadnapos: Koppánymonostori SE.