A 16. fordulóval (és hét mérkőzéssel) folytatódtak a megyei másodosztály küzdelmei. A listavezető Tát kapusa kiállítása miatt a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszott az Ács ellen, de egy pontot sikerült megmentenie. A Mocsa már az első percben hátrányba került a Kisbér ellen, de még az első félidőben fordítani tudott, végül pedig kiütéses győzelmet aratott a forduló rangadóján. A Mocsa pontszámban beérte a Tátot, utóbbi jobb gólkülönbségével tartotta meg első helyét. Hasonló forgatókönyv szerint alakult a Kocs–Ete összecsapás is: a sereghajtó hazaiak hamar vezetést szereztek, de a vendégek még az első félidőben fordítottak, végül magabiztosan nyerték meg a mérkőzést. Az Ete hat nyeretlenül megvívott mérkőzés után tudott ismét győzni.
A zsinórban ötödik győzelmét arató Süttő simán verte a Banát, és a Kisbért megelőzve feljött a dobogóra. Idei második meccsét is elveszítette a Csolnok, amely a remek formában lévő Ászár vendégeként szenvedett vereséget. A Pilismarót kiütötte a Császárt, a hazai csapatban három játékos is duplázni tudott. A kiesési rangadón a Gyermely a hajrában szerzett gólokkal kerekedett a nagyon rossz formában lévő, zsinórban hetedik vereségét elszenvedő Piliscsév fölé, és három pontra megközelítette riválisát a tabellán.
A góllövőlista élén továbbra is a kisbéri Büki Csanád áll 18 találattal.


Megyei II. osztály, felnőtt, 16. forduló
Ászár KSE–Csolnoki SZSE 3-1 (2-1)
Ászár, vezette: Szabó Géza (Jámbor Bence).
Ászár: Molnár – Palotás (Bősze, 87.), Sáhó, Ligeti, Kiss (Takács, 85.), Verebics, Kolonics, Tapolcsányi (Borszuk, 78.), Büki, Szabó Á. V., Hullám. Technikai vezető: Végh Dániel.
Csolnok: Merész – Barlangi T. G. (Nebehaj, 58.), Binder, Yousif, Barlangi B., Putnoki D. (Seregi, 67.), Kovács (Nagy, 75.), Jantos, Gause (Putnoki B., 46.), Vörös, Pázmándi. Technikai vezető: Gál Csaba.
Gólszerző: Sáhó (1-0, 11-esből) a 11., Verebics (2-0) a 22., Yousif (2-1) a 27., Sáhó (3-1) az 52. percben.


DG Tát SE–Ácsi Kinizsi SC 1-1 (1-1)
Tát, vezette: Derecskei Bence (Linn Kevin, Hernádi Bence Zsolt).
Tát: Szél – Rábl, Tirpák, Dékány, Koller (Török, 75.), Jámbor, Mészáros, Tillman, Budavári (Erős, 28.), Páldi (Szabó Á., 78.), Chrompota. Technikai vezető: Szabó Attila.
Ács: Farkas – Bányai, Bögi, Horváth, Ötvös (Kohár M., 80.), Kohár J. (Satu P., 89.), Ozoróczi (Vörös, 46.), Taár (Blahó, 46.), Vincze, Németh, Kovács K. Technikai vezető: Virág Attila.
Gólszerző: Ozoróczi (0-1, 11-esből) a 28., Mészáros (1-1) a 37. percben.
Kiállítva: Szél (Tát) a 26. percben.


Gyermely–Piliscsévi SE 3-1 (0-0)
Komárom, vezette: Csejtei Csaba (Drabon Barnabás, Frank Viktor László).
Gyermely: Kővári – Kovács K. (Tóth L., 44.), Horváth M. E., Tráj, Kovács A. (Stréhli N., 80.), Tóth G. (Stréhli A., 46.), Balázs, Kiss G., Vesze­lovszki, Gombás P., Nagy. Vezetőedző: Sulyok Attila.
Piliscsév: Tóth G. I. (Mike, 26.) – Simon, Varga, Mesterházi II. Csaba, Ulviczki (Gyügyei, 54.), Halmos, Bartl D. D., Velmovszki (Bartl R. Z., 80.), Szabó (Bartl K. A., 62.), Kucsera B., Szőke. Technikai vezető: Klányi Norbert.
Gólszerző: Horváth M. E. (1-0) az 53., Varga (1-1) a 78., Balázs (2-1, tizenegyesből) a 83., Veszelovszki (3-1) a 84. percben.


Kisbéri SSE–Mocsa KSE 1-6 (1-2)
Komárom, vezette: Baranyai László (Szabó Barnabás, Somogyi László).
Kisbér: Porcelán – Csima, Wolf, Simon (Geczinger, 61.), Proceller K., Büki, Nyári Z., Vacic, Szabó M., Puzsoma, Korompay. Technikai vezető: Ujvári Ferenc.
Mocsa: Kovács – Pokk, Rácz R., Jordán (Bakura, 79.), Csizmadia R. (Rácz J. R., 80.), Kántor I. Sz., Kerekes, Varga, Czifra (Bihari, 86.), Kántor K. (Falu, 76.), Mesterházi. Technikai vezető: Csizmadia Tibor.
Gólszerző: Puzsoma (1-0) az 1., Csizmadia R. (1-1) a 38., Kerekes (1-2) a 44., Vacic (1-3, öngól) az 51., Rácz R. (1-4) a 66., Rácz R. (1-5) a 77., Kántor I. Sz. (1-6) a 87. percben.


Kocs KSE–Etei SE 1-5 (1-2)
Kocs, vezette: Kreitl Tamás (Dénes Levente, Nagygellér Miklós).
Kocs: Natkai – Kovács J., Barsi, Bognár (Karsai, 62.), Teberi, Daróczi, Kovács I. (Kvittung G., 46.), Gombik T., Kovács K., Nagy P. (Tóth B. Zs., 62.), Jeremiás (Kvittung T., 81.). Technikai vezető: Gombik Géza.
Ete: Mantler – Vági, Szeles, Zvér (Horváth, 74.), Baráth, Gyüszi L., Roll, Tálos, Tóth H., Rigó, Stamler L. Technikai vezető: Keszthelyi László.
Gólszerző: Kovács K. (1-0) a 7., Tóth H. (1-1) a 10., Rigó (1-2) a 43., Gyüszi L. (1-3) az 52., Roll (1-4) az 55., Gyüszi L. (1-5) a 89. percben.


Pilismarót SC–Császári SE 7-0 (4-0)
Pilismarót, vezette: Szeibert Philip (Péntek Erik Roland).
Pilismarót: Galambka – Kovács, Laskai (Szolonka, 76.), Sáros, Ódor, Éber, Patos (Rigler, 70.), Bogárdi (Dóri, 68.), Várszegi, Wieszt, Ribár (Tahon, 46.).
Császár: Demeter M. – Cseh, Szabó M. (Vincze, 61.), Rendes, Jónás (Bauer, 46.), Kisvári, Kiss, Nagy (Wolf P., 68.), Csonka, Frigur, Hévizi.
Gólszerző: Kovács (1-0, tizenegyesből) a 18., Kovács (2-0) a 36., Wieszt (3-0) a 41., Ódor (4-0) a 45., Dóri (5-0) a 69., Ódor (6-0) a 79., Dóri (7-0) a 84. percben.


Süttői SC–Banai KSK 4-1 (2-0)
Süttő, vezette: Varga Imre (Kun Péter Attila).
Süttő: Király – Belovai, Engelbrecht, Szakmáry, Tóth P., Varga Á. (Gimesi M., 78.), Tárai G., Ölveczky (Vandlik, 84.), Eberst, Nagy, Jámbor (Tárai Á., 64.). Játékos-edző: Gimesi Máté.
Bana: Kádár – Zsolnai M. (Schelb, 78.), Szabó, Rózsahegyi, Száraz (Rácz, 56.), Bábics, Vida, Molnár P. (Zsolnai T., 83.), Ress (Rózsási, 86.), Dobai, Róth M. (Vincze, 56.).
Gólszerző: Belovai (1-0) a 28., Belovai (2-0) a 38., Engelbrecht (3-0) a 64., Rózsahegyi (3-1) a 66., Szakmáry (4-1) a 71. percben.
A Tokod SE–Bajóti Szikra SE mérkőzést április 2-án rendezik.