A hétvégén már „kettéválik” a megyei bajnokság, azaz a felsőház csapatai egymás ellen vívnak a jobb helyezésekért, míg az alsóháziak a szebb zárásért. A felsőházban a Koppánymonostor-Nyergesújfalu találkozóval kezdődik majd meg a hétvége 14:30-tól. A hazaiak még a bajnoki címért hajthatnak, de vendégek már csak a dobogóért, de egyik csapat sem a legesélyesebb arra, amiért küzd. A Koppánymonostor ráadásul elveszítette kezdőkapusát, Gíber Rolandot, így nélküle kell győznie. A két csapat kétszer találkozott egymással, és mindig a hazai csapat diadalmaskodott. A listavezető Sárisáp megismételheti a múlthetit, hiszen az előző körben is a Kecskédet fogadta, és a rájátszás is így indul. Akkor a Sárisáp 3-2-re nyert, most új lapokkal mehetnek neki a felek a találkozónak. A Kecskéd szinte biztos a hatodik helyen fog végezni, így sok tét nem nyomja a játékosok vállát, a Sárisáp viszont szeretné megőrizni listavezető pozícióját. A bajnoki címre hajt a Zsámbék is, ennek első állomása az Esztergom elleni győzelem lehet. A két gárda nemrégiben már találkozott Zsámbékon, akkor a hazai csapat nagy verést osztott ki, 5-0 lett a vége.

Az alsóházban a látszámgondokkal küzdő Oroszlány fogadja majd a sereghajtó Nagyigmándot. Mészáros István csapata szerdán a kupából is kiesett a Császár ellen, így nem a legjobb előjelekkel várja ezt az összecsapást. Amiből erőt meríthet a hazai együttes, hogy mindkét Nagyigmánd elleni meccsét megnyerte idén. A vendégeknek is van honnan erőt meríteniük, hiszen az alapszakaszt győzelemmel zárták, így már kettő van. A Tata legfőbb célja a kilencedik hely megszerzése lehet, és ehhez a Környe ellen otthon szeretnék tartani a három pontot. Wéber Roland csapatának nincsenek jó emlékei a környei együttesről, hiszen a két mérkőzésen összesen egy pontot szerzett a Tata a Környe ellen. Most revansot venne a hazai csapat, még Kiprich József együttese feledtetni szeretné a múltheri vereséget a sereghajtó ellen. A Vértessomló és a Bábolna egyaránt azt a kilencedik helyet célozta meg, amin a Tata áll. Most egymás ellen bizonyíthatnak a felek. A két együttes nem játszott unalmas meccseket egymás ellen a bajnokságban, hiszen az egyik párharc 4-4 lett, a másik pedig 4-3-as bábolnai sikert hozott, így talán gólokban most sem lesz hiány. Az biztos, ha a Vértessomló győzni tud, a Bábolna keresztet vethet a kilencedik helyre. A hétvégén az alsóházban a Vértesszőlős lesz a szabadnapos.

Megyei I. osztály, felsőház, 1. forduló
Május 2, vasárnap, 14:30
Koppánymonostori SE-Nyergesújfalu SE
Vigh László, a Koppánymonostor vezetőedzője: – Készülünk a találkozóra. Legutóbbi mérkőzésünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Egy jól felkészített csapatról beszélünk. Ismerjük az ellenfelünk erősségeit
Május 2, vasárnap, 17 óra
Sárisápi BSE-Wati-Kecskéd KSK
Csapó Károly, a Sárisáp vezetőedzője: – Először is elnézést kérek, hogy a hétvégén elfelejtettem a Kecskédnek gratulálni, hogy bejutottak a felsőházi rájátszásba. Egy hete találkoztunk, nagy változás nem várható, az eltilottak mind a két csapatnál visszatérhetnek.
Zsámbéki SK-FC Esztergom
Bodó László, a Zsámbék vezetőedzője: – Érdekes rájátszás lesz, jó csapatok ellen. Az fog dönteni a helyezésekben, hogy a COVID, a sérülések és eltiltások miatt ki tud jobban kijönni. A kupáról nem is beszélve… Sűrű program lesz, az biztos. Az Esztergom úgy jön hozzánk, hogy rangadót nyert, így biztosan tele van önbizalommal.

Megyei I. osztály, alsóház, 1. forduló
Május 2, vasárnap, 17 óra
OBSK Oroszlány-Nagyigmándi KSK
Mészáros István, az Oroszlány szakosztályvezetője: – Remélem, hogy a játékosok komolyan veszik a rájátszást, és ugyanolyan habitussal állnak hozzá. Természetesen győzelmet várunk.
Tatai AC-Környe SE
Wéber Roland, a Tata vezetőedzője: – Megkezdődik számunkra az alsóházi rájátszás. Minimum elvárás, hogy megtartsuk a kilencedik helyünket. A Környe látogat hozzánk: kétszer már lebecsültük őket… Harmadszorra nem követhetünk el ilyen hibát. Magunk játékát kell játszanunk, és akkor nem lehet baj. Bíznunk kell magunkban és mernünk kell játszani!
Vértessomlói KSK-Bábolnai SE
Schöffer Antal, a Vértessomló vezetőedzője: – A Bábolnával az alapszakaszban egy döntetlent játszottunk hazai pályán. Bízom benne, hogy most egy jó mérkőzést tudunk játszani.