A Zsámbék még szombaton jutott tovább a megyei első osztályban szereplő Lipót Pékség SE ellen egy nehéz mérkőzésen. Bodó László csapata hátrányból fordítva nyert. Sok változás volt Esztergomban, és ez meg is látszott a szintén a megyei első osztályban szereplő Zalaszentgrót ellen: a vendégek hét góllal tömték ki a tanácstalan hazaiakat. Vasárnap a Csolnok egy NB III.-as csapat ellen játszott tét nélkül, így egy jó meccsen, becsületgólt szerezve esett ki a gárda. Az NB III.-as csapatok közül a Tatabánya egyáltalán nem izzadt meg: tizenegy gólt vágott a Vas megyei első osztályban szereplő ellenfelének, Gyürki ebből hatot vállalt. A Komárom megszenvedett Úrkúton, hosszabbítás kellett a továbbjutáshoz.


MOL Magyar Kupa, 1. forduló
Zsámbéki SK-Lipót Pékség SE 3-1 (1-1)
Zsámbék, vezette: Rózsa J. (Viczinai B., Szatmári I.)
Zsámbék: Tugyi – György, Orosházi (Mártonfi, 45.), Sugár B., Sárközi, Kósa Szilágyi (Pál, 84.), Bíró (Karai, 82.), László D., Terplán, Homoki (Áprily, 59.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
Lipót: Szabó Sz. – Kapa (Posta, 80.), Németh M. (Farkas T., 76.), Detrik, Farkas B., Bieder, Tar, Veller, Bagó, Takács B., Androsch. Vezetőedző: Cseri Mihály.
Gólszerzők: György (16.), Veller (58., öngól), Terplán (65.), illetve Tar (15.)


FC Esztegrom-Zalaszentgróti VFC 0-7 (0-4)
Esztergom, vezette: Juhász B. (Halmai K., Holpár G.)
Esztergom: Iványi – Révész, Tuza (Borsiczki, 45.), Fülöp (Végh, 70.), Galacs (Bereczki, 81.), Bogárdi, Paltineau, Rácz, Ódor, Tar, Klátyik. Technikai vezető: Czakó Péter.
Zalaszentgrót: Tóth Zs. – Pődör, Tóth D., Gájer (Fábián, 57.), Ferenczi D., Horváth B., Csik (Kiss, 64.), Iberhart, Lampert (Farkas F., 46.), Penczák, Horváth D. Vezetőedző: Jankovics Péter.
Gólszerzők: Gájer (4., 38.), Iberhart (13.), Penczák (23.), Horváth D. (50.), Ferenczi D. (60., 64.)


Csolnoki SZSE-SC Sopron 1-10 (1-6)
Csolnok, vezette: Muhari G. (Kányási I., Bíró Zs.)
Csolnok: Bábszki (Merész, 46.) – Putnoki B. (Gause B., 76.), Barlangi T. G., Binder, Yousif, Vörös, Barlangi B., Seregi (Táborszki, 46.), Kovács B. (Nagy, 85.), Nebehaj, Pázmándi (Putnoki, 56.). Vezetőedző: Karcagi Pál.
Sopron: Majer – Harangozó, Tóth A. B. (Baranyai, 46.), Sipos (Krizsonits, 46.), Jakab D., Kustor (Jakab G., 46.), Füleki (Csomó, 46.), Gáncs, Gere, Holzmann (Bokán, 46.), Kalmár. Vezetőedző: Németh Norbert.
Gólszerzők: Barlangi B. (19.), illetve Kustor (4., 24., 45.), Füleki (7., 32.), Kalmár (43.), Baranyai (52.), Krizsonits (66., 88.), Bokán (84.)


Táplán SE-Tatabányai SC 0-11 (0-4)
Táplánszentkereszt, vezette: Gáspár A. (Gyürüsi P., Hegedüs-Baráth Noémi)
Táplán: Molnár – Stieber (Mikovics, 46.), Karda, Vidák, Németh, Polyák (Balázs, 82.), Nagy, Polgár (Jantos, 64.), Huszár, Manganelli, Versegi.
Tatabánya: Balla (Lóth, 67.) – Árvai (Kozák, 46.), Kovács I., Krupánszki, Gyürki, Szegleti (Klausz, 46.), Katona (Kovács D. Sz., 46.), Hajas, Letenyei, Farkas, Hoszpodár (Soltész, 67.). Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerzők: Szegleti (21.), Gyürki (39., 43., 51., 79., 81., 86.), Árvai (45.), Kozák (63., 88.), Krupánszki (71.)


Úrkút SK-Komáromi VSE 1-3 (1-0)
Úrkút, vezette: Práth D. (Apkó T., Czene-Joó Á.)
Úrkút, vezette: Kádár B. – Károlyi (Márton, 58.), Lang (Horváth, 111.), Új, Reizinger, Bence, Horváth (Kovács, 76.), Bognár, Udvardi, Jakab (Buchwald, 76.), Kovács. Vezetőedző: Garai P.
Komárom: Szabó M. – Tóth D., Csernák, Végh, Tóth P., Vincze, Böndi, Gelencsér, Hajba, Horváth R., Csendes. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Gólszerzők: Horváth Á. (33.), illetve Tóth P. (62.), Csendes (100.), Szileszki (106.)