Hétközi fordulót rendeztek az NB III.-ban, valamint egy találkozót pótoltak a Megyei Kupában is. A Komárom a Pápát fogadta szerdán, és bár hátrányba került Bozsik Péter csapata, végül a szünetben beálló Tóth Patrik mesterhármast szerzett, így a Komárom 5-3-ra győzött. A Tatabánya nem bírt a Sopronnal, így döntetlen lett a találkozó vége, de legalább megszerezte első pontját a Bekő-alakulat.

A Megyei Kupában a címvéd Zsámbék kilencet rúgott a két osztállyal lejjebb érdekelt Bakonyszombathelynek. A kilenc gólt nyolc futballista érte el, egyedül Karai tudott duplázni. Mindkét csapat számára a hétvégén kezdődik a megyei bajnokság.

NB III., Nyugati csoport, 2. forduló
Komárom VSE–Pápai Perutz FC 5-3 (0-1)
Komárom, vezette: Kubicsek M. (Jakab B., Mózsa Á.).
Komárom: Szabó M. – Szántó (Bondi, 46.), Tóth D., Schiller, Végh, Szecsődi (Csernák, 46.), Szileszki (Tóth P., 46.), Göblyös (Vincze, 76.), Gelencsér (Kalla, 80.), Hajba, Csendes. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Gólszerzők: Végh (50.), Tóth P. (65., 71., 74.), Vincze (88.), illetve Oláh (43.), Sandal (63.), Szilágyi (90.).
Kiállítva: Zsirai (64.), Köles (73.) – mindkettő Pápa.
SC Sopron–Tatabányai SC 0-0
Sopron, vezette: Gaál Á. (Ország P., Rózsás R.).
Tatabányai SC: Kunsági – Árvai (Farkas Z., 56.), Kovács I., Krupánszki, Soltész, Szegleti, Katona, Hajas, Klausz, Farkas V., Székely. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Megyei Kupa, 2. forduló
Bakonyszombathely KSE–Zsámbéki SK 1-9 (0-4)
Bakonyszombathely, vezette: Hartdégen Zs. (Kreitl T., Jámbor B.).
Bakonyszombathely: Szabó D. – Czeglédi, Folytyik, Mikulinszki, Szarvas, Mezőfi, Áment, Nebehaj, Mészáros, Tóth, Renner. Technikai vezető: Gálos Csaba.
Zsámbék: Bartos – György, Sugár B., Sárközi (Sugár S., 55.), Kósa Szi­lágyi (Lőrinczy, 46.), Bíró (Szabó A. R., 46.), Terplán (Bedő, 46.), Karai, Mártonfi (László M., 46.), Homoki (Áprily, 46.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Mikulinszki (69.), illetve Mártonfi (23.), Terplán (27.), Karai (36.), Kósa Szilágyi (40.), Áprily (48.), László M. (54.), Karai (71., 87.), Lőrinczy 86.).