Labdarúgó NB II., 3. forduló
 III. Kerületi TVE – Dorogi FC
Augusztus 15, vasárnap, 17:30. 
Idegenbeli mérkőzéssel folytatja szereplését a dorogi csapat, a pontszerzés reményében. Az eddig egy vereséggel és egy győzelemmel álló piros-feketék ugyanis legalábbis nem esélytelenek az óbudaiak otthonában. A bajnokságban újonc III. Kerületi TVE eddig mindkét mérkőzését elveszítette, ráadásul még gólt sem szerzett, ellenben hetet kapott, ezzel „természetesen” sereghajtó az NB II.-es tabellán. Lebecsülni azonban hiba lenne őket, már csak azért is, mert több ismert labdarúgó is található a keretükben. Az egykori válogatott Rajczi Pétert alighanem egyetlen futballbarátnak sem kell bemutatni, de ismerősen csenghet Egerszegi Tamás, Bori Gábor, Remili Mohamed, vagy épp Tamási Zsolt neve is. A dorogiaknál jó hír, hogy visszatérhet a keretbe (sőt, alighanem a kezdőcsapatba) a nyitófordulóban a Nyíregyháza ellen kiállított Tomas Lénárt. NB III., Nyugati-csoport, 3. forduló
Augusztus 15, vasárnap, 17:30
Tatabányai SC-Pápai Perutz FC
Komárom VSE-Bicskei TC

Szerdát követően újra pályán lesznek az NB III.-as csapataink, így sok pihenő nem volt. Ráadásul most mindkét gárda hazai pályán javíthat. A Tatabánya a két forduló alatt eddig egy pontot szerzett, így most a Pápa ellen kötelező lenne a javítás. A Komárom már szerdán megmutatta, hogyan kell legyőzni a pápaiakat, hiszen 5-3 lett a találkozó végeredménye. Alighanem ugyanezzel kiegyezne Bekő Balázs is, főleg hazai közönség előtt. A Komárom három ponttal áll jelenleg két kört követően, és a hétvégi ellenfél is verhetőnek tűnik: a Fejé megyéből érkező Bicske lesz az ellenfél. Csordás Csaba együttese még nem szerzett pontot, mind a két mérkőzését elveszítette eddig.