A harmadik fordulót rendezték a megyei első osztályban. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Magyar Kupa miatt előrehozott mérkőzésen a Zsámbék szerdán 7-3-ra legyőzte a Vértesszőlőst, de egy másik csapat is eljutott hét gólig. A szomszédvári rangadóra készülő Bábolna pont hetet rúgott a Nagyigmándnak. A hazaiaknál a hét gólt hat különböző játékos szerezte, egyedül Soha Máté tudott duplázni. A vendégek vezetőedzője nyilatkozatában kiemelte, hogy nem a Bábolna volt a legnagyobb ellenfél, hanem az előző este elfogyasztott alkohol… A Bábolna így jelenleg háromból három meccset nyerve vezeti a tabellát, ám az első „igazi” megmérettetése a következő héten várható. A Nagyigmánd ezzel már 14 kapott gólnál tart, ami három meccsre leosztva elég rossz átlag. Szintén hibátlan mérleggel maradt a Koppánymonostor, de ez nem sokon múlott. Az előző héten nagy pofonba belefutó Tata látogatott a Duna partjára, és jól szervezett játékkal egyenrangú partnere volt a Koppánymonostornak. Az egyetlen gólt épp a korábbi tatai, Rába Jenő szerezte a 85. percben, így végül nagy nehézségek árán, de harmadik meccsét is behúzta Pintér László csapata, de a Tata is építhet erre a játékra a későbbiekben. A Kecskéd szerzett pont nélkül utazott Nyergesújfalura, és nem lett könnyebb a helyzete a Linczmaier-legénységének, amikor a 20. percben hátrányba kerültek. Végül aztán még az első félidőben fordított a Kecskéd, és a szünet után hiába esett mindkét oldalon gól, végül a Kecskéd megszerezte első győzelmét. Ehhez kellett a frissen igazolt Dikasz Csanád duplája is.


A jól kezdő Környe szervezetten játszva próbálta feltartóztatni a Sárisápot, de ez nem jött össze. Gulyás Tamás csapata mezőnyben jól futballozott, de helyzetekig nem jutott el, a Sárisáp pedig mindkét félidőben egy-egy alkalommal betalált, így végül megérdemelten vitte haza a három pontot a Csapó-csapat. Az újonc Tát tovább folytatja álomszerű rajtját: az előző hétvégén ugyan kikapott, de most ismét sikerült győznie hazai pályán. A Vértessomló ehhez „ideális” ellenfél volt, hiszen nem játszott jól Schöffer Antal csapata, amit a tátiak ki is használtak. Végül 3-1 lett a végeredmény Koller Tamás duplájával, így a Tát újoncként az ötödik helyen áll, míg a Vértessomló maradt a sereghajtó, két mérkőzést játszva. A hétvégén az Esztergom volt a szabadnapos. Továbbra is három hibátlan csapat van a bajnokságban, de a Bábolna és a Koppánymonostor 3-3, a Zsámbék „csak” 2 győzelmet aratott eddig.


Megyei I. osztály, 3. forduló
Nyergesújfalu SE–Wati-Kecskéd KSK 2-3 (1-2)
Nyergesújfalu, vezette: Kreitl T. (Drabon B., Jászberényi M.)
Nyergesújfalu: Borsiczki – Molnár Á. (Fábián, 79.), Tóth, Manga, Fellegi (Vida, 55.), Vass, Mann (Antal, 55.), Balogh, Molnár A., Takács, Guzsik. Vezetőedző: Darabos Gábor.
Kecskéd: Grósz – Vadkerti, Schmidt, Raffai (Neckernusz, 89.), Czékmány (Marton, 88.), Neukunft, Berki, Simon, Tomayer, Dikasz, Szabó (Darabos, 91.). Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Manga (20.), Takács (80.), illetve Guzsik (öngól, 25.), Dikasz (36., 50.)
Jók: Molnár A., illetve mindenki.
Darabos Gábor: – Megverettük saját magunkat. Gratulálok az ellenfelünknek a győzelemhez.
Linczmaier László: – Nagy szüksége volt csapatomnak a sikerélményre! Mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, mi 70 percig jól játszottunk, uraltuk a meccset, de nem tudtuk lezárni és a végén nagyon beszorultunk a kapunk elé. A hozzáállás véleményem szerint végig példaértékű volt.


Bábolnai SE–Nagyigmándi KSK 7-0 (3-0)
Bábolna, vezette: Csejtei Cs. (Miráki G., Vankó D. G.)
Bábolna: Szabó B. – Németh Zs., Bognár, Czeglédi (Kalamár, 64.), Takács K. (Takács B., 76.), Papp, Hajnal K., Lanzendorfen (Karvaj, 59.), Hajnal P., Végh (Varga B. J., 72.), Soha (Vörös, 64.). Vezetőedző: Józsa Péter.
Nagyigmánd: Farkas F. – Nádolszky, Szalai J., Szalai Á., Fülöp, Trescsik, Varga (Boros, 64.), Kuti Horváth, Pados (Orbán, 76.), Glázer (Mesterházi, 87.), Bercsi (Pálmási, 85.). Vezetőedző: Járóka Mátyás.
Gólszerzők: Papp (12.), Soha (31., 49.), Lanzendorfen (43.), Hajnal K. (60.), Karvaj (80.), Vörös (84.)
Jók: mindenki, illetve Farkas.
Józsa Péter: – A fiúk úgy állnak a mérkőzésekhez, ahogy ahhoz hozzá kell állni. Ezt most a kötelező győzelmek között tarthatjuk számon. Ettől függetlenül a helyén kell kezelni a dolgokat…
Járóka Mátyás: – Ahhoz, hogy ma nyerjünk, varázsló kellett volna, nem edző. A múlt héthez képest száznyolcvan fokos fordulatot vett a csapat, mintha egy másik Nagyigmánd lett volna a pályán. Nyilván ennek a legfőbb oka az volt, hogy több játékosomnak nem a Bábolna jelentette a legyőzendő ellenfelet, hanem a szombat este után kialakult másnaposság… A csapat többi része hiába hajtott, ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre, és a csapat teljesítményére. Remélem, ez volt az utolsó ilyen a bajnokságban, mert amúgy sincs könnyű dolgunk, de így nagyon nehéz lesz kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani…


Környe SE–Sárisápi BSE 0-2 (0-1)
Környe, vezette: Sveda M. (Kiss II. G., Csékei A.)
Környe: Varsányi – Zelenai, Kerék, Békefi (Bognár, 46.), Patyi (Jovanov, 51.), Szerencse, Mucsi, Nádudvari Á. (Horváth J, 70.), Kósa, Nádudvari D., Duka (Sárközi, 64.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Sárisáp: Sándor G. – Válent, Szenes, Zicsi, Manga (Varga, 74.), Manger (Deres, 84.), Jurásek J., Grenitzer, Sándor P., Karcagi, Fekete. Vezetőedző: Csapó Károly.
Gólszerzők: Manger (37.), Manga (57.)
Jók: Zelenai, Szerencse, Békefi, illetve Válent, Fekete, Zicsi, Manger.
Gulyás Tamás: – A sok hiányzónk ellenére le a kalappal a csapatom előtt. Nem tudtunk helyzeteket kialakítani, így nem is volt sanszunk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Egyébként a játékkal nem volt baj…
Csapó Károly: – Egy nagyon szervezett csapat ellen sikerült nyernünk. Azt gondolom, hogy itt nagyon sok csapat meg fog szenvedni… Gratulálok a játékosaimnak, nagyon jó felfogásban játszottunk, megérdemelten vittük haza a három pontot. A környei sérültnek jobbulást kívántunk.


Koppánymonostori SE–Tatai AC 1-0 (0-0)
Koppánymonostor, vezette: Nyekita B. (Sudiczky B., Ősz M.)
Koppánymonostor: Boros – Rába (Szijj, 92.), Csapó, Fodor (Alasztics, 70.), Valkó M. (Bilkó, 82.), Tóth (Sinkó, 65.), Valkó G., Dávid, Simonka, Korcsok, Tímár (Hegedüs, 59.). Vezetőedző: Pintér László.
Tata: Csákány – Szűcs, Széles, Suhai (Mészáros, 68.), Dragonya, Lázár (Kisék, 89.), Martonfi, Bogár (Kalóczkai, 63.), Visnyovszki (Jónási, 58.), Hauzer, Kiprich. Vezetőedző: Wéber Roland.
Gólszerző: Rába (85.)
Jók: Dávid, Valkó G., Rába, Bilkó, illetve mindenki.
Pintér László: – Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk, de a három pont jár érte.
Wéber Roland: – Kiegyensúlyozottan és fegyelmezetten játszottunk. Nem érdemeltünk vereséget. Azt hiszem, ha ezt hozzuk a következő mérkőzéseken nem lesz gondunk! A csapat megérdemli a dicséretet!


DG Tát SE–Vértessomlói KSK 3-1 (1-0)
Tát, vezette: Linn K. (Gabala Zs., Farkas B.)
Tát: Koller F. – Chrompota, Rábl, Török (Domak, 90.), Dékány, Koller T., Jámbor, Lamperth (Budavári, 64.), Szabó (Kozma, 84.), Páldi, Tillman (Tirpák, 46.). Technikai vezető: Szabó Attila.
Vértessomló: Ujszászi – Somodi, Éliás (Burai, 85.), Koller, Murányi (Bátorfi, 80.), Goldschmiedt (Dobbelaere, 46.), Földi, Batin, Kovács K., Kovács S., Petőcz. Vezetőedző: Schöffer Antal.
Gólszerzők: Koller T. (44., 61.), Páldi (75.), illetve Koller (56.)
Jók: Páldi, Koller, illetve senki.
Szabó Attila: – Már az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést, magunknak nehezítettük meg. Megérdemelt a győzelmünk.
Schöffer Antal: – Az első fél­időben katasztrofális volt a játékunk. A szünet után húsz percig futballozott a csapatom. Ilyen kevés „játékkal” nem lehet meccset nyerni.