Igazán izgalmas fordulón vagyunk túl a megyei I. osztályban. A Vértessomló hazai pályán megszerezte első győzelmét a Tata ellen egy 5-2-es diadallal. Ezzel a két csapat helyet is cserélt a tabellán, bár jelenleg mindkét gárda neve mellett három pont áll. A fordulót megelőzően három csapat állt hibátlanul, és ez a fordulót követően is igaz maradt. Legkönnyebben a Koppánymonostor nyert hazai pályán, bár a 6-0-s sikerhez kellett egy kis környei segítség is, hiszen a lila-fehér csapat több nagy egyéni hibát követően szerzett hat gólt, amiből egyébként négyet Rába Jenő vállalt. A Bábolna az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát Sárisápon, a forduló rangadóján. Három gólt is rúgtak, míg a Sárisáp csak egyet, és bár hiába küzdöttek Csapó Károlyék, nem tudtak betalálni, így Józsa Péter együttese maradt a táblázat elején. Nem sokon múlt, hogy a triumvirátus kettőre szűküljön, hiszen a Kecskéd nagyon sokáig vezetett a címvédő Zsámbék ellen, de a találkozó utolsó öt percében Bodó László fiai kétszer is eredményesek voltak, amivel óriási meccset nyertek meg. A Zsámbék mérlege így háromból három, ami éppen a harmadik helyre elég jelenleg.
Nemcsak a Koppánymonostor, de a Nyergesújfalu is hat gólt szerzett tegnap. Pedig a vezetést a házigazda Nagyigmánd szerezte meg, de ez csak felébresztette a Darabos-csapatot. Manga Zsolt a hatból öt gólt vállalt, nem sokáig volt kérdés, hogy melyik csapat szerzi meg a három pontot. Kérdés volt ez viszont Vértesszőlősön, ahová a több új igazolását bevető Esztergom látogatott. A vendégek kétszer is megszerezték a vezetést, előnnyel is mentek a szünetre, de a hazai pályán játszó Vértesszőlős előbb egalizált, majd Dombai Vikor találatával a győzelmet is megszerezte. Ez volt Tokaji Zsolték első sikere, míg az Esztergom sereghajtóként áll jelenleg pont nélkül. A Tát csapata szabadnapos volt.
Megyei I. osztály, 4. forduló
Vértessomlói KSK–Tatai AC 5-2 (3-1)
Vértessomló, vezette: Katona B. M. (Hartdégen Zs., Tomacsek B.).
Vértessomló: Ujszászi – Somodi, Koller, Murányi, Plotár (Éliás, 65.), Földi, Batin, Kovács K., Kóródi, Kovács S., Dobbelaere (Eigner, 78.). Vezetőedző: Schöffer Antal.
Tata: Csákány – Széles, Szűcs, Felső, Dragonya, Kalóczkai, Martonfi, Bogár, Mészáros, Visnyovszki, Hauzer (Kisék, 67.). Vezetőedző: Wéber Roland.
Gólszerzők: Plotár (9., 24.), Kovács S. (12.), Dobbelaere (58.), Koller (92.), illetve Felső (38.), Mészáros (50.).
Jók: mindenki, illetve senki.
Schöffer Antal: – Nagyon boldog vagyok, hogy végre megszereztük az első győzelmünket. Nagyon hálás vagyok azért, hogy egy csodálatos születésnapot varázsolt nekem a csapatom.
Wéber Roland: – Ez most fájt! Nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk. Nem igazán lehet mit mondani arra, ha a játékosok ekkorát változnak egy hét alatt. Remélem, mindenki magába néz, és értékeli a saját teljesítményét. Jó lenne már végre egy jó hétvége!
Koppánymonostori SE–Környe SE 6-0 (3-0)
Koppánymonostor, vezette: Török Zs. (Lantos T., Apkó T.).
Koppánymonostor: Boros – Venczel (Simonka, 70.), Rába, Csapó, Sinkó (Tímár, 58.), Valkó M. (Szijj, 78.), Tóth, Valkó G., Dávid, Alasztics (Hegedüs, 58.), Korcsok. Vezetőedző: Pintér László.
Környe: Kristyák (Varsányi, 49.) – Kerék, Zelenai, Békefi (Semjéni, 70.), Szerencse, Mucsi, Szabó, Kósa, Nádudvari D., Duka (Bilisánczki, 63.), Bognár (Nádudvari Á., 75.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Gólszerzők: Rába (13., 74., 76., 84.), Valkó M. (33.), Alasztics (40.).
Jók: mindenki, illetve senki.
Pintér László: – Köszönjük szépen a szurkolóinknak a biztatást, valamint sok boldogságot kívánok a Fodor-családnak!
Gulyás Tamás: – Jobb csapat nálunk a Koppánymonostor, de nem ennyivel. Elképesztő hibákból kaptuk a gólokat. Van még min dolgoznunk…
Sárisápi BSE–Bábolnai SE 1-3 (0-3)
Sárisáp, vezette: Farkas B. (Frank V. L., Gabala Zs.).
Sárisáp: Sándor G. – Válent, Szenes, Zicsi, Izsó (Szoboszlai, 63.), Manga, Manger, Jurásek J., Grenitzer (Varga G., 91.), Karcagi, Fekete. Vezetőedző: Csapó Károly.
Bábolna: Szabó B. – Németh Zs. (Varga B. J., 75.), Bognár Á., Czeglédi (Kalamár, 93.), Takács K., Papp, Hajnal K., Lanzendorfen, Hajnal P., Végh, Soha. Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Manga (80.), illetve Lanzendorfen (4.), Hajnal P. (41.), Soha (44.).
Jók: Szenes, Karcagi, Zicsi, illetve Bognár Á., Németh Zs., Czeglédi.
Csapó Károly: – Számítottunk arra, hogy nekünk fognak jönni. Kaptunk egy peches gólt, aztán szétkontráztak minket. A szünet után sokkal jobban játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük. Összességében a Bábolna taktikus játékával megérdemelt győzelmet aratott.
Józsa Péter: – A hősies védekezésünk és a gyors kontráink három pontot eredményeztek.
Nagyigmándi KSK–Nyergesújfalu SE 2-6 (1-3)
Nagyigmánd, vezette: Fekete L. (Nyekita B. L., Rábel A.).
Nagyigmánd: Farkas F. – Bercsi (Orbán, 67.), Nádolszky, Szalai J., Szalai Á., Kovács K., Varga (Fülöp, 63.), Kuti Horváth, Pados, Boros Á. (Boros R., 77.), Glázer. Vezetőedző: Járóka Mátyás.
Nyergesújfalu: Török (Borsiczki, 77.) – Molnár Á., Hajnal (Fábián, 77.), Fellegi (Jakobi, 51.), Vass, Manga, Mann (Vida, 59.), Antal, Molnár A. P., Máté-Kovács (Pálfi, 77.), Takács. Vezetőedző: Darabos Gábor.
Gólszerzők: Varga (3.), Nádolszky (87.), illetve Manga (19., 40., 63., 72., 86.), Hajnal (29.).
Jók: Farkas F., Varga, illetve Manga, Hajnal, Antal, Molnár A. P.
Járóka Mátyás: – Ameddig a helyzeteink öt százalékát váltjuk gólra, addig nehéz lesz győztesen elhagyni a pályát. Gratulálok a Nyergesújfalunak.
Darabos Gábor: – Ma a legfontosabb a győzelem volt. Egy sportszerű csapat ellen sikerült hazavinnünk a három pontot.
Wati-Kecskéd KSK–Zsámbéki SK 1-2 (1-0)
Kecskéd, vezette: Hegedüs R. (Hegedüs P., Janovics I.).
Kecskéd: Kalmár – Neckernusz, Vadkerti, Raffai, Czékmány, Kese, Neukunft, Berki, Simon (Darabos, 4., Farkas, 81.), Tomayer, Dikasz. Vezetőedző: Linczmaier László.
Zsámbék: Tugyi – György (Sugár S., 77.), Lőrinczy, Orosházi, Sárközi, Kállay (Mártonfi, 46.), Kósa Szilágyi (Bedő, 89.), László D., Terplán (László M., 46.), Karai (Bíró, 65.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Darabos (31.), illetve Lőrinczy (85.), Sugár S. (90.).
Jók: Berki, Darabos, illetve Lőrinczy, Orosházi, Sárközi.
Linczmaier László: – Gratulálok a Zsámbéknak, de ma nagyon megizzasztottuk őket. Nehéz lesz túllépni a vereségen, mert az utolsó tíz percben két meccslabdánk is volt, erre mindkettő után 1-2 percre mi kaptunk gólt. A csapat óriásit küzdött, de a rutintalanságunk miatt ezért most nem járt pont.
Bodó László: – Az egész mérkőzésen egykapuztunk a nagyon szervezetten védekező és kontrákra építő hazaiak ellen. Az első félidő egyetlen helyzetét gólra váltották, mi pedig a legnagyobb helyzeteinket sem tudtuk berúgni. Mikor már mindenki elkönyvelte, hogy itt hagyjuk a három pontot, valahonnan erőt merítettük, és a sírból hoztuk vissza a mérkőzést. Óriási gratuláció a csapatnak.
Vértesszőlősi SE–FC Esztergom 3-2 (1-2)
Vértesszőlős, vezette: Miráki G. (Csejtei Cs., Jámbor B.).
Vértesszőlős: Kurucz – Mig (Polyák, 46.), Wágner (Németh, 76.), Tóth, Szőke, Dombai, Jónás (Farkas, 63.), Nagy, Babai (Fekete, 46.), Dr. Veréb, Bencsik (Kocsis, 46.). Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Esztergom: Iványi – Révész, Pásztor (Dani, 78.), Vincze, Ódor (Paltineanu, 58.), Bogárdi, Glück, Rácz (Galacs, 46.), Tanárki (Klátyik, 76.), Tar, Molnár (Fülöp, 62.). Vezetőedző: Czakó Péter.
Gólszerzők: Bencsik (12.), Tóth (59.), Dombai (84.), illetve Glück (8.), Ódor (26.).
Jók: Dr. Veréb, Nagy, Szőke, Tóth, illetve Glück, Tanárki.
Tokaji Zsolt: – Nehéz mérkőzésen, de sikerült itthon tartanunk a három pontot, ami jelen helyzetünkben a legfontosabb.
Czakó Péter: – Tanulgatunk…
Legutóbbi hozzászólások