A fordulót az élről kezdő Pilismarót hátrányból fordítva verte meg a Tokodot, de első helyét így sem tudta megtartani, miután az Ete a triplázó Gyüszi Levente vezérletével kiütötte a Piliscsévet és jobb gólkülönbségének köszönhetően az élre ugrott. Már csak az Ete és a Pilismarót hibátlan a mezőnyben, miután az eddig mind a négy meccsét megnyerő Bajót hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a Mocsa ellen. A vendégek már a félidőben is vezettek két góllal, majd a második játékrész legelején a hazaiak emberhátrányba kerültek. Ezt a Mocsa a három gólig jutó Csizmadia Rajmund és a kétszer eredményes Kerekes György révén négy perc alatt háromszor (!) is kihasználta, végleg eldöntve ezzel a mérkőzést. A kisbéri vereség után magához tért a Csolnok, amely simán verte a vele csak az első fél­időben lépést tartani tudó Lábatlan. Utóbbi nincs jó passzban, zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, mindannyiszor öt gólt kapva. Egymás után negyedszer nyert a Gyermely, amely Császáron aratott nem mindennapi sikert. Sulyok Attila csapata a második félidő elején kétgólos előnyben és kettős emberelőnyben is volt, úgy tűnt, simán lezárhatja a mérkőzést. A hazai csapat azonban kevesebb mint negyed óra alatt fordított kilenc emberrel, de a végét már nem bírta: a vendégcsapat a triplázó Röchber Péter vezetésével a maga javára fordította az összecsapást. A vendég Almásfüzitő a félidőben még gól- és emberelőnyben volt, a hazai csapat azonban negyed óra alatt lőtt négyet és végül magabiztos győzelmet aratott. A Kisbér Banán aratott minimális különbségű győzelmet, a sereghajtó hazai csapat így továbbra is vár az első pontjára. Az alsóházi rangadón az Ács nyerte a két, fordított formát mutató csapat meccsét: a Kinizsi egymás után második sikerét aratta, az Ászár viszont sorban a negyedik vereségét szenvedte el.


A góllövőlista élén az ezúttal kétszer eredményes pilismaróti Cauxeiro Belmiro áll 11 találattal.
Megyei II. osztály, 5. forduló
Ászár KSE–Ácsi Kinizsi 1-2 (0-1)
Ászár, vezette: Tomacsek Balázs (Urszán István). Ászár: Lengyel Levente – Wolf, Palotás, Lengyel László (Büki, 63.), Sáhó (Zséfár, 63.), Ligeti, Kiss, Verebics, Horák, Szabó Á. V., Hullám.
Ács: Wohl – Blahó (Kohár M., 62., Satu P., 90.), Mándoki, Ötvös, Ozoróczi (Bottyán, 93.), Slyahta, Németh, Varga (Satu A., 24.), Kovács I., Bruckner, Kohár J. Technikai vezető: Virág Attila.
Gólszerző: Büki (76.), illetve Satu A. (25.), Ozoróczi (77.).


Bajóti Szikra SE–Mocsa KSE 0-6 (0-2)
Bajót, vezette: Szeibert Philip (Kurali Zoltán, Uracs Roland).
Bajót: Juhász D. – Juhász G., Kuthy (Török, 46.), Marczinkó B., Tömör, Aradi, Pálinkás (Horváth, 50.), Bokros, Viszolai, Takács, Juhász T. Technikai vezető: Marczinkó Zoltán.
Mocsa: Kovács – Pokk, Rácz R., Jordán, Enyedi, Csizmadia R. (Szalai, 49.), Kántor I. Sz., Kerekes, Varga (Rácz J. R., 58.), Czifra, Kántor K. Technikai vezető: Csizmadia Tibor.
Gólszerző: Csizmadia R. (12., 47., 48.), Kerekes (19. – tizenegyesből, 50.), Kántor I. Sz. (86.).
Kiállítva: Takács (Bajót) a 46. percben.


Banai KSK–Kisbéri SSE 2-3 (0-1)
Bana, vezette: Sándor Tamás (Patócs Dorina).
Bana: Kádár – Szabó, Pankovics (Bábics, 69.), Vida, Molnár P. (Mata, 55.), Rózsahegyi, Vincze (Róth G., 65.), Rácz (Zsolnai T., 51.), Róth M., Ress, Schelb. Technikai vezető: Haász Károly.
Kisbér: Porcelán – Csima, Simon, Horváth (Szántó, 65.), Merkl (Spohn, 85.), Farkas, Szappanos, Wolf (Molnár A., 55.), Nyári Z., Nyári A. (Geczinger, 55.), Garas.
Gólszerző: Róth M. (65.), Rózsahegyi (92.), illetve Farkas (32., 53. – tizenegyesből), Merkl (73.).
Kiállítva: Ress (Bana, 80.).


Császári SE–Gyermely 4-6 (1-2)
Császár, vezette: Janovics István (Janovics Ádám).
Császár: Demeter – Cseh, Orban, Bauer (Mohácsi, 70.), Rendes, Beke, Kisvári, Pinzariu (Vincze, 46.), Nagy, Horváth P. (Szabó, 46.), Wolf.
Gyermely: Fülöp – Röchber (Kovács A., 89.), Katona (Huber, 60.), Kovács V. (Kovács K., 46.), Veszelovszki, Fekete, Tráj (Tóth, 65.), Gecse, Balázs (Rimóczi, 85.), Kiss, Stréhli N. Vezetőedző: Sulyok Attila.
Gólszerző: Pinzariu (22.), Bauer (49., 62.), Wolf (56.), illetve Veszelovszki (14.), Balázs (33.), Röchber (47., 67., 88.), Tóth (90.).
Kiállítva: Cseh és Rendes (egyaránt Császár) a 44. percben.


Csolnoki SZSE–Lábatlani ESE 5-1 (1-1)
Csolnok, vezette: Paulovics Bence (Faragó György, Áy János Hunor).
Csolnok: Merész – Pázmándi (Zsolnay, 70.), Barlangi T. G., Binder (Putnoki D., 86.), Yousif, Barlangi B., Tarkövi (Vörös, 73.), Seregi, Kovács B. (Kalster, 87.), Kovács L., Putnoki B. (Gause B., 70.). Technikai vezető: Karcagi Pál.
Lábatlan: Balla – Teiter, Mann (Huszák, 84.), Cseh, Kovács L. K., Nagy, Deme, Chirita, Góth (Barnóczki, 84.), Török, Petrányi (Janusz, 60.). Technikai vezető: Dudás Ádám.
Gólszerző: Barlangi B. (27., 60.), Kovács B. (49.), Zsolnay (81.), Yousif (88.), illetve Török (39.).


Etei SE–Piliscsévi SE 7-0 (4-0)
Ete, vezette: Varga Imre (Hartdégen Zsolt, Dávid Rita).
Ete: Mantler – Szeles, Kelemen, Gyüszi, Roll, Lami (Zvér, 65.), Tálos, Szíjj (Baráth, 59.), Tóth H., Rigó, Lakatos. Technikai vezető: Keszthelyi László.
Piliscsév: Tóth G. I. – Balogh, Varga L. A., Bartl K. A., Szabó, Szőke, Bába, Mesterházi I. Csaba, Safár, Mike, Simon. Technikai vezető: Klányi Norbert.
Gólszerző: Rigó (11.), Gyüszi (23., 26., 66.), Kelemen (37.), Lakatos (77., 81.).


Pilismarót SC–Tokod SE 3-1 (2-1)
Pilismarót, vezette: Farkas Bálint (Urbanics Áron).
Pilismarót: Stefanek – Kovács, Besey, Rigler (Janzó, 16.), Sáros, Sárközi (Wieszt, 72.), Visnyovszki (Eichenvalder K., 72.), Tahon, Eichenvalder R., Cauxeiro B., Ribár. Vezetőedző: Osvald Zsolt.
Tokod: Szerepi – Gyúró, Kiss B., Kiss K. L., Barna, Szőke, Szépvölgyi, Németh B., Kneiszel (Muzsik, 46.), Németh I. B., Cauxeiro D. Edző: Kiss László.
Gólszerző: Cauxeiro B. (30., 86.), Visnyovszki (41.), illetve Szőke (7.).
Kiállítva: Muzsik (Tokod, 78.).


Süttői SC–Almásfüzitői SC 6-2 (0-1)
Süttő, vezette: Hegedüs Róbert (Marosi Milán).
Süttő: Király – Nagy D. Z., Tárai G., Vajda D. Z., Jámbor, Engelbrecht, Belovai, Kovács P. (Varga F., 46., Tóth, 86.), Kara (Varga M., 52.), Szakmáry (Horváth, 77.), Tárai Á. (Kovács B., 37.).
Almásfüzitő: Farris – Hanikám (Czank, 77.), Szalai G., Kovács G. (Veres, 61.), Kuzma, Vajda J. A. (Nagy F., 66.), Minárcsik, Kottra, Kugler, Matláry, Patócs. Technikai vezető: László Péter.
Gólszerző: Nagy D. Z. (53., 89.), Varga M. (56., 66.), Varga F. (68.), Tóth (92.), illetve Patócs (29.), Minárcsik (78.).
Kiállítva: Jámbor (Süttő) a 32. percben.