A megyei másod­osztály hétvégi fordulója után már csak egy csapat maradt hibátlan, mégpedig a pilisi rangadót megnyerő Pilismarót. A marótiak magabiztos győzelmet arattak Piliscséven (a góllövőlista élén már 13 góllal álló Cauxeiro Belmiro kétszer volt eredményes) és újra a tabella élére álltak. Az előző forduló után még listavezető Ete elveszítette első pontjait, pedig bő egy órányi játék után már két góllal is vezetett a Bajót ellen. A vendégcsapat azonban előbb egy büntetőgóllal szépített, majd az egyenlítő gólt is megszerezte. A dobogóért küzdő csapatok meccsén a Mocsa a hajrában döntött a mérkőzést vele azonos pontszámmal kezdő Gyermely otthonában, a Csolnok pedig Tokodon nyert könnyedén. A Mocsa mellett egymás után harmadszor nyert az Ács és a Kisbér is. Előbbi a második félidő elejétől emberhátrányban játszó Süttőt ütötte ki hazai pályán a négy gólt szerző Ozoróczi Norisz vezetésével, utóbbi pedig szomszédvári rangadót nyert a lefújásra ugyancsak tíz emberrel maradó Ászár ellen. A Császár hamar megszerezte a vezetést Almásfüzitőn, a hazaiak azonban gyorsan fordítottak, majd miután a vendégcsapat emberhátrányba került (és még mindig csak a 16. percben jártunk), a Füzitő gyakorlatilag kivégezte ellenfelét. A győztes csapatban Kottra Márk négy gólt szerzett. Igazi gólparádét hozott a Lábatlan és a sereghajtó Bana összecsapása, a kilátogatók 16 (!) találatot láthattak a mérkőzésen. Mindkét csapatban akadt egy-egy négygólos játékos (a hazaiaknál Nagy Attila, a vendégeknél Szabó Aurél), emellett a lábatlani Deme Tamás is háromszor talált a kapuba.


Megyei II. osztály, 6. forduló
Ácsi Kinizsi SC–Süttői SC 6-1 (1-0)
Ács, vezette: Drabon Barnabás (Németi Soma János).
Ács: Farkas – Németh, Bögi, Ötvös, Ozoróczi, Satu A. (Rigó, 46.), Vincze, Mándoki (Csordás, 66.), Kovács I., Bruckner, Kohár J. (Bottyán, 83.). Technikai vezető: Virág Attila.
Süttő: Király – Nagy, Tárai G., Tárai Á. (Horváth, 46.), Ölveczky (Kara, 51.), Kovács B., Engelbrecht (Varga M., 51.), Kovács P. (Tóth, 24.), Szakmáry (Juhász, 62.), Varga F., Lengyel.
Gólszerző: Ozoróczi (43., 51., 84., 90.), Ötvös (64., 82.), illetve Varga F. (86.).
Kiállítva: Bottyán (89.), illetve Kovács B. (54.).


Almásfüzitői SC–Császári SE 9-1 (4-1)
Almásfüzitő, vezette: Kis Gergő Benedek (Szalay Norbert).
Almásfüzitő: Lovász – Hanikám (Móricz, 69.), Szalai G., Bombicz (Nagy F., 64.), Kuzma, Vajda (Kovács G., 76.), Minárcsik (Holovnyák, 64.), Kottra (Schönenfeld, 69.), Szalai A., Matláry, Czank. Technikai vezető: László Péter.
Császár: Demeter – Orban, Bauer, Beke, Kisvári, Pinzariu (Vincze, 57.), Horváth K. (Vas, 57.), Nagy B., Horváth P., Csonka (Gyurkovits, 46.), Wolf (Szövérdi, 66.).
Gólszerző: Kottra (9., 17., 43., 66.), Kuzma (13.), Minárcsik (47., 62.), Szalai G. (59.), Nagy F. (83.), illetve Beke (6.).
Kiállítva: Nagy B. (Császár, 16.).


Etei SE–Bajóti Szikra SE 2-2 (0-0)
Ete, vezette: Horváth István (Szajkó Árpád Attila, Patócs Dorina).
Ete: Mantler – Szeles, Kelemen, Baráth, Gyüszi, Roll, Szabó, Lami (Zvér, 74.), Szíjj, Rigó, Lakatos.
Bajót: Juhász D. – Balla, Juhász G., Marczinkó B., Aradi, Kecskés, Bokros, Horváth (Kuthy, 84.), Galba, Viszolai, Juhász T. Technikai vezető: Beck Tamás.
Gólszerző: Lakatos (61.), Szíjj (64.), illetve Galba (73. – tizenegyesből), Aradi (79.).


Gyermely–Mocsa KSE 0-2 (0-0)
Gyermely, vezette: Paulovics Bence (Faragó György, Áy János Hunor).
Gyermely: Fülöp – Kovács K., Horváth, Fekete, Tráj (Veszelovszki, 67.), Rimóczi, Gecse, Balázs (Tóth, 46.), Kiss, Stréhli N., Röchber (Nagy, 83.). Vezetőedző: Sulyok Attila.
Mocsa: Pálvölgyi – Rácz R., Jordán, Enyedi (Rácz J. R., 83.), Csizmadia R. (Pokk, 71), Kántor I. Sz. (Bihari, 88.), Kerekes (Mesterházi, 91.), Varga, Czifra, Kántor K., Szalai (Balog, 77.). Technikai vezető: Csizmadia Tibor.
Gólszerző: Rácz R. (85.), Kerekes (90. – tizenegyesből).


Kisbéri SSE–Ászár KSE 2-0 (1-0)
Kisbér, vezette: Szabó Máté (Spiák István Dávid, Marosi Milán).
Kisbér: Porcelán – Csima, Szappanos (Molnár, 81.), Simon, Horváth (Szántó, 75.), Merkl (Nyári A., 65.), Farkas (Spohn, 89.), Nyári Z., Wolf, Geczinger, Garas.
Ászár: Lengyel Levente – Palotás, Lengyel László (Zséfár, 58.), Sáhó (Büki, 65.), Ligeti, Kiss (Wolf, 81.), Verebics, Kolonics, Horák (Foltin, 77.), Szabó Á. V., Hullám.
Gólszerző: Merkl (44.), Farkas (88.).
Kiállítva: Szabó Á. V. (66., Ászár).


Lábatlani ESE–Banai KSK 10-6 (6-2)
Lábatlan, vezette: Baranyai László (Urbanics Áron).
Lábatlan: Balla – Teiter (Huszák, 46.), Mann (Petrányi, 67.), Cseh (Barnóczki, 72.), Kovács, Nagy, Deme, Chirita, Góth (Varga, 80.), Török, Janusz (Nyergesi, 40.).
Bana: Kádár – Szabó, Mata, Pankovics, Bábics, Vida, Molnár P., Rózsahegyi, Vincze, Róth M., Schelb (Vozár, 76.).
Gólszerző: Nagy (7., 16., 69., 90.), Deme (20., 40., 80.), Cseh (28.), Török (45.), Kovács (75.), illetve Szabó (12. – tizenegyesből, 81., 83., 88.), Pankovics (42.), Róth M. (63.).


Piliscsévi SE–Pilismarót SC 0-3 (0-1)
Piliscsév, vezette: Gyana Gergely (Milavecz Péter, Sveda Marcell).
Piliscsév: Csukrán – Balogh, Bartl K. A. (Mesterházi II. Csaba, 74.), Szabó, Halmos, Bartl D. D., Kucsera, Varga (Horn, 85.), Szőke, Gyügyei, Simon.
Pilismarót: Stefanek (Kabai, 46.) – Kovács, Besey, Sáros, Sárközi (Dóri, 63.), Visnyovszki, Tahon, Eichenvalder R., Eichenvalder K., Cauxeiro, Wieszt (Janzó, 63.). Vezetőedző: Osvald Zsolt.
Gólszerző: Eichenvalder R. (24.), Cauxeiro (52., 83.).


Tokod SE–Csolnoki SZSE 1-5 (0-2)
Tokod, vezette: Kreitl Tamás (Fekete Benedek).
Tokod: Farkas – Kara, Kiss Sz., Gyúró, Kiss B., Kiss K. L., Barna (Bartos, 66.), Szőke, Németh B. (Tóth, 60.), Németh I. B., Cauxeiro (Béres, 52.). Edző: Kiss László.
Csolnok: Báb­szki – Putnoki B. (Nagy, 87.), Barlangi T. G., Yousif, Tarkövi (Nebehaj, 46.), Vörös (Putnoki D., 71.), Barlangi B., Seregi, Kovács B. (Zsolnay, 71.), Kovács L. (Kalster, 79.), Pázmándi. Technikai vezető: Karcagi Pál.
Gólszerző: Kiss K. L. (89.), illetve Kovács L. (19.), Kovács B. (36., 48.), Barlangi B. (61.), Zsolnay (77.).