Labdarúgás A Déli csoportban a listavezető Bakonysárkány esélyesként fogadta a középmezőnyhöz tartozó Csémet. A papírforma ellenére a vendégcsapat a triplázó Jónás József vezetésével nem egészen egyórányi játék után már négy góllal vezetett, és úgy tűnt, hogy elveszi a sárkányiak veretlenségét. A hazai csapat azonban négy perc alatt három gólt szerezve rögtön felzárkózott, majd egyenlítenie is sikerült. A Csém a mérkőzés előtt valószínűleg kiegyezett volna az egy ponttal, de négygólos vezetés után nem biztos, hogy elégedettek az eredménnyel… A második helyre a zsinórban negyedszer nyerő Gesztes jött fel, amely az első félidő végén beálló Csernák Marcell duplájával elhozta a három pontot Tárkányról. A vendégek a mérkőzés végén emberhátrányban játszottak, de egy gólt meg tudtak tartani az előnyükből. A negyedik helyre kapaszkodott fel az Oroszlány, amely óriási verést mért a Dadra. A vendéglátónál az első félidőben pályán lévő Hideg Zsolt Dániel triplázott. A Naszály gól nélküli első félidő után simán megverte a hullámvölgybe kerülő Szákszendet, míg az alsóházi rangadón a Bakonyszombathely az első negyedóra bizonytalansága után simán nyert Bokodon. A mérkőzés utolsó három gólját a vendégek játékosa, Turi Dávid Ádám szerezte. A csoport góllövőlistájának élén továbbra is az ezúttal is eredményes bakonysárkányi Pirsli János áll 16 találattal.


Északon halasztott mérkőzésen a Süttő II. idegenben verte az Annavölgyet, majd a hétvégén hiába vezetett bő negyedóra után már két góllal Tokodaltárón, végül veszített. A TABAK-­nak persze nyilván sokat segített, hogy a süttőiek kapusát az első félidő végén kiállították. Tarthatatlannak tűnik a listavezető Tardos, amely a forduló rangadóján a dobogóért küzdő, a játéknapot még a második helyen kezdő Dunaszentmiklóst is magabiztosan verte, míg a Széchenyi a Szomód legyőzésével jött fel a második helyre. Idegenben játszott a Zsámbék II., és ahogyan a szezonban eddig mindig, most is elhozta a három pontot a vendégségből, ezúttal Vértestolnáról. Az alsóházi rangadón a Bajna sokáig vezetett a Szárliget ellen, de a vendégek a hajrában megfordították a mérkőzést. A góllövőlista élén 10 góllal álló zsámbéki Sugár Somát befogta az ezúttal kétszer is eredményes tardosi Kovács Henrik.

Megyei III. osztály, Déli csoport, alapszakasz, 7. forduló
Bakonysárkányi SE–Csémi SE 4-4 (0-3)
Bakonysárkány, vezette: Szabó Géza.
Bakonysárkány: Merkl – Büki (Ritter, 58.), Pirsli, Csizi, Nagy J., Szűcs (Nagy L., 58.), Horváth, Kokas, Lakatos, Török, Koncz. Edző: Balogh István.
Csém: Farkas – Kucsik, Buzás, Kaposi, Körmendi, Jónás, Gerencsér, Kollár, Torday, Csöre, Soós.
Gólszerző: Pirsli (60.), Csizi (62., 63.), Nagy L. (74.), illetve Jónás (23., 25., 58.), Kaposi (36.).


Bokod FCE–Bakonyszombathely KSE 2-7 (2-3)
Bokod, vezette: Somogyi László.
Bokod: Maronga R. (Szűcs, 53.) – Bognár Z., Urbán (Cser, 67.), Ősz (Lázár, 71.), Maronga P., Erdős, Kese, Kovács (Halmi, 29.), Szehoffner (Czuppon, 46.), Molnár Cs., Ihász.
Bakonyszombathely: Hofer – Barbosa, Czeglédi (Illek, 71.), Mezőfi (Moldován, 53.), Turi, Fojtyik, Altamiro, De Carvalho, Mészáros T. (Nebehaj, 73.), Mészáros I. (Áment, 53.), Tóth S. Technikai vezető Gálos Csaba.
Gólszerző: Kese (7.), Szehoffner (15.), illetve Mészáros T. (10., 19.), Altamiro (39.), Áment (64.), Turi (73., 82., 89.).


Naszály SE–Szákszendi SE 5-1 (0-0)
Naszály, vezette: Mann Ádám József.
Naszály: Deres – Jószai, Nagy T. (Babai B. L., 37.), Ecsedi, Babai A., Németh, Nagy G. (Balázs, 66.), Gyalogos (Lakatos Zs., 73.), Seres, Lakatos S., Kóródi. Technikai vezető: Hebling Zoltán.
Szákszend: Teberi – Klestenitz Á. (Müller T., 29.), Kiss A., Kovács Gy. (Klestenitz M., 63.), Biri, Müller K., Nyári, Kiss L., Mester, Szabó, Kiss J. (Lenge, 59.). Technikai vezető: Simon József.
Gólszerző: Babai A. (51.), Lakatos S. (64.), Klestenitz M. (73. – öngól), Balázs (81.), Németh (90.), illetve Szabó (87.).


Oroszlányi SZE–Dad SE 8-0 (4-0)
Oroszlány, vezette: Udvardi Krisztián.
Oroszlány: Karasz – Nagy (Szántó, 63.), Molnár Cs., Hideg T., Hideg Sz., Jónás J. R., Frigur, Lakatos (Budai, 73.), Hideg R., Varga, Hideg Zs. D. (Kiss G. A., 46.).
Dad: Magyar – Kiss Z. (Desics, 75.), Gombos (Kozma D., 79.), Cseh (Hocza, 46.), Kozma G. (Bíró, 60.), Török, Kerner, Kovács, Gerlinger (Becsák, 51.), Hastó, Olosz (Csiszár, 70.). Technikai vezető: Purger József.
Gólszerző: Hideg Zs. D. (14., 26., 43.), Hideg Sz. (30.), Varga (58.), Jónás J. R. (71.), Hideg R. (73., 81.).


Tárkány KSE–Gesztesi SE 1-2 (0-0)
Tárkány, vezette: Horváth István.
Tárkány: Nagy Cs. (Babai, 46.) – Krizsán, Horváth István, Bogdán (Brulich, 44.), Balogh, Czirjak (Bálint, 28.), Kovács G. M. (Fűzi, 55.), Csonka, Horváth Z., Répási, Szalai. Vezetőedző: Karvaj Ottó.
Gesztes: Nagy P. – Tóth L. R., Nagy II. Géza (Csernák, 44.), Vízkeleti, Eigner (Jakobi, 68.), Szalontai, Valakovics G., Hardi, Vendégh, Nagy B., Ténai (Licul-Kucera, 55.). Vezetőedző: Nagy I. Géza.
Gólszerző: Horváth Z. (75. – tizenegyesből), illetve Csernák (58., 67.).
Kiállítva: Valakovics G. (Gesztes, 80.).
A Bársonyos SK–D.M.A.C. Dunaalmás-mérkőzést november 14-én rendezik.


Északi csoport, alapszakasz, 7. forduló
Bajnai SE–Szárligeti SE 1-2 (1-0)
Bajna, vezette: Nagygellér Miklós (Urszán István).
Bajna: Kuczmog – Kiss, Varga M. J., Pokol, Üveges (Seres, 75.), Bak, Győrfi, Tóth M. A., Steiner, Majoros, Pongrácz.
Szárliget: Németh – Kutrucz N., Tóth István (Mezei F., 66.), Tóth Imre (Matyi-Bokolosz, 46.), Veiner, Kapui, Schaffhauzer (Dani, 46.), Kálló, Vigh, Bódis, Mihaliszkó. Játékos-edző: Mezei Ferenc.
Gólszerző: Győrfi (36.), illetve Mihaliszkó (83.), Majoros (88. – öngól).


Dunaszentmiklósi SE–Tardosi FC 1-4 (0-2)
Dunaszentmiklós, vezette: Paulovics Bence (Sölét Tibor).
Dunaszentmiklós: Nyári – Schlepp (Dácher, 62.), Schmidt M., Schmidt N., Schmidt D. Z., Takács G., Janetka, Kerekes, Soós, Szontágh, Bakos. Technikai vezető: Nágel Imre.
Tardos: Kovács M. – Sztanek (Józsa, 62.), Visnyovszki (Berczeli, 91.), Juhász, Somogyi (Lipóczky, 56.), Mészáros (Sebestyén, 75.), Szileszki (Kádas, 80.), Fekete (Bélik, 91.), Csordás, Goldschmidt, Kovács H.
Gólszerző: Schmidt N. (70. – tizenegyesből), illetve Somogyi (29. – tizenegyesből), Kovács H. (31., 92.), Csordás (54.).


Széchenyi TSE–Bar-Nul Szomódi SE 4-2 (0-0)
Tatabánya, vezette: Mihályi Máté.
Széchenyi: Farkas G. – Magyari V., Szám (Scheib, 69.), Benő, Szabacsi (Folytyik, 61.), Szabó R., Pap, Farkas D. (Magyari M., 82.), Járóka, Szabó M. (Együd, 78.), Bányai.
Szomód: Barassó – Szöllősi, Tóth (Bóka, 52.), Bárányos, Simkovits (Zupkó, 69.), Czeglédi, Purgel Z. (Pálfi, 5.), Horváth (Szőnyi, 77.), Lengyel, Bogdán, Pisla. Vezetőedző: Andai Béla.
Gólszerző: Szám (51., 60.), Járóka (75., 86.), illetve Bárányos (58.), Szőnyi (89.).


TABAK–Süttői SC II. 3-2 (1-2)
Tokodaltáró, vezette: Szalay Norbert (Kovács Zsolt).
TABAK: Hegedűs D. (Felföldi Á. K., 25.) – Mohácsi (Boldizsár, 72.), Felföldi G., Fekete (Klányi, 64.), Móra, Kara L., Farkas (Pápai, 55.), Kara N., Vágási (Mátyók, 46.), Zima, Hegedűs J. (Soláry, 55.). Technikai vezető: Szabó Ferenc.
Süttő II.: Kovács D. – Bognár (Czinege, 62.), Bácskai (Styecz, 75.), Mezei, Ölveczky K. G., Tóth K., Pató, Bus, Varga F. (Vandlik, 82.), Belovai, Balogh.
Gólszerző: Móra (28.), Kara N. (68., 83.), illetve Varga F. (7.), Belovai (16.).
Kiállítva: Kovács D. (Süttő II., 38.).


rtestolnai TE–Zsámbéki SK II. 1-3 (0-1)
Vértestolna, vezette: Bankó István.
Vértestolna: Juhász – Makk, Horváth, Hartai (Piff Á., 46.), Iványi K., Iványi J. I., Tóth (Vigh, 63.), Bach (Zhorela, 63.), Váradi R. (Varga, 83.), Erdős, Váradi V. (Buzási, 83.). Technikai vezető: Straub József.
Zsámbék II.: Benedek – Kőhegyi, Magyar, Dávid, Szűcs, Bacsa (Pataki I. P., 75.), Genszki (Pataki S. B., 46.), Barabás (Bíró, 46.), Dobos, Kiss, Szabó G. Technikai vezető: Gálicz Ferenc.
Gólszerző: Váradi V. (60.), illetve Dávid (19.), Pataki S. B. (69.), Pataki I. P. (82.).
A Baj KSE–Annavölgyi BSE mérkőzés elmaradt.


Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésen
Annavölgyi BSE–Süttői SC II. 1-3 (0-2)
Annavölgy, vezette: Lovas Gábor (Janovics István, Janovics Ádám).
Annavölgy: Ferenczy – Benkovits, Sasvári, Turcsán, Sándor (Rovács, 29.), Bauer, Balog, Végh, Somogyi, Szegvári (Balogh Zs., 35.), Farkas.
Süttő II.: Mezei – Nagy (Cziván, 46.), Eberst, Bognár (Kovács Péter, 46.), Ölveczky K. G. (Bus, 61.), Tóth K. (Bácskai, 46.), Kelemen, Tóth P. (Végh, 46.), Juhász, Pató (Simon, 63.), Balogh P. (Vandlik, 67.).
Gólszerző: Bauer (70.), illetve Nagy (23.), Bognár (38.), Eberst (78. – tizenegyesből).