Letenyei Zalán két, Vasasnál eltöltött szezon után újra visszatért Tatabányára. Egy beszélgetés alkalmával a fiatal labdarúgótól – többek között – azt is megtudhattuk, hogy mik a jövőbeli céljai, valamint azt is, hogy Bekő Balázs fociedzővel, és a rutinos játékosokkal milyen a közös munka.
– Két, Vasasnál eltöltött szezon után visszatértél Tatabányára. Mi volt az oka?
– Úgy érzem, sokat fejlődtem a Vasasnál eltöltött 2 év alatt, de most láttam elérkezettnek az időt, hogy átlépjek a felnőtt futball világába. Úgy gondolom, hogy itt, Tatabányán komoly célkitűzések vannak és remek szakmai munka folyik. Reményeim szerint itt hamar elsajátítom, megtanulom majd a „felnőtt futball” követelményeit, ritmusát. A másik oka pedig az volt, hogy a két éve tartó, mindennapos budapesti ingázás mellett sajnos kevés időm maradt a tanulásra. Végzős vagyok. A foci mellett a tanulás is fontos, és így, hogy itthon lehetek, többet tudok készülni az érettségi vizsgákra is.
– Az U19-es bajnokságot felnőttre cserélted, még ha „csak” harmadosztályú szintre is. Mekkora különbségek vannak?
– Természetesen a felnőttbajnokság egy magasabb szint, mint az U19-es. Sokkal több múlik itt a taktikán, mint az utánpótlásban, sokkal nagyobb koncentrációval kell játszani és keményebben belemenni, illetve helytállni a párharcokban.
– Hogyan fogadtak a csapattársak? Volt, akiket ismertél már korábbról tatabányaiként?
– Igen, szerencsére több játékost is ismertem már korábbról. Hálás vagyok, mert nagyon befogadó volt a csapat, azok is, akiket eddig nem ismertem. Nagyon pozitív volt, hogy a csapat tagjának érezhettem magam, szinte az első naptól kezdve.
– Kiknek a véleményét kérted ki az átigazolásod előtt?
– A szüleimmel és a menedzseremmel közösen hoztuk meg a döntést. Ők segítenek nekem mindenben és mindig mellettem állnak.
– Mik a céljaid erre a szezonra? Több rutinos posztriválisod is van a csapatban…
– A legfőbb egyéni célom az, hogy minél többet tudjak fejlődni. Mostantól, mivel nincs az ingázással járó korábbi ido- és energiaveszteség, több órám marad az egyéni fejlesztésre is az edzések mellett. Szeretnék minél több időt eltölteni a pályán, többek között azért is, hogy be tudjam bizonyítani, hogy mire vagyok képes. Erősíteni szeretném a játékommal a csapatot, valamint segíteni őket a célok elérésében.
– Milyen Bekő Balázzsal és a rutinos játékosokkal a munka?
– Nagyon pozitív tapasztalataim vannak. Úgy érzem, hogy jól kijövök a csapattársakkal és az edzővel is. Segítenek és támogatnak. Igyekszem mind az edző, mind a rutinosabb játékosok jó tanácsait, útmutatásait megfogadni.
– Mi lehet a célja a Tatabányának ebben a szezonban?
– Természetesen minél jobb helyezést szeretnénk elérni a bajnokságban. Tavaly a szezon végén az 5. helyen végzett a csapat, ezt most nagyon szeretnénk felülmúlni.
Forrás: 24óra/SzDK
Legutóbbi hozzászólások