Már a kilencedik körnél járunk a megyei első osztályban, és kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok. A listavezető és egyben címvédő Zsámbék ezúttal hazai pályán játszott, az újonc Tátot fogadta a Bodó-csapat. Végül sorozatban a nyolcadik meccsét is meg tudta nyerni a zöld-fehér alakulat, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a tabellát. A Nyergesújfalu a Tatát fogadta, és végül nagy kiütésbe futott bele, bár a találkozó nem így indult: az első félidő szoros volt, Manga Zsolt kiállítása után még szépített is a Nyergesújfalu, de a találkozó utolsó negyed órájában a Tata négy gólt is rúgott emberelőnyben, így igen csúnya lett a mérkőzés vége a hazaiak szempontjából. A Tata a Bábolna, a Környe és a Tát legyőzése után sorozatban negyedik győzelmét aratta. A Bábolna és a Környe egy jó iramú mérkőzést vívott egymással, ahol végül a hazaiak voltak pontosabbak és összeszedettebbek, így 2-0-val otthon is tartották a három pontot, így Józsa Péterék megőrizték a harmadik helyüket a tabellán.
A Kecskéd és a Sárisáp egy remek meccset vívott egymással, és ahogy az elmúlt években a legtöbbször, úgy ezúttal is a Sárisáp jött ki jobban az egymás elleni csatából. Pedig a vezetést a Kecskéd szerezte meg hazai közönség előtt, de az első játékrész utolsó perceiben nem csak egyenlíteni, de fordítani is tudott a Csapó-csapat. A szünet után már nem esett gól, így értékes három pontot gyűjtött be a Sárisáp. A Koppánymonostor Vértesszőlősre utazott, hogy folytassa a harcot a listavezető pozícióért, de nem sikerült betalálni a szervezett hazaiak ellen. A döntetlennel leginkább a szőlősiek lehetnek elégedettek. Az alsóházi derbin az Esztergom és a Vértessomló csatázott, és végül Schöffer Antalék vitték haza a három pontot. Az első játékrész nem hozott gólt, de a vendégek vezetőedzője jól cserélt, a kispadról beszálló Plotár Patrik két büntetőből duplázott, három pontot szerezve csapatának. Ezzel a vereséggel az Esztergom maradt az utolsó előtti pozícióban.


Megyei I. osztály, 9. forduló
Zsámbéki SK–DG Tát SE 3-1 (1-0)
Zsámbék, vezette: Szeibert P. (Jászberényi M., Kolozsi P.).
Zsámbék: Bartos – György, Lőrinczy, Orosházi, Sárközi, Kállay (Bedő, 71.), Kósa Szi­lágyi, Bíró (Mártonfi, 64.), László D. (Sugár S., 71.), Terplán (Karai, 74.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László. Tát: Erős – Rábl, Varga, Török (Budavári, 82.), Tirpák (Domak, 82.), Dékány, Koller, Jámbor, Tillman, Páldi, Chrompota. Technikai vezető: Szabó Attila. Gólszerzők: Sárközi (13.), Terplán (57.), Bíró (57.), illetve Koller (74.). Jók: Kósa Szilágyi, Orosházi, Sárközi, Kállay, Lőrinczy, illetve Páldi.
Bodó László: – Hetven percig nagyon jó felfogásban, helyenként jól játszva, alázatosan futballoztunk. Onnantól kicsit visszább esett a teljesítményünk, de ez benne van a futballban, így is megérdemelten nyertünk. Sokkal élesebbek voltunk, mint az előző fordulóban.
Szabó Attila: – Szakmailag szinte értékelhetetlen, harcos, küzdős mérkőzés volt, amelyet nagyon rossz talajú pályán játszottunk. Aki levegőben több fejpárbajt nyert, az nyerte a mérkőzést.


Nyergesújfalu SE–Tatai AC 2-7 (1-2)
Nyergesújfalu, vezette: Hartdégen Zs. (Marosi M., Spiák I. D.).
Nyergesújfalu: Balogh Attila – Molnár Á., Tóth, Guzsik (Mann, 15.), Fellegi (Hetzmann, 80.), Vass (Jakobi, 80.), Manga, Balogh András (Pálfi, 80.), Antal, Máté-Kovács (Gyarmati, 55.), Takács. Vezetőedző: Darabos Gábor. Tata: Csákány – Felső, Zuggó, Dragonya, Lázár (Kovács, 84.), Mészáros (Bogár, 64.), Kiprich (Koronczi, 84.), Visnyovszki, Széles, Martonfi (Kalóczkai, 84.), Hauzer (Kisék, 53.). Vezetőedző: Wéber Roland. Gólszerzők: Máté-Kovács (33.), Tóth (63.), illetve Zuggó (28.), Kiprich (42., 82.), Martonfi (61.), Kisék (76., 84.), Koronczi (87.). Jók: Antal, illetve mindenki.
Darabos Gábor: – Szegény embert az ág is húzza…
Wéber Roland: – Megérdemelt három pontot hoztunk el Nyergesújfaluról. Ha az elején jobban koncentrálunk, már az első félidőben megnyerhettük volna a meccset. Gratuláció a csapatnak!


Bábolnai SE–Környe SE 2-0 (0-0)
Bábolna, vezette: Miráki G. (Szabó G., Jámbor B.).
Bábolna: Molnár M. – Németh Zs., Kalamár (Varga, 10.), Bognár, Karvaj, Czeglédi (Takács B., 90.), Takács K., Hajnal K. (Szendi, 90.), Lanzendorfen, Végh, Soha. Vezetőedző: Józsa Péter. Környe: Hanus – Kerék, Zelenai, Horváth J. (Bilisánczki, 72.), Patyi (Duka, 46.), Szerencse (Mucsi, 88.), Szabó K. (Bihari, 80.), Takács K., Kósa, Nád­udvari D., Antalovits (Bognár, 56.). Vezetőedző: Gulyás Tamás. Gólszerzők: Hajnal K. (48.), Czeglédi (85.). Jók: Karvaj, Bognár, Hajnal K., Czeglédi, illetve Takács K., Kósa, Szerencse, Nádudvari D.
Józsa Péter: – A második félidőben pontosabban játszottunk, és végig tudtunk vinni néhány támadást, amiből gólokat értünk el. Sokat tettünk a győzelemért, szerintem meg is érdemeltük a három pontot.
Gulyás Tamás: – Jól játszottunk, küzdöttünk, hajtottunk, ettől függetlenül a Bábolna megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Elégedett voltam a fiúk hozzáállásával.


Wati-Kecskéd KSK–Sárisápi BSE 1-2 (1-2)
Kecskéd, vezette: Drabon B. (Drexler D., Kun P. A.).
Kecskéd: Kalmár – Vadkerti (Gyenes, 71.), Schmidt, Greskó, Czékmány (Neckernusz, 79.), Kese, Neukunft, Berki, Raffai, Dikasz, Szabó. Vezetőedző: Linczmaier László. Sárisáp: Sándor G. – Válent, Szenes, Zicsi, Szoboszlai (Manger, 71.), Manga (Grenitzer, 94.), Budaházi, Jurásek J., Karcagi, Kopányi, Fekete. Vezetőedző: Csapó Károly. Gólszerzők: Szabó (37.), illetve Szenes (43.), Manga (45.). Jók: Greskó, Berki, illetve Válent, Karcagi, Jurásek J., Manga.
Linczmaier László: – Az első félidő majdnem teljesen rendben volt, erre az utolsó percekben két gólt is kaptunk. A második félidőt nem tudtuk uralni, eléggé káoszos volt, ellenfelünk némi segítséggel teljesen széttördelte a játékot és rutinosan tartotta az eredményt. Sajnos a VAR sem működött megfelelően…
Csapó Károly: – Olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottunk. Nehéz volt a pálya talaja, küzdöttek a játékosok. Összességében azonban úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.


Vértesszőlősi SE–Koppánymonostori SE 0-0
Vértesszőlős, vezette: Kreitl T. (Sándor T., Ombódi I. B.).
Vértesszőlős: Kovács B. – Dr. Veréb, Polyák, Szőke (Magyarics, 93.), Dombai, Jónás (Farkas, 88.), Kocsis, Németh, Wágner, Barkóczi (Babai, 71.), Vaczula. Vezetőedző: Tokaji Zsolt. Koppánymonostor: Boros – Venczel (Egyed, 59.), Csapó, Fodor (Rába, 64.), Valkó M., Tóth (Sinkó, 80.), Valkó G., Dávid, Simonka, Korcsok (Bilkó, 84.), Tímár. Vezetőedző: Pintér László. Jók: mindenki, illetve Valkó G., Dávid, Csapó.
Tokaji Zsolt: – Nagyon értékes pontot szereztünk egy jó csapat ellen. Büszke vagyok a csapatra.
Pintér László: – Megvoltak a lehetőségeink, de sajnos nem tudtuk gólra váltani őket.


FC Esztergom–Vértessomlói KSK 1-2 (0-0)
Esztergom, vezette: Hegedüs R. (Urszán I., Ormándi A.).
Esztergom: Iványi – Glück, Révész, Pásztor (Bogárdi, 51.), Ódor, Galacs (Krizsán, 80.), Varga, Molnár, Bereczki (Paltineanu, 84.), Rácz (Ludvig, 55.), Tanárki. Vezetőedző: Czakó Péter. Vértessomló: Ujszászi – Éliás (Plotár, 58.), Eigner, Erdei (Somodi, 58.), Murányi, Kacz (Petőcz, 46.), Batin, Kovács K., Kóródi, Kovács S., Dobbelaere (Koller, 46.). Vezetőedző: Schöffer Antal. Gólszerzők: Varga (64.), illetve Plotár (61., 87. – mindkettő tizenegyesből). Kiállítva: Koller (81., Vértessomló).
Jók: Glück, Révész, Varga, illetve Murányi.
Czakó Péter: – Jó meccset játszottunk, de nem tudtunk belőle profitálni, mert elkövettünk két borzasztóan rutintalan hibát. Fiatal csapat vagyunk, sajnos ezzel még egy darabig együtt kell élnünk.
Schöffer Antal: – Nagyon jól szervezett csapatot sikerült legyőznünk. További sok sikert kívánok az Esztergomnak.