Kérdés, hogy meglepetés-e, ha meglepetést hoz a megyei első osztály hétvégéje. Arra biztosan senki nem számított, hogy a Koppánymonostor majdnem egy tucat gólt lő majd a Kecskédnek hazai pályán. A lila-fehérek alaposan bekezdtek a találkozó elején, hiszen a szünetben már öt volt a különbség, de a térfélcserét követően sem álltak le a hazaiak. Végül tizenegy lett a különbség, és az sem segítette a Kecskédet, hogy a kapusa a 86. percben a kiállítás sorsára jutott, bár addigra már kilenc volt a differencia. Szintén számolatlanul rúgta a gólokat a Sárisáp, bár ez kevésbé meglepő, hiszen a Nagyigmándnak nem ez az első (és talán nem is az utolsó) nagyarányú veresége idén. Csapó Károly csapatában ezúttal a védekező játékosok voltak a legeredményesebbek, hiszen a kifejezett támadók közül csak Manger talált be egyszer. A forduló rangadója csak nevében volt rangadó, hiszen noha a bajnokság két legjobb szériájában lévő csapat csapott össze, a Tata nem tudta felvenni a Zsámbék ritmusát, a listavezető simán győzött 5-0-ra idegenben. Ezzel a címvédő kilencből kilenccel vezeti a tabellát, a Tata maradt az ötödik.
Szintén öt találatot szerzett a Tát az északi derbin. A hazaiaknál majdnem a kezdőcsapata fele olyan játékos volt, aki kisebb-nagyobb szerepet vállalt az Esztergom életében az előző években. Például az a Koller Tamás, aki mesterhármast szerzett, így a Tát nagyon magabiztosan tartotta otthon a három pontot az egy kivétellel eddig minden meccsét elveszítő Esztergom ellen. A Vértessomló hazai pályán folytatta a jó szereplését, a hétvégén a Vértesszőlős volt az ellenfél. A hazaiak stabil védekezéssel álltak elő, aminek meg is lett az eredménye, hiszen 1-0-ra győzött Schöffer Antal csapata. Továbbra sem megy a Nyergesújfalunak: a tavaly bronzérmet szerző csapat újabb vereséget szenvedett el. A Környe ugyan hátrányba került, de tíz percen belül két gólt is lőtt a Gulyás-csapat, így a félidőben már 2-1 volt az állás. A szünet után a gólok száma nem változott, ellenben a pályán lévő játékosok száma igen, miután bő fél órát emberhátrányban volt kénytelen lejátszani a Környe, de a Nyergesújfalunak ez sem volt elég a pontszerzéshez.
Megyei I. osztály, 10. forduló
Környe SE–Nyergesújfalu SE 2-1 (2-1)
Környe, vezette: Linn K. (Szeibert P., Urbanics Á.)
Környe: Hanus – Kerék, Takács K., Zelenai, Békefi (Igaz, 77.), Horváth J. (Bihari, 85.), Szerencse, Mucsi, Szabó K., Kósa (Patyi, 40.), Nádudvari D. Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Nyergesújfalu: Török – Molnár Á., Tóth, Mann, Fellegi, Vass, Balogh A., Antal, Máté-Kovács, Pálfi (Vida, 57.), Takács. Vezetőedző: Darabos Gábor.
Gólszerzők: Békefi (32.), Zelenai (39.), illetve Tóth (30.)
Kiállítva: Takács K. (57., Környe)
Jók: Hanus, Szerencse, Békefi, Szabó K., Zelenai, Horváth J., illetve senki.
Gulyás Tamás: – Örülök, hogy tíz emberrel is meg tudtuk szerezni a három pontot. Voltak nehéz szituációk, mindkét csapat rúghatott volna még gólt. Jobbulást kívánunk Lakatos Szilárdnak!
Darabos Gábor: – Gratulálok a hibáinkat könyörtelenül kihasználó ellenfelünknek.
Tatai AC–Zsámbéki SK 0-5 (0-2)
Tata, vezette: Miráki G. (Hartdégen Zs., Lovas A. G.)
Tata: Csákány – Felső, Suhai (Hauzer, 8.), Zuggó, Lázár, Mészáros, Bogár (Koronczi, 62.), Kiprich, Visnyovszki (Jónási, 46.), Széles, Martonfi (Kalóczkai, 86.). Vezetőedző: Wéber Roland.
Zsámbék: Bartos – György (Bedő, 82.), Lőrinczy, Orosházi, Sárközi, Kállay (Mártonfi, 68.), Kósa Szilágyi, Bíró (Sugár S., 74.), László D. (László M., 77.), Terplán (Karai, 74.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Terplán (18., 46.), László D. (32.), Lőrinczy (58.), László M. (90.)
Jók: senki, illetve mindenki.
Wéber Roland: – Egy nagyon kemény, agresszív csapattal találkoztunk, amely nem adott semmi esélyt a játékunkra. Összességében megérdemelt vendégsiker született. Reméljük, sérültjeink még ebben a szezonban tudnak majd játszani.
Bodó László: – A legszebb álmaimban sem gondoltam, hogy a csapat ilyen kezdéssel fog meglepni engem. Alázatosak, szervezettek és nagyon élesek vagyunk. A mai meccsre is nagyon jellemző volt. Azt gondolom, hogy a találkozó képe alapján megérdemelten nyertünk egy kimondottan megerősödött hazai csapat ellen. A tatai sérült játékosoknak mielőbbi felépülést kívánok.
DG Tát SE–FC Esztergom 5-0 (3-0)
Tát, vezette: Büki G. (Kun P. A., Ombódi I. B.)
Szél – Rábl (Nagy, 71.), Varga (Szabó, 71.), Török, Dékány, Koller, Jámbor, Tillman, Budavári (Tirpák, 58.), Páldi (Kozma, 46.), Chrompota (Kovács, 60.). Technikai vezető: Szabó Attila.
Esztergom: Iványi – Glück, Révész, Bogárdi, Ódor, Galacs (Bereczki, 58.), Varga, Ludvig (Klátyik, 46.), Paltineau, Molnár, Rácz. Vezetőedző: Czakó Péter.
Gólszerzők: Koller (11., 19., 90.), Dékány (22.), Török (53.)
Jók: mindenki, illetve senki.
Szabó Attila: – Az első perctől kezdve az utolsóig irányítottuk a játékot. Sok sikert kívánunk az Esztergomnak a továbbiakban.
Czakó Péter: – Gyenge színvonalú meccsen mi voltunk a gyengébbik csapat.
Vértessomlói KSK–Vértesszőlősi SE 1-0 (1-0)
Vértessomló, vezette: Erdélyi D. (Drexler D., Mihályi M.)
Vértessomló: Ujszászi – Somodi, Erdei (Dobbelaere, 69.), Murányi (Éliás, 46.), Plotár, Földi, Batin (Burai, 89.), Kovács K., Kóródi, Kovács S., Petőcz. Vezetőedző: Schöffer Antal.
Vértesszőlős: Kurucz – Barkóczi (Babai, 46.), Polyák, Szőke, Dombai, Jónás (Fekete, 65.), Kocsis, Németh (Farkas, 72.), Wágner, Bencsik, Vaczula. Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Gólszerző: Kovács S. (31.)
Jók: Ujszászi, Kovács S., Kovács K., Plotár, Petőcz, illetve Polyák, Kocsis.
Schöffer Antal: – Egy remek mérkőzésen sikerült felülkerekednünk a Vértesszőlős csapatán. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, gratulálok nekik. További sok sikert a Vértesszőlősnek.
Tokaji Zsolt: – Sajnos nem tudtuk megismételni az elmúlt hetek teljesítményét, ezért a hazai csapat megérdemelt győzelmet aratott.
Koppánymonostori SE–Wati-Kecskéd KSK 11-0 (5-0)
Koppánymonostor, vezette: Farkas B. (Jászberényi M., Katona B. M.)
Koppánymonostor: Boros (Vicena, 58.) – Egyed (Hegedüs, 52.), Rába (Fodor, 58.), Csapó, Sinkó, Valkó M. (Bilkó, 58.), Tóth (Alasztics, 52.), Valkó G., Dávid, Simonka, Korcsok. Vezetőedző: Pintér László.
Kecskéd: Kalmár – Gyenes (Neckernusz, 46.), Vadkerti (Farkas, 74.), Greskó, Czékmány (Darabos, 58.), Kese, Neukunft, Berki, Raffai, Dikasz, Szabó. Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Rába (8., 13.), Egyed (30.), Korcsok (33., 78.), Valkó M. (35., 50.), Dávid (67.), Fodor (71., 86., 91.)
Kiállítva: Kalmár (86., Kecskéd)
Jók: mindenki, illetve Raffai.
Pintér László: – Örülök a győzelmünknek. Megfelelő volt a játékosok hozzáállása. Ekkora különbség nincs a két csapat között. Minden jót kívánok a Kecskédnek.
Linczmaier László: – Szégyen! Éghet a pofánk… A Monostornak gratulálok, osztálykülönbség volt a két csapat között. Ráadásul igencsak foghíjas keretünk tovább fogyatkozott, így nehéz lesz összekaparni a társulatot a Somló elleni rangadó előtt, de megtesszük.
Sárisápi BSE–Nagyigmándi KSK 8-0 (5-0)
Sárisáp, vezette: Drabon B. (Jámbor B., Hegedüs P.)
Sárisáp: Sándor G. (Tőzsér, 46.) – Kopányi, Válent, Zicsi (Bojtor, 55.), Manger, Szoboszlai (Deres, 46.), Manga (Varga, 57.), Jurásek J., Karcagi, Budaházi (Grenitzer, 46.), Fekete. Vezetőedző: Csapó Károly.
Nagyigmánd: Tóth G. – Glázer, Nádolszky, Szalai Á., Fülöp, Orbán, Kuti Horváth, Pados (Varga, 74.), Dávid, Boros, Németh. Játékos-edző: Kuti-Horváth Richárd.
Gólszerzők: Budaházi (4.), Jurásek J. (13.), Fekete (22., 26.), Karcagi (35., 68.), Válent (76.), Manger (76.)
Kiállítva: Dávid (43., Nagyigmánd)
Jók: mindenki, illetve senki.
Csapó Károly: – Nagyon jó volt a hozzáállásunk a mérkőzéshez. Az első félidővel elégedett vagyok, a második viszont nem volt olyan, mint amilyet szerettem volna. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk, további sok sikert kívánok a Nagyigmándnak.
Kuti-Horváth Richárd: – Gratulálok a Sárisáp csapatának.
Legutóbbi hozzászólások