A 15. forduló következik a megyei első osztályban, ami 2021-ben az utolsó előtti. A hétvégén csak öt összecsapás lesz, miután az Esztergom betegség miatt nem tud elutazni Zsámbékra, így a hazaiak belementek a halasztásba. Ezt a találkozót majd december 5-én rendezik. A forduló rangadója Táton lesz, ahol az újonc, ám de negyedik helyen álló Tát fogadja a második pozícióban lévő Koppánymonostort. A két klub között kereken tíz pont a különbség, de a Tát mindig képes a meglepetésre, főleg hazai pályán. Az előző fordulóban mindkét csapat döntetlent ért el. Az őszi összecsapásukat a Koppánymonostor 3-1-re nyerte. Szintén nagy rangadó lesz a Tata-Sárisáp is, itt a harmadik és az ötödik találkozik. Itt a különbség viszont csak egy egység a Sárisáp javára, így egy hazai győzelemmel adott esetben helyet is cserélne a két gárda. A második fordulóban a Sárisáp egy óriási kiütést mért a Tatára, hiszen 8-1-re győzött, azóta viszont sok víz lefolyt már a Dunán, így ez a végeredmény szinte biztosan nem ismétlődik meg.
Kettőzött motivációval lép majd pályára a Környe a Nagyigmánd ellen, hiszen a Nagyigmánd az eddigi egyetlen pontját a Gulyás-csapat ellen gyűjtötte be, így most a hazaiak szeretnének visszavágni az akkori döntetlenért. Természetesen a vendégek is bíznak a javításban, bár az előző hétvégén is csak tízen tudtak kiállni, így nehéz lesz. A Környe egy győzelemmel akár kettőt is előreléphet a tabellán. Igazi háromesélyes derbit rendeznek majd Kecskéden, ahová a Bábolna látogat. A vendégek remekül kezdték a szezont, gyakorlatilag végig a harmadik helyen álltak, az előző hetekben viszont kissé visszaesett Józsa Péter csapatának a teljesítménye: az utolsó három mérkőzést egyaránt elveszítette a csapat, ezzel pedig visszacsúszott a hatodik helyre. Persze még így is hat ponttal többet szerzett, mint a Kecskéd. A vendégek teljesítménye eléggé hullámzó, így nem véletlenül állnak a középmezőnyben. Az augusztusi randevún a Bábolna elvitte mindhárom pontot Kecskédről. Szintén nem lehet esélyest hirdetni a Nyergesújfalu-Vértesszőlős mérkőzésen. A két klub nagyon hasonló életutat járt be ebben a szezonban, ennek megfelelően mindössze csak két pont a különbség. A rossz kezdés után az előző fordulóban mindkét gárda győzni tudott. Ősszel egy 0-0 volt a végeredmény, most ha a Nyergesújfalu győzni tudna, megelőzné a Vértes­szőlőst a tabellán, hazai győzelem esetén viszont öt pontra nőne a differencia. A találkozók 13 órakor kezdődnek, a hétvégén a Vértessomló a szabadnapos.


Megyei I. osztály, 15. forduló
November 21, vasárnap, 13 óra
DG Tát SE–Koppánymonostori SE
Szabó Attila, a Tát vezetőedzője: – Két csapat más célokkal, más lehetőségekkel, de reméljük a pályán ezeket a különbségeket el tudjuk majd tüntetni. Ha valaki azt mondja nekem a bajnokság elején, hogy újoncként a 15. fordulóban a Monostorral rangadót fogunk játszani a tabellán elfoglalt helyezések alapján, jót nevetek rajta. Mindenesetre ha rangadóhoz méltó mérkőzést szeretnénk játszani, akkor végig a 90 perc alatt koncentráltak és élesnek kell lennünk, csak ez esetben fogunk tudni pontot szerezni az egyik fő bajnokaspiráns ellen.
Tatai AC–Sárisápi BSE
Wéber Roland, a Tata vezetőedzője: – A múlt heti laza kis mérkőzés után most egy igazán kemény találkozó vár ránk. Szeretném, ha mindenki átérezné a fontosságát. Okosan, türelmesen és elszántan kell játszanunk ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot.
Környe SE–Nagyigmándi KSK
Gulyás Tamás, a Környe vezetőedzője: – Mindig a kötelezőnek tűnő győzelem a legnehezebb, úgyhogy koncentrálnunk kell végig.
Bábolnai SE–Wati Kecskéd KSK
Józsa Péter, a Bábolna vezetőedzője: – Nem vagyunk győzelmi kényszerben, de megpróbálunk mindent megtenni, hogy a téli szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen győzelemmel hagyjuk el a pályát.
Nyergesújfalu SE–Vértes­szőlősi SE
Darabos Gábor, a Nyerges­újfalu vezetőedzője: – Vasárnap az őszi szezon utolsó hazai mérkőzésén győzelemmel szeretnénk búcsúzni a mindig lelkesen támogató szurkolóinktól.