Igen meglepő fordulóval vette kezdetét a naptári évben a megyei első osztályú bajnokság. A Tata egészen brutális produkcióval verte a széthulló Vértessomlót, hiszen 11-2 lett a vége, míg ősszel még a Vértessomló nyerte a kettőjük meccsét. A hazaiaknál Mészáros Dominik négy, Zuggó János három gólt szerzett. A forduló gólátlagáról nem csak a Tata, de a Nyergesújfalu is gondoskodott, hiszen 10-3-ra győzött a Nagyigmánd ellen. A sereghajtó nem először kap kétszámjegyű gólt, a tavasz kezdetén is ebbe futottak bele. Itt Hajnal Róbert jutott el egy tripláig. A forduló meglepetését a Kecskéd mutatta be, hiszen idegenben vette el a listavezető hibátlan mérlegét. A Zsámbék a bajnokságban még az előző szezonban kapott ki utoljára, azóta csak győzött, most viszont a Kecskéd elvitte a három pontot úgy, hogy a kispadon mindössze egy mezőnyjátékos ült.

A forduló rangadóját a Sárisáp nyerte Bábolnán, a két klub között mindössze két pont volt a különbség. A fordulatos rangadón mindkét kapu előtt voltak lehetőségek, mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt, a találkozó végén Manga egy kínálkozó lehetőséget kihasznált, és eldöntötte a három pont sorsát. A Koppánymonostor hozta a kötelezőt Környén, főleg a második félidőben tudott eredményes lenni a kinyíló hazaiak ellen. Ezzel a lila-fehérek egy pontra közelítették meg a listavezető Zsámbékot. Az alaposan átalakuló Esztergom kétszer is vezetett hazai pályán a Vértesszőlős ellen, végül a vendégek emberhátrányban tudtak egyenlíteni, így is egy-egy ponttal gazdagodtak a csapatok.

Megyei I. osztály, 17. forduló
Tatai AC-Vértessomlói KSK 11-2 (6-1)
Tata, vezette: Farkas B. (Linn K., Lovas G.)
Tata: Valakovics – Felső, Zuggó, Dragonya (Bogár, 46.), Lázár (Hauzer, 60.), Mészáros, Kiprich, Visnyovszki (Szűcs, 65.), Széles, Kisék (Suhai, 46.), Martonfi (Nagy, 69.). Vezetőedző: Wéber Roland.
Vértessomló: Ujszászi – Somodi, Éliás (Darabos, 66.), Kacz, Erdei, Koller, Murányi, Batin, Kovács K., Földi, Dobbelaere (Varga, 76.). Vezetőedző: Schöffer Antal.
Gólszerzők: Kiprich (11., 89.), Zuggó (17., 55., 88.), Martonfi (24.), Mészáros (35., 38., 39., 82.), Bogár (62.), illetve Dobbelaere (40.), Koller (55.)
Jók: mindenki, illetve Erdei.
Wéber Roland: – Jól kezdtük a tavaszt. Megvalósítottuk, amit megbeszéltünk! Győzelmünket Szűcs Péter kislánya születésére ajánljuk és jó egészséget kívánunk nekik!
Schöffer Antal: – Ez értékelhetetlen… De mitől is vártunk volna többet? Amilyen a felkészülésünk volt, olyan lett ez az eredmény is… Reméljük, hogy jövő héttől kezdődően összekapjuk magunkat, és ennél csak jobb lehet…

Környe SE-Koppánymonostori SE 0-4 (0-1)
Környe, vezette: Kreitl T. (Hegedüs R., Kun P. A.)
Környe: Ténai – Kerék, Zelenai, Mig, Babai, Mucsi, Szabó K., Szerencse, Horváth J., Bándi (Méhész, 66.), Sárközi (Igaz, 52.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Koppánymonostor: Boros – Pekler, Bilkó (Valkó M., 65.), Venczel (Egyed, 65.), Csapó (Kalla, 82.), Fodor, Tóth, Valkó G., Simonka, Korcsok (Hegedüs, 71.), Tímár (Dombi, 57.). Vezetőedző: Pintér László.
Gólszerzők: Bilkó (3.), Dombi (66.), Hegedüs (80.), Fodor (84.)
Jók: senki, illetve Boros, Pekler, Simonka, Bilkó.
Gulyás Tamás: – Voltak lehetőségeink, főleg az első félidőben. Örültem volna, ha abból kettőt kihasználtunk, és akkor talán máshogy alakul a mérkőzés. Sok sikert kívánok nekik.
Pintér László: – Nem túl jó minőségű pályán sikerült egészen elfogadható játékot nyújtanunk.

Bábolnai SE-Sárisápi BSE 0-1 (0-0)
Bábolna, vezette: Drabon B. (Udvardi K., Patócs D.)
Bábolna: Szabó B. – Nagy M. (Varga B. J., 78.), Németh Zs., Kalamár (Czeglédi, 56.), Bognár (Takács B., 87.), Kiss Z., Takács K., Kalóczkai, Hajnal K., Lanzendorfen, Végh. Vezetőedző: Józsa Péter.
Sárisáp: Sándor G. – Bojtor, Szenes, Deres (Jónás, 73.), Manga, Jurásek J., Válent, Karcagi, Budaházi, Szoboszlai (Csapó, 73.), Fekete. Vezetőedző: Csapó Károly.
Gólszerző: Manga (88.)
Jók: Szabó B., Végh, illetve Manga, Karcagi, Válent, Deres.
Józsa Péter: – Olyan döntetlenszagú mérkőzés volt, amiből nem mi jöttünk ki jobban… Mindkét csapat kihagyott egy büntetőt.
Csapó Károly: – Egy nagyon fontos győzelmet arattunk. Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzés sorsát, sok helyzetet hagytunk ki. Sok fordulópontja volt a mérkőzésnek, de sokat tettünk a győzelemért.

Nyergesújfalu SE-Nagyigmándi KSK 10-3 (4-1)
Nyergesújfalu, vezette: Erdélyi D. (Marosi M., Mihályi M.)
Nyergesújfalu: Keck – Kozák, Molnár Á., Tóth (Hamza, 58.), Hajnal, Vass (Fábián, 75.), Manga, Mann, Balogh, Antal (Vida, 56.), Molnár A. Vezetőedző: Darabos Gábor.
Nagyigmánd: Kuti-Horváth – Nádolszky, Szalai J., Szalai Á., Kovács K., Glázer (Pálmási, 66.), Varga (Bacsó, 83.), Andrej (Fülöp, 58.), Trescsik, Boros, Németh. Vezetőedző: Járóka Mátyás.
Gólszerzők: Hajnal (4., 55., 74.), Manga (21., 53.), Tóth (23., 41.), Vass (68.), Vida (87.), Hamza (88.), illetve Nádolszky (25., 71), Antal (50., öngól)
Jók: mindenki, illetve senki.
Darabos Gábor: – Ma egy nagyon sportszerű csapatot sikerült legyőznünk! Gratulálok csapatomnak, és örülök, hogy nem mi lettünk az első forduló meglepetése.
Járóka Mátyás: – Rengeteg hibával játszottunk, fejben sem voltunk itt, sőt az elején még meg is illetődtünk a pálya kis méretétől, úgyhogy sajnos már a mérkőzés elejétől nyomás alatt játszottunk.  Helyenként láttam szép dolgokat, de összességében sajnos kijött a különbség a két csapat között. Gratulálok a Nyergesújfalu csapatának, megérdemelten tartották otthon a három pontot!

Zsámbéki SK-Wati-Kecskéd KSK 0-1 (0-0)
Zsámbék, vezette: Büki G. (Kurali Z., Sirokmán A.)
Zsámbék: Bartos – Orosházi, Sugár B. (Sugár S., 83.), Ludvig (Bedő, 57.), Áprily (Pál, 70.), Kósa Szilágyi, Kállay (Haupt, 58.), László D., Terplán, Karai (Szlovák, 86.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
Kecskéd: Grósz – Gyenes, Vadkerti, Schmidt (Neckernusz, 90.), Greskó, Czékmány, Neukunft, Berki, Tomayer, Raffai, Dikasz. Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerző: Raffai (61.)
Jók: Karai, Orosházi, Kósa Szilágyi, illetve mindenki.
Bodó László: – Fegyelmezettségből, alázatból, akarásból példát mutatott nekünk a Kecskéd. Megérdemelten nyertek. 
Linczmaier László: – Le a kalappal a fiúk előtt, nagy győzelem volt, egy nagyon jó csapat otthonában! Reggel még tele volt a fejem problémákkal, de amíg Zsámbékra értünk, addig elhittük a csapattal, hogy lehet keresnivalónk. Kellett egy kis szerencse is, de tettünk is érte, voltak helyzeteink, kapufánk is. Nagyon kellett nekünk ez a siker, a hazaik pedig megérdemelten fogják megnyerni a bajnokságot.

FC Esztergom-Vértesszőlősi SE 2-2 (1-1)
Esztergom, vezette: Szeibert P. (Jászberényi M., Katona B. M.)
Esztergom: Órai – Várszegi, Pásztor (Krausz, 57.), Faragó, Ódor (Klátyik, 63.), Németh, Spáth, Molnár, Bereczki (Varga, 46. (Juhász, 76.)), Heller, Bogárdi. Vezetőedző: Spóner József.
Vértesszőlős: Kurucz – Horváth (Ratimorszky, 72.), Bognár, Polyák, Szőke, Jónás, Kocsis, Wágner, Fekete, Szalczinger, Bencsik. Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Gólszerzők: Ódor (9.), Klátyik (65.), illetve Szalczinger (17.), Bencsik (84.)
Kiállítva: Bognár (Vértesszőlős, 75.)
Jók: Molnár, Spáth, Várszegi, Klátyik, illetve mindenki.
Spóner József: – Sajnos nem tudtuk lezárni a mérkőzést emberelőnyben, többször kerültünk helyzetbe. Nem tudtunk élni vele, így a futball törvénye érvényesült.
Tokaji Zsolt: – Több is lehetett volna ebben a mérkőzésben, de így is értékes pontot szereztünk.