Vészesen közelítünk a Megyei I. osztály alapszakaszának végéhez, amely után kettéosztódik a bajnokság felső-és alsóházra. A hétvégén így ismét több rangadó vár ránk. A Tata a dobogó legalsó fokáról fogadja majd a forduló egyik legnagyobb derbijén a Bábolnát. A bábolnaiak is a felsőházba vágynak, adott esetben a dobogóra is lehet esélye Józsa Péter együttesének, ám ehhez Tatáról el kellene hozni a három pontot. Mindezek mellett az sem biztos, hogy a két csapat a felsőházban szerepel majd. Jelenleg öt pont a differencia a két együttes között, ősszel Tata tudott győzni 2-1-re. A forduló másik nagy rangadója Nyergesen lesz, ahová a Tát látogat. Itt mindössze egyetlen egy pont a különbség a két alakulat között, így egy hazai sikerrel helycserét is hozhat a hétvége. A Nyergesújfalu zseniális formában van, 2022-ben minden mérkőzését megnyerte, így a pocsék kezdés után már lőtávolon belül van a dobogó. A nagy rangadók azonban most következnek Darabos Gáborék számára. A Tát ősszel 4-1-re győzni tudott. A listavezető Zsámbék az előző körben egy hatpontos derbit nyert meg Koppánymonostoron, most pedig hazai közönség előtt játszanak Bodó László fiai. A Vértessomló nagyon mély hullámvölgyben van, a játék ugyan megvan, de az eredmények nem jönnek, idén még nem sikerült pontot szerezni. Ősszel a Zsámbék győzött, most is erre készül a listavezető.

A Koppánymonostor idén még nem látott problémával szembesül, hiszen két vereséget szenvedtek egymás után. Most az egyre jobb formában Esztergom csapatánál vendégeskednek. Spóner József (és több régi-új játékos) érkezésével stabilabb lett a borzasztóan kezdő esztergomi csapat, és 2022-ben még veretlenek. A pontkülönbség így is jelentős, de a hazaiak alaposan megnehezíthetik a vendégek dolgát. A Kecskéd is a felsőházba igyekszik, és ehhez a hétvégén egy kötelező győzelmen keresztül vezet az út. A sereghajtó Nagyigmánd továbbra is egy árva ponttal büszkélkedhet a tabella végén, így a Kecskédnek muszáj győznie. Ez egyszer már sikerült, akkor Linczmaier László tanítványai meg sem álltak tíz találatig. A Vértesszőlős és a Sárisáp párharca igazán háromesélyes, hiszen egyik gárda sem most éli legszebb napjait. Az utolsó öt meccsből csak egy-egy győzelmet gyűjtött be mindkét gárda, így egy győzelem nagyot lökhet. A mérkőzésen a fizikai párharcok dominálhatnak, sok gólra nem számíthatunk. Ősszel mondjuk 3-3-at játszottak a felek…

Megyei I. osztály, 21. forduló
Március 20, vasárnap 15 óra
Tatai AC-Bábolnai SE
Wéber Roland, a Tata vezetőedzője: – Minden mérkőzés fontos, ahogy a Bábolna elleni is az lesz! Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, de nagyon nem lesz könnyű mérkőzés. Akarnunk, koncentrálnunk és küzdenünk kell a sikerért.
Zsámbéki SK-Vértessomlói KSK
Bodó László, a Zsámbék vezetőedzője: – A múlt heti győzelmünknek akkor van értéke, hogyha a masszív Somló ellen itthon tudjuk tartani a pontokat. Sajnos nagyon sok a hiányzónk, de ennek ellenére győzelmet várok a csapattól.
Vértesszőlősi SE-Sárisápi BSE
Tokaji Zsolt, a Vértesszőlős vezetőedzője: – Szeretnénk egy jó meccset játszani, és itthon tartani a pontokat. Bár tudjuk, hogy nehéz lesz, mert jó csapat ellen lépünk pályára.
Wati-Kecskéd KSK-Nagyigmándi KSK
Linczmaier László, a Kecskéd vezetőedzője: – A felsőházba szeretnénk jutni, ehhez pedig kötelező nyerni a sereghajtó ellen. Igazi értéke akkor lesz a három pontnak, ha jó játékkal is párosul-a pályaviszony ellenére-a győzelem.
Március 20, vasárnap, 17:30
Nyergesújfalu SE-DG Tát SE
Darabos Gábor, a Nyergesújfalu vezetőedzője: – Számunkra ezen a hétvégén kezdődik a bajnokság.
FC Esztergom-Koppánymonostori SE
Spóner József, az Esztergom vezetőedzője: – Nagyon várjuk a mérkőzést az élmezőnyből érkező csapat ellen. Reméljük, hogy tovább fejlődik a mi csapatunk.