Elérkeztünk a megyei első osztály utolsó fordulójához, ezt követően a legtöbb csapat a megérdemelt pihenőjét tölti majd. Az előző szezonban a bajnoki cím volt a kérdés az utolsó fordulóban, most a harmadik hely lesz a tét a végén. A biztos bajnok Zsámbék és a biztosan ezüstérmes Koppánymonostor egymás ellen fogja vívni a zárómeccset. A vendégeknek már teljesen mindegy, viszont vélhetően revansot akarnak majd venni, hogy a Zsámbék idén kétszer is nyerni tudott. Bodó László tanítványai közül többen pihenőt fognak kapni, hiszen a Zsámbék a feljutásért osztályozót vívhat, ha Fortuna nem áll melléjük, így érhető okokból több kulcsember pihenőt fog kapni. Szintén kevés tétje lesz a Tata-Kecskéd összecsapásnak. Főleg a tataiak részéről, hiszen a legjobb esetben is az ötödik helyen végez az együttes, ehhez győznie kell a Kecskéd ellen. A Kecskéd még lehet harmadik, ehhez viszont a Sárisáp-Nyergesújfalu meccsnek döntetlennel kell végződnie, a Kecskédnek pedig nyolc góllal kell vernie a tataiakat. A negyedik hely viszont egy sima győzelemmel is elérhető. A bronzérem viszont a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a Sárisáp-Nyergesújfalu találkozón dől majd el. A matek itt egyszerűbb, amennyiben a Sárisáp hazai pályán győzni tud, úgy dobogós, amennyiben nem, úgy a Nyergesújfalu örülhet. A rájátszásban ugyanolyan a két csapat mérlege, a Zsámbék-Koppánymonostor duótól egyaránt kikaptak, a Kecskéd-Tata párost pedig egyaránt megverték. Jelenleg egy pont a különbség. Eddig kétszer találkoztak a felek, mindkétszer az idegenben szereplő csapat tudott nyerni. Az előző körben a Sárisáp hazai pályán bukta el az aranyat, így most nem szeretnének hasonló csapdába lépni.

Az alsóház ennél jóval kevesebb izgalmat tár elénk a hétvégére, de egy-két helycsere még várható azért. A csoport legjobbja biztosan a Tát lesz, a tét csak annyi, hogy hibátlanul vívják-e meg az alsóházi küzdelmeket Szabó Attila fiai. Jelenleg minden meccsüket megnyerték, most jön tán’ a legnehezebb, a Bábolna elleni. A vendégek mindenképpen ott végeznek, ahol most állnak, azaz közvetlenül a Tát mögött, a nyolcadik helyen. A kilencedik pozíció még kiadó, erre több csapat is pályázik. Jelenleg az Esztergomé ez a hely, azonban Spóner József csapata idén már nem játszik. A Vértesszőlős egy Vértessomló ellen győzelemmel odaérhet, de a Környe is szeretne még előzni, mégpedig ehhez a Nagyigmándot kellene legyőzni.

Megyei I. osztály, rájátszás, felsőház, 5., utolsó forduló
Május 28, szombat, 17 óra
Zsámbéki SK-Koppánymonostori SE
Bodó László, a Zsámbék vezetőedzője: – Nem szoktam ilyet mondani, de most már csak az osztályozóval foglalkozunk. Az év legfontosabb meccsei jönnek. Több alapember nem fog pályára lépni szombaton, de ennek ellenére nem fogunk fehér zászlóval a kezünkben kivonulni.
Tatai AC-Wati Kecskéd KSK
Wéber Roland, a Tata vezetőedzője: – Utolsó bajnoki mérkőzést játsszuk ebben a nem rövid szezonban. Számunkra nincs igazán komoly tétje a mérkőzésnek, és felszabadultan játszhatunk majd! Remélem, ez majd meglátszik a fiúkon is! De természetesen győzni szeretnénk itthon!
Sárisápi BSE-Nyergesújfalu SE
Csapó Károly, a Sárisáp vezetőedzője: – Mindent meg fogunk tenni azért, hogy az idei évben is érmet szerezzünk. A csapatom nagyon eltökélt, és nagyon szeretnénk a bronzérmet, és ehhez győznünk kell.

Megyei I. osztály, rájátszás, alsóház, 7., utolsó forduló
Vértessomlói KSK-Vértesszőlősi SE
Kovács Sándor, a Vértessomló játékos-edzője: – Sajnos túl sok akadály gördült elénk szezon közben, köztük egy edzőváltás is, így messze nem azokat a célokat értük el, amit év elején kitűztük magunknak. Mégis tudtunk meglepetéseket okozni, de nem eleget. Még az utolsó fordulóban is van lehetőségünk akár több helyezést előrelépni, így még ha idén a legtartalékosabban is, de mindent megteszünk, hogy kicsit jobb szájízzel menjünk el nyári szünetre.
DG Tát SE-Bábolnai SE
Szabó Attila, a Tát vezetőedzője: – Hat mérkőzést nyertünk zsinórban,  szeretnénk a hetediket is megnyerni és méltóképpen zárni a szezont.  Nehéz mérkőzésre számítunk.
Nagyigmándi KSK-Környe SE
Járóka Mátyás, a Nagyigmánd vezetőedzője: – Hat eljött ez is, az utolsó forduló, vártuk már, hogy fellélegezhessünk! Remélem olyan eredmény születik, ami idén nem volt, és sikerül jó szájízzel, győzelemmel búcsúzni ettől az idénytől! Remélem a srácok is legalább annyira szeretnék ezt, mint én!