Alig, hogy belecsaptak a lecsóba a harmadosztályú csapataink vasárnap, szerdán már rögtön a második fordulót rendezik a Nyugati-csoportban. A három csapatunk egyaránt utazni fog szerdán, de messzire egyikőjüknek sem nagyon kell. A Komárom vereséggel mutatkozott be, és a második körben sem lesz egyszerű dolga, hiszen a Gyirmót második csapatához látogat. A győri kék-sárgák a Fehérvár második csapata ellen kezdték a bajnokságot, és idegenben nyertek 3-2-re, így szeretnék folytatni a jó rajtot. A két csapat egyébként nem ismeretlen egymásnak, tavaly is jó csatákat vívtak, bár azóta átalakult mindkét csapat kerete.

A megyei csapataink közül egyedülállóan győzelemmel startoló Tatabányára sem vár egyszerű feladat, hiszen épp a Komáromot verő Érd otthonában lépnek majd pályára Gyürkiék. A kék-fehér alakulat 5-2-es győzelemmel indult az újonc Teskánd ellen. A Pest megyei csapat az előző szezonban ugyan a Tatabánya mögött végzett a tabellán, de itt is mindkét fél átalakuláson ment keresztül.

Az újonc Zsámbék egy zalaegerszegi döntetlennel indította a harmadosztályú pályafutását, de sokáig nem lehet elemezgetni a vasárnap délelőtti meccset, mert szerdán már Budaörsön van jelenése a Bodó-alakulatnak. A Budaörs bajnokesélyesként nagy meglepetésre vereséggel kezdte a szezont, így Bekő Balázsék mindenképpen javítani szeretnének hazai közönség előtt. A Zsámbéknak sorozatban ez lesz a második idegenbeli mérkőzése, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Bodó László és Bekő Balázs egyébként már meccselt egymás ellen, még a 2019-2020-as szezonban, a megyei első osztályban, akkor a Bekő vezette Tatabánya kétszer is győzött.

Ami a forduló többi mérkőzését illeti: a 4-4-es döntetlennel rajtoló újonc, a Mór ismét Fejér-megyei rangadót vív, hiszen a Bicske után most a MOL Fehérvár FC II. lesz az ellenfél. Itt a vendégek vereséggel kezdték a bajnokságot. Az újonc Teskánd a szintén vereséggel kezdő Balatonfüredet látja majd vendégül, az előző szezonok alapján ez akár kiesési rangadó is lehet. A Veszprém ismét jó lehet ebben a bajnokságban, és ez a 2-0-s siker is bizonyítja, most a Kaposvár ellen szerezné meg Pető Tamás csapata a második sikert. Lesz zalai derbi is a hétközi fordulóban, hiszen a Nagykanizsa a ZTE II.-t fogadja, ráadásul utóbbi vezetőedzője tavaly ilyenkor még a Nagykanizsa kispadján ült. Az újonc Csorna a meglepetésgyőzelmet arató Kelent fogadja, a Puskás Akadémia II. pedig Aczél Zoltán csapatát látja vendégül. Itt a hazaiak sikerrel abszolválták az első kört, a kieső III. Kerület viszont vereséggel. Az óbudaiakat a nyitányon elverő ETO Akadémia hazai pályán játszik, méghozzá a Bicske ellen.

NB III., Nyugati-csoport, 2. forduló

Augusztus 3, szerda, 17:30

Gyirmót FC Győr II.-Komárom VSE

Érdi VSE-Tatabányai SC

Budaörs-Zsámbéki SK

Borítókép: Tatabányai SC