Megyei III. osztály, Északi csoport, 17. forduló

Két gyengélkedő csapat összecsapását végül a Bajna nyerte. Az Annavölgy és a Bajna sem szerzett túl sok pontot idén, ám most a Bajna tudta gyarapítani a pontjait. Már a 16. percre kettő volt a fór, majd a meccs végén a játékos-edző Hagymási is betalált. A meccs végén ugyan szépített az Annavölgy, de ez már semmire nem volt elég. Ezzel a Bajnának már tíz pontja van.
Annavölgyi BSE–Bajnai SE 1-3 (0-2)
Annavölgy, vezette: Vas K. (Drabon B., Linn K.).
Annavölgy: Szabó – Ferenczi, Kolompár, Turcsán, Dömötör (Veres, 13.), Turi, Pulai, Németh I. (Hidasi, 32., Ballabás, 73.), Szegvári, Ferenczy I., Tóth A.
Bajna: Kovács A. – Győri, Varga L. B. (Kovács I., 90.), Kelemen (Madari, 90.), Flórián (Tóth L., 90.), Kondár (Győrfi, 67.), Pásztor (Witzenleiter, 46.), Hagymási, Pongrácz, Rácz (Kuczmog, 46.), Horváth.
Gólszerző: Ferenczy I. (90.), illetve Flórián (6.), Horváth (16.), Hagymási (89.).
Kiállítva: Ballabás (82.).

Fontos meccset játszott a listavezető, hiszen a Tokod elleni nem ígérkezett egyszerűnek. Nem is volt az, hiszen a 15. percben előnybe került a Tokod, de az első félidő végén, a legjobbkor egyenlített a Bajót. Ez lendületet adott a második félidőre, hiszen Galba gyorsan megszerezte a vezetést, majd az utolsó negyedórában már három volt a hazaiak fórja, ezzel pedig el is dőlt a három pont sorsa.

Bajóti Szikra SE–Tokod SE 3-1 (1-1)
Bajót, vezette: Baranyai L. (Balázs B., Kiszely K. L.).
Bajót: Juhász D. – Kaptás, Kocsis, Varga L. (Prskó, 46.), Rácz, Aradi (Kovács, 82.), Török, Gách, Galba (Csökmei, 89.), Teiter, Juhász I. Tamás (Kecskés, 69.). Technikai vezető: Dudás Júlia.
Tokod: Tóth L. – Cauxeiro (Teperics K. Zs., 80.), Kiss Sz. (Gál, 84.), Somogyi (Bartl, 51.), Tóth M. K. (Nagy, 71.), Hőgyes (Robotka, 77.), Horváth I. Richárd, Horváth II. Richárd, Szépvölgyi, Berber (Borsi, 59.), Varga G. Vezetőedző: Kiss László.
Gólszerző: Aradi (44.), Galba (49.), Prskó (75.), illetve Somogyi (15.).

Irtó fontos három pontot gyűjtött a Dunaszentmiklós. A bajnoki címért hajtó csapatnak nem sok kellett, hogy cikibe fusson bele, hiszen a 92. percben még egál volt a sereghajtó Ceferino elleni meccs. Dinga aztán a 93. percben lőtte a mindent eldöntő gólt, amivel a Dunaszentmiklós a második helyen maradt. Kellett ehhez az is, hogy eddigre már kettős emberelőnyben játsszon a csapat…

Ceferino Roma Csapat–Dunaszentmiklósi SE 2-3 (1-0)
Esztergom, vezette: Hegedüs R. (Balogh I., Derecskei B.).
Ceferino: Cauxeiro B. – Sárközi József (Dósai, 46.), Egri, Kovács R. Sz., Varga, Horváth D., Bujka J., Eichenwalder, Farkas, Alexa, Erdélyi. Vezetőedző: Cauxeiro Carlos Miguel.
Dunaszentmiklós: Bakos – Búzer, Dinga, Schlepp, Schmidt M., Schmidt D. Z., Stodola, Takács K. (Takács G., 46.), Kerekes, Gurgulits (Apagyi, 64.), Sasvári. Technikai vezetők: Bihacker Zsolt, Nágel Imre.
Gólszerző: Horváth D. (27.), Farkas (89.), illetve Schlepp (73.), Apagyi (86.), Dinga (93.).
Kiállítva: Molnár (a kispadról, 74.), Horváth D. (87.), Varga (90.) – mindannyian Ceferino.

Óriási, amit az Epöl-Máriahalom végigvitt. Pénteken nagy meglepetésre a Vértestolnát verte, vasárnap pedig a Csolnokot, pedig mindkét egyesület jóval több pontot szerzett eddig. Ettől függetlenül most nyertek, ráadásul úgy, hogy fél óra után már három gólt lőttek a Csolnoknak. A meccs végén ugyan betalált az emberelőnyben játszó Csolnok is, de a három pont a hazaiaké.

Epöl-Máriahalom–Csolnoki SZSE 3-2 (3-1)
Epöl, vezette: Bankó I. (Rozmann K., Petrik A.).
Epöl-Máriahalom: Bábszki – Fluxa, Genszki, Mészáros (Tóth, 78.), Imre T. (Töreki, 86.), Somogyi (Romfa, 80.), Üveges, Balogh, Lénárt P., Bauer (Matkó, 76.), Imre J. (Barina, 84.).
Csolnok: Baranyai – Parti, Varga, Farkas A., Kovács, Farkas G. (Gál, 53.), Hering, Cserepes (Nagy, 53.), Vörös D. Z., Yousif, Farkas Gy. (Bulfán, 73.). Vezetőedző: Vigh Attila.
Gólszerző: Bauer (12., 17.), Imre T. (29.), illetve Mészáros (öngól, 16.), Bulfán (93.).
Kiállítva: Üveges (76.).

A forduló rangadója végül sima hazai diadalt hozott. A forduló előtt egy ponttal állt jobban a Lábatlan, mint a Vértestolna, ennek ellenére nagy lett a különbség. Az első félidőbe két gólt is szerzett a Lábatlan, ám a térfélcsere után szépített az emberhátrányban küzdő Vértestolna. A Lábatlan azonban rátett egy lapáttal, és újabb két góllal döntötték el a három pont sorsát. Ezzel a harmadik helyen állnak jelenleg.

Lábatlani ESE–Vértestolnai TE 4-1 (2-0)
Lábatlan, vezette: Büki G. (Bartl Z., Kis G. B.).
Lábatlan: Latorcai M. V. – Juhász, Dudás, Nagy, Balogh (Begala, 84.), Tenki Roland, Budaházi, Ollé, Lengyel, Gyalogos, Pozsonyi. Technikai vezető: Balla László József.
Vértestolna: Barassó – Pálinkás (Ladányi, 75.), Vajda (Fülöp, 64.), Laczi, Enyedi, Ujkuti, Erdős (Pruzsina, 46.), Szarvas, Miklos, Velencei, Bárányos. Technikai vezető: Busch Imre.
Gólszerző: Ollé (19.), Budaházi (23.), Pozsonyi (73.), Tenki Roland (80.), illetve Laczi (57.).
Kiállítva: Szarvas (23., Vértestolna).

A Szárliget érdekes pontokat bukott az elmúlt hetekben, most viszont hozták a kötelezőt. Pedig a TABAK szerzete meg meglepetésre a vezetést, de Szabó három perc alatt duplázott az első félidő végén, így a szünetre már a vendégek mentek előnnyel. A térfélcsere után aztán már csak Szárliget-gólokat láttak a kilátogatók, így nem fért kétség a győzelemhez.
TABAK–Szárligeti SE 1-4 (1-2)
Tokodaltáró, vezette: Lovas G. (Kovács Zs.).
TABAK: Farkas P. I. – Fehér, Felföldi G., Békési Á., Kara L., Viszolai, Felföldi B., Hegedűs (Nemes, 72.), Kara K., Felföldi Á. K., Kása. Vezetőedző: Szabó Ferenc.
Szárliget: Farkas Z. M. – Farkas D., Ungvári, Maróti (Pál, 66.), Bányai, Szabó M. (Bolla D., 60.), Szabó R., Nagy (Mikulinczki, 46.), Bódis, Balogh, Bolla K. (Keil, 46.). Vezetőedző: Mezei Ferenc.
Gólszerző: Kara K. (15.), illetve Szabó M. (42., 45.), Mikulinczki (48.), Keil (72.).

A Héreg FC–Baj KSE mérkőzés elmaradt.
A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzéseken:

A rossz formában lévő csapatok közül a Ceferino tudott nyerni. Nem is akárhogyan, hiszen a félidőben a Bajna két góllal is vezetett, de a térfélcsere után ötöt lőtt a Ceferino, amiből négyet Cauxeiro vállalt…

Olvastad már a déli csoport összefoglalóját? 

Ceferino Roma Csapat–Bajnai SE 5-2 (0-2)
Esztergom, vezette: Tatár L. (Kovács M., Kis G. B.).
Ceferino: Erdélyi – Sárközi József, Kovács R. Sz., Varga F., Cauxeiro B., Eichenwalder (Egri, 60.), Horváth D. (Dósai, 85.), Sipos, Bujka J. (Alexa, 80.), Móra, Farkas. Vezetőedző: Cauxeiro Calos Miguel. Bajna: Előd – Győri, Varga L. B., Marsi, Kondár, Kelemen (Győrfi, 46.), Flórián (Pallagi, 85.), Pásztor (Kuczmog, 79.), Rácz, Hagymási (Madari, 88.), Horváth G.
Gólszerző: Cauxeiro B. (47., 62., 70., 71.), Varga F. (87.), illetve Horváth G. (18.), Kelemen (32.).

Nagy epöli bravúr! A szünetben még a jóval esélyesebb Vértestolna volt előnyben, ám a térfélcsere után Imre góljával egyből egyenlített a hazai gárda. A meccs végén aztán jött a thriller, előbb percek alatt kettőt lőtt az Epöl, majd egyet a Vértestolna, ez pedig azt jelentette, hogy a hazaiaknál maradt a három pont. Mivel vasárnap is nyertek, így két meccs, két bravúr, hat pont… Nem rossz.
Epöl-Máriahalom–Vértestolnai TE 3-2 (0-1)
Epöl, vezette: Dávid R. (Drabon B., Linn K.).
Epöl-Máriahalom: Bábszki – Barina (Matkó, 46.), Imre J. (Balogh, 46.), Genszki (Töreki, 74.), Mészáros, Imre T., Fluxa, Üveges (Romfa, 83.), Bauer, Lénárt P., Sasvári.
Vértestolna: Barassó – Pálinkás, Vajda, Laczi, Enyedi, Radomir, Ujkuti (Erdős, 78.), Bárányos, Velencei, Szarvas, Miklós. Technikai vezető: Busch Imre.
Gólszerző: Imre T. (49., 85.), Bauer (88.), illetve Ujkuti (41.), Vajda (90.).

A Ceferino Roma Csapat–Csolnoki SZSE mérkőzést a versenybizottság a pályán elért eredménnyel a Csolnok javára igazolta. A 13. fordulóban elmaradt Szárliget SE–Ceferino Roma Csapat mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen Szárliget kapta.

Ne maradj le a kefoci híreiről! Csatlakozz hozzánk facebookon!