A 3. fordulót rendezték a hétvégén. 

Atlasz Geodézia, Megyei I. osztály, 3. forduló

A pont nélküliek csatája! Sem az Ács, sem a Vértesszőlős nem szerzett pontot az első hét hétvégén, így most egy jó lehetőség adódott erre. Az első félidő a Vértesszőlősé volt: Zöld és Plotár is betalált fél óra alatt. A szünet után aztán kissé feléledt az Ács, a vendégek pedig már elhitték, hogy zsebben van a három pont, ám végül a hazaiak egy gólnál többet nem tudtak szerezni, így a Vértesszőlősé lett a három pont.

Ácsi Kinizsi SC–Vértesszőlősi SE 1-2 (0-2)
Ács, vezette: Miráki G. (Szántó R. D., Bábszki G.).
Ács: Boráros – Blahó, Ponty (Szabó, 85.), Kovács I., Taár, Kohár M. (Vendégh, 60.), Cseh, Kovács K. (Csordás G., 37.), Baumgartner, Vörös J., Vörös R. (Anicka, 44.). Vezetőedző: Nagy László.
Vértesszőlős: Lord – Zöld (Tóth, 64.), Szappanos, Mig (Ubornyák, 71.), Bencsik, Csontos (Kolompár, 83.), Plotár (Szabó, 86.), Polyák, Szerencse, Ratimorszky, Duka (Králl, 60.). Technikai vezető: Ubornyák Attila.
Gólszerzők: Vörös J. (67.), illetve Zöld (11.), Plotár (30.).
Jók: Vörös J., Baumgartner, Kovács I., illetve Lord.

Tovább folytatja remek szereplését a Sárisáp. Két kör után a tabella éléről várták a Bábolnát, és a forduló után ott is maradtak. Az első félidőben már hárommal ment Karcagi Pál legénysége, de a szünet utáni részt is megnyerték 2-1-re. A Sárisáp így tehát továbbra is vezeti a tabellát, míg a Bábolna három ponttal maradt.

Meglepő edzőváltás a megye egyben! Ezt már olvastad? Klikk!

Sárisápi BSE–Bábolnai SE 5-1 (3-0)
Tokod, vezette: Lovas A. G. (Komáromi N., Büki G.).
Sárisáp: Sándor (Bokor, 46.) – Fürst (Válent, 46.), Berki, Góman, Terplán, Hamza, Sándor P. (Fluxa, 53.), Karcagi (Guzsik, 62.), Farkas, Horváth Gy. (Jurásek Zs., 46.), Kopányi. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Bábolna: Halasi – Horváth D., Valkó M., Kalamár, Mészáros (Németh M., 89.), Kerekes, Mesterházi, Kolonics, Szendi, Fábián, Csillag (Szalai, 46.). Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Mesterházi (6., öngól), Sándor (19.), Terplán (45., 72.), Kopányi (90.), illetve Szalai (78.).
Jók: Kopányi, Berki, Terplán, illetve Halasi.

A Koppánymonostor tovább folytatja remek sorozatát. A két csapat eltérő előjelekkel várta az összecsapást, hiszen amíg a hazaiak két győzelemmel, addig a vendégek két vereséggel állnak. Az első félidő igencsak szoros volt, mindkét csapatnak megvolt a lehetősége, de végül nem esett gól. Nem úgy a szünet után: A Koppánymonostor zseniális formában lévő támadója, Zvér Dezső kétszer is betalált, majd a meccs végén a csereként beállt Patócs állította be a végeredményt.

Koppánymonostori SE–Tatai AC 3-0 (0-0)
Koppánymonostor, vezette: Havasházi Sz. (Ferling Á., Sirokmán A.).
Koppánymonostor: Giber – Egyed (Kugler, 27.), Pekler, Szőnyi (Szalai, 70.), Hegedüs, Bilkó (Patócs, 80.), Venczel, Sinkó, Zvér (Sárközi, 91.), Dombi (Köllner, 85.), Tímár. Vezetőedző: Vigh László.
Tata: Giricz – Csapón, Kun, Tebele (Fekete, 83.), Csordás G., Tóth (Koronczi, 83.), Mészáros, Rába, Hauzer (Nagy, 70.), Molnár, Bogár. Vezetőedző: Kele Zoltán.
Gólszerzők: Zvér (66., 82.), Patócs (92.).
Jók: Zvér, Venczel, Tímár, Sinkó, illetve Bogár, Rába, Kun.

Az Oroszlány hozta a kötelezőt, de elég langyosan. Persze az első húsz percben tűzforró volt Sebestyén Ferenc csapata, hiszen hármat is rúgtak a Nagyigmándnak, de itt a csapat elhitte, hogy ez már zsebben van. A második félidőt a Nagyigmánd nyerte 2-1-re, de a három pont így is az oroszlányiakat illető. Főleg Kiss Márk Sonit, akinek innen is gratulálunk a kisbabához!

Nagyigmándi KSK–OBSK Oroszlány 2-4 (0-3)
Nagyigmánd, vezette: Fiderman M. (Frank V. L., Szűcs S.).
Nagyigmánd: Gucsi (Billig, 69.) – Gudmon, Hévizi (Lakatos, 46.), Bakura (Horváth, 73.), Nagy, Viola, Müller, Fehér, Pintér, Kuti Horváth (Krizsán, 85.), Simon. Vezetőedző: Mohácsi Antal.
Oroszlány: Boros (Kovács, 46.) – Kiprich, Soós, Korcsok, Kuzma, Tóth, Kiss (Babai, 83.), Szűcs, Simonka, Kelemen, Minárcsik (Mester, 69.). Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.
Gólszerzők: Pintér (46.), Kuti Horváth (55.), illetve Kiss (10., 49.), Kiprich (17.), Korcsok (20.).
Jók: Gucsi, Gudmon, Müller, illetve Kiss.

A Vértessomló zsebében már félig ott volt a győzelem, aztán mégsem. Történt ugyanis, hogy az első félidőben egálban voltak a felek, már ami a gólokat és a játékerőt illeti. A létszámra ez már nem teljesen igaz, hiszen a 26. perctől a Nyergesújfalu emberhátrányba került. Talán ez tett jót nekik, hiszen a szünet után a csereként beállt Janusz kezdte a gólgyártást, majd Nagy és Halmos is betalált, míg a hazaiaktól csak Szomolya volt eredményes. Ezzel bő 65 percet emberhátrányba játszva nyert a Nyergesújfalu.

Vértessomlói KSK–Nyergesújfalu SE 1-3 (0-0)
Vértessomló, vezette: Széplábi G. (Horváth I., Büki F.).
Vértessomló: Ujszászi – Szomolya, Fábián, Erdei, Koller, Antalovits (Kovács I., 46.), Szepesi, Batin, Kovács K. (Gál, 62.), Kovács S., Petőcz. Vezetőedző: Dupai János.
Nyergesújfalu: Koller – Török, Szoboszlai (Halmos, 75.), Jámbor (Szabó, 46. (Janusz, 48.)), Manga, Nagy, Engelbrecht, Takács, Katona, Fekete, Cseh. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Gólszerzők: Szomolya (74.), illetve Janusz (63.), Nagy (68.), Halmos (86.).
Kiállítva: Cseh (26., Nyergesújfalu)
Jók: senki, illetve mindenki.

Az Esztergom is tovább folytatja remek sorozatát, ezúttal a Kecskéden léptek át. Persze a végeredmény csalóka, hiszen a Kecskédnek is sok lehetősége volt, de a gólokat a hazaiak lőtték. Az első félidőben például kettőt, aztán a szünet után még hármat – míg a Kecskéd csak a csereként beálló Bucsi dupláját tudta felmutatni. Ezzel az Esztergom három mérkőzés után kilenc ponttal áll.

FC Esztergom–Wati Kecskéd KSK 5-2 (2-0)
Esztergom, vezette: Csejtei Cs. (Papes D., Baranyai L.).
Esztergom: Iványi – Faragó, Szlovák, Klátyik, Dékány, Kiss (Bokros, 56.), Ribár (Budavári, 46.), Majtényi (Chrompota, 71.), Várszegi D. (Bugjó, 66.), Horváth, Gyebnár (Molnár, 77.). Vezetőedző: Szivák Krisztián.
Kecskéd: Maronga R. – Kocsán, Juhász, Maronga P. (Horváth Z., 46.), Pető (Kiss, 76.), Kovács (Bucsi, 46.), Neukunft, Tomayer R., Farkas, Kese, Mérten (Czékmány, 66.). Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Klátyik (14.), Gyebnár (27., 66.), Dékány (53., 75.), illetve Bucsi (58., 79.).
Jók: Dékány, Gyebnár, Klátyik, Várszegi, illetve Bucsi.



Meglepően sima győzelmet aratott a bányásznapi derbit a Tatabánya. A két gárda nem is olyan régen találkozott már, akkor is sima kék-fehér győzelem született, ahogy most is. A villanyfényes találkozón hamar ünnepelhettek a hazai szurkolók, hiszen Nagy Richárd már a hatodik percben betalált, majd még a szünet előtt Fodor duplázta meg a hazaiak előnyét. A térfélcserét követően aztán a friss igazolás, a pénteken a csapathoz érkező Solymos vágott kettőt, így végül a Tatabánya 4-0-ra diadalmaskodott az előző szezon ezüstérmese ellen.

Tatabányai SC–Zsámbéki SK 4-0 (2-0)
Tatabánya, vezette: Szeibert P. (Jurák F., Vankó D. G.).
Tatabánya: Balla – Árvai, Nagy R. (Horváth M., 79.), Soltész, Kovács I., Klausz (Kocsis, 65.), Györgykovács, Solymos (Horváth Á. A., 73.), Farkas V. (Farkas M., 73.), Fodor (Wágner, 65.), Gaszner. Vezetőedző: P. Nagy László.
Zsámbék: Lakatos – Peinlich (Nagy Sz., 46.), Marticsek, Juhász, Sugár, Mann, Király, Dávid (Fekete I., 57.), Kósa Szilágyi (Karai, 15.), László, Haupt. Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Nagy R. (6.), Fodor (36.), Solymos (49., 11-esből és 56.).