A 11. forduló legjobbjait keressük. 

Hideg Zsolt Dániel (Szákszend) – A szákszendi fiatal mesterhármassal rukkolt elő a Réde ellen, simán győztek emberhátrányban is.

Fiedler Ferenc (Dunaalmás) – Háromgólos hátrányból tudott meccset nyerni a Dunaalmás, Fiedler két találattal vette ki ebből a részét.

Takács Mihály (Kisigmánd) – A csapat megszerezte második győzelmét is, Takács két gólt szerzett.

Schmidt Martin (Dunaszentmiklós) – A találkozó elején rövid idő alatt duplázott, ezzel pedig nagyon fontos meccset nyert csapata.

Kovács Henrik (Tardos) – Szokás szerint ő hozta a tardosi gólokat, most a hétből hármat vállalt magára.

Vörös Dániel Zoltán (Csolnok) – Zsolnay mellett ő is duplázott, így bekerült a szavazásunkba.

Horváth Gergő (Bajna) – A Bajna háromgólos hátrányból, tíz emberrel játszva tudott fordítani Epölön, Horváth a hatból négyet vállalt, óriásit játszott.

Pozsonyi Zoltán (Lábatlan) – Még csak a 11. percben jártunk, mikor Pozsonyi a mesterhármasát ünnepelte, a Lábatlan simán nyert.

Ha nem szeretnél lemaradni, add meg e-mail címed, és frissen küldjük a ke-foci.hu cikkjeit az e-mail fiókodra.

[mc4wp_form id=”1981″]

sajnáljuk, jelenleg nincs elérhető szavazás