A hétvégén mindössze öt mérkőzést rendeznek majd a megyei I. osztály 3. fordulójában, hiszen a Zsámbéki SK majd a Magyar Kupában lép pályára, ezért a Zsámbék-Vértesszőlős összecsapást előrehozták, és szerdán a címvédő Zsámbék 7-3-re győzte le a Vértesszőlős csapatát, így gólokban ez a forduló sem lesz rossz. A negyedik helyen álló, jelenleg veretlen Nyergesújfalu hazai pályán játszik majd a Kecskéd ellen. Linczmaier László legénysége nem úgy kezdte a szezont, ahogy azt elképzelte, hiszen még nem sikerült pontot szerezni. A két csapat egymás ellen mindig pulzáló meccset vív, ráadásul a hazaiak vezetőedzője, Darabos Gábor több kecskédi játékost is jól ismer. A Bábolna és a Nagyigmánd szomszédvári csatát vív majd egymással, bár a két csapat elég ellentétes kezdte a bajnokságot: a Bábolna két győzelmet húzott be, míg a Nagyigmánd csak egy pontot szerzett eddig. Ettől függetlenül az ilyen mérkőzések mindig háromesélyesek.

A Környe is jól kezdte a szezont, ráadásul szerdán a Megyei Kupában is továbbjutott az Esztergom ellen, így Gulyás Tamás csapata önbizalommal telve várhatja a Sárisápot. A vendég sárisápiak meglepő vereséggel kezdték az első fordulót, azonban a legutóbbi hétvégén kiütéses győzelmet arattak, és már tíz lőtt gólnál tartanak. Ez a találkozó biztosan szorosabb lesz, de a vendégek tűnnek esélyesebbnek. A listavezető Koppánymonostor azon három klub tagja, amely kettőből kettőt nyert. Most ezeket a számokat hármasra cserélné a Pintér-csapat, és erre meg is van minden esélye. A Tata győzelemmel kezdte a szezont, az előző körben viszont nagy pofont kapott a Sárisáptól. A tataiak ráadásul nem szoktak jól szerepelni Koppánymonostoron, így a hazaiaknak megvan az esélyük megőrizni a listavezető pozíciót. Az újonc Tát három pontot szerzett eddig a két mérkőzésen, a Vértessomló pedig eddig csak egyszer volt pályán, hiszen az előző körben szabadnapos volt a gárda, így messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Az biztos, hogy a Vértessomló jelenleg sereghajtó, de egy győzelemmel ez biztosan megváltozna. A hétvégén az Esztergom lesz a szabadnapos.

Megyei I. osztály, 3. forduló
Augusztus 29, vasárnap, 17 óra
Nyergesújfalu SE-Wati-Kecskéd KSK
Darabos Gábor, a Nyergesújfalu vezetőedzője: – Senkit ne tévesszen meg ellenfelünk jelenlegi helyezése a tabellán. Szoros eredményre számítok, de hazai pályán fantasztikus szurkolóink előtt mindenképp győzni akarunk. Vasárnap a három pont kizárólag csak maximumális teljesítménnyel szerezhető meg.
Bábolnai SE-Nagyigmándi KSK
Józsa Péter, a Bábolna vezetőedzője: – Próbáljuk nyújtani a sorozatunkat, amíg tudjuk. Láttuk, hogy 3-1-ről álltak fel legutóbb. Változás a keretünkben nincsen, így megyünk neki ennek a szomszédvári rangadónak.
Környe SE-Sárisápi BSE
Gulyás Tamás, a Környe vezetőedzője: – Mindenképpen a győzelemre törekszünk.
Koppánymonostor SE-Tatai AC
Pintér László, a Koppánymonostor vezetőedzője: – Bízom benne, hogy jó játékkal sikerül itthon tartani a három pontot.
DG Tát SE-Vértessomlói KSK
Szabó Attila, a Tát technikai vezetője: – Múlt héten egy jó mérkőzést játszottunk, de pontot nem tudtunk szerezni. Most mindenképpen győzni szeretnénk hazai pályán.