Atlasz Geodézia, Megyei I. osztály, 19. forduló
A hétvégén igen szűkös volt a megyei futballpaletta, hiszen a márciusi hó sok pályát játékra alkalmatlanná varázsolt. Ennek megfelelően nem sok találkozót tudtak megrendezni. A megyei első osztályban szombaton két találkozót játszottak le.
A Koppánymonostor ezúttal sem tudott hazai pályán játszani, és ez ismételten vereséget jelentett számára. Ezúttal a címvédő Vértesszőlőst fogadták Komáromban, de ebben nem sok köszönet számukra. A szünetig már kettő volt a különbség, és hiába próbálta több cserével frissíteni csapatát Vigh László, a szünet után is csak a Vértesszőlős volt eredményes. A hazai csapat a meccs végére emberhátrányba is került, így esélye sem volt a pontszerzésre. Ezzel Kiprich József csapata fontos győzelmet aratott, a Koppánymonostor pedig továbbra is nyeretlen tavasszal.
Koppánymonostori SE–Vértesszőlősi SE 0-3 (0-2)
Komárom, vezette: Fiderman M. (Lovas A. G., Szántó R. D.).
Koppánymonostor: Ujszászi – Margl, Bilkó, Venczel (Kugler, 75.), Pekler, Patócs, Nagy (Vass, 77.), Hegedüs (Grónai, 46.), Sinkó (Tatai, 62.), Rácz (Köllner, 46.), Dávid. Vezetőedző: Vigh László.
Vértesszőlős: Giber – Juhász, Kiprich D., Matláry, Szappanos, Farkas, Szerencse, Hanikám (Ubornyák, 66.), Miksi, Bognár (Gulyás, 64.), Kocsis. Vezetőedző: Kiprich József.
Gólszerzők: Bognár (29.), Kiprich D. (30.), Farkas (71.).
Kiállítva: Bilkó (81.).
Később a Tata és az Oroszlány csapott össze egymással. A forduló rangadóján hamar előnybe került a hazai csapat, Berki már a 9. percben ünnepelhetett. A második félidőben aztán jött a szokásos Minárcsik-találat, amivel az Oroszlány egalizált. Mivel több gól nem esett, így egy-egy ponttal voltak kénytelen megelégedni a csapatok. A meccs legvégén a Tata ugyan emberhátrányba került, de a végeredményt már ez sem befolyásolta. Ezzel a Tata maradt a negyedik, az Oroszlány pedig a második helyen.
Tatai AC–OBSK Oroszlány 1-1 (1-0)
Tata, vezette: Kiss L. (Miráki G., Széplábi G.).
Tata: Valakovics – Csapó, Bombicz, Kun, Korcsok, Zuggó, Babér, Berki, Nagy, Csordás G., Rába. Vezetőedző: Wéber Roland.
Oroszlány: Boros – Győri, Soós (Tóth, 76.), Bukovecz, Török (Simonka, 46.), Kuzma, Fodor, Kiss, Minárcsik, Földi, Kelemen. Vezetőedző: Hagymási Zoltán.
Gólszerzők: Berki (9.), illetve Minárcsik (53.).
Kiállítva: Zuggó (90.).
Vasárnap csak két olyan helyszínen tudtak játszani, ahol műfüves pálya van. A Bokod Oroszlányban fogadta a listavezető Komáromot. A másfél órát csúszás nem zavarta meg a vendégeket, és több, mint egy tucat gólt rámoltak be a pályaválasztónak. Solymos hatszor volt eredményes, Kenesei pedig csereként beállva lőtt mesterhármast. A Bokod becsületgólját Csizi szerezte.
Bokod Transintertop-Komárom VSE 1-14 (0-6)
Oroszlány, vezette: Mihályi G. (Jurák F., Gabala Zs.)
Bokod: Grósz (Kovács, 46.) – Farkas, Herceg, Balogh R., Kese, Csizi G., Valter, Bognár Z., Babicz, Balogh L., Antal. Játékos-edző: Babicz Pál.
Komárom: Rigó (Horváth, 75.) – Módi (Schiller, 55.). Kovács, Szabó (Kenesei, 55.), Végh T., Simigla, Musitz (Végh B., 55.), Kiss, Solymos, Vincze (Göncz, 75.), Katona. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Gólszerzők: Csizi G. (81.), illetve Kiss K. (15., 42.), Solymos (27., 32., 34., 68., 87., 90.), Végh T. (35.), Szabó (49.), Katona (55.), Kenesei (56., 65., 88.).
Szintén műfüvön játszott az Esztergom és a Vértessomló, méghozzá Tokodon. Az első félidőben nem jutottak dűlőre a felek, ám a térfélcsere után rákapcsolt az Esztergom, és négyet rúgott. Gyebnár élete első mesterhármasát szerezte, már ami a felnőttfutballt illeti, mellette már-már szokás szerint Klátyik volt eredményes. Ezzel tovább folytatja jó sorozatát az Esztergom, a Vértessomló két mérkőzésig tartó győztes sorozata pedig véget ért.
FC Esztergom–Vértessomlói KSK 4-0 (0-0)
Tokod, vezette: Széplábi G. (Szántó R. D., Csejtei Cs.).
Esztergom: Erős – Budavári, Chrompota, Faragó, Czakó (Heiczinger, 83.), Klátyik (Bokros, 72.), Dékány, Kiss B. (Cserép, 76.), Majtényi (Bugjó, 51.), Látrányi (Molnár, 83.), Gyebnár. Vezetőedző: Veress Balázs.
Vértessomló: Sztán – Németh G., Koller, Antalovits (Horváth, 83.), Kovács (Petőcz, 68.), Batin (Eigner Zs., 82.), Kovács K., Einger B., Erdei, Kovács S., Gáspár Á. (Nagy B., 68.). Vezetőedző: Dupai János.
Gólszerzők: Gyebnár (61., 79., 89.), Klátyik (71.)
Ne maradj le a kefoci híreiről! Csatlakozz hozzánk facebookon!
Legutóbbi hozzászólások