Sok fontos dolog történt a megyei harmadosztály déli csoportjában, nézzük a történéseket.

M&M megyei III. osztály, Déli csoport, 25. forduló

Az Almásfüzitő hazai pályán verte a Dadot. Az első félidő végén a hazaiak kétgólos előnyre tettek szert, majd a szünet után jött a harmadik. Ezt követően a sorminta a következő volt: egy dadi gólra egy füzitői érkezett, így végül maradt a háromgólos különbség.

Almásfüzitői SC–Dad KSE 5-2 (2-0)
Almásfüzitő, vezette: Szabó M. (Marosi M., Pluhár M. M.).
Almásfüzitő: Deres – Mózes, Kiss (Réti, 78.), Kolompár (Parcsami Zs., 71.), Balázs, Kovács P. (Kovács M., 74.), Homor, Szalai, Szabó Á., Illek, Sáling (Bartus, 66.). Vezetőedző: Berlik Zsolt.
Dad: Magyar – Olosz, Magyarcsik (Kozma D., 88.), Kerner Z., Kovács L., Török, Markó, Mayer Á., Kozma G., Horváth, Berkovics (Bagi A. J., 46.).
Gólszerző: Kiss (30.,), Kolompár (38., 53.), Homor (68.), Balázs (90.), illetve Kozma G. (56.), Horváth (73.).

A Várgesztes – ha kissé nehezen is – de hozta a kötelezőt. A gesztesieknek még bőven van esélyük a dobogóra, ehhez nyerniük kellett Bakonysárkányon. Az első félidőben kétszer is hátrányba kerültek, de mindig jött a válasz, így a szünetre 2-2-es döntetlennel vonultak a felek. A térfélcsere után aztán Balogh folytatta a gólszerzést, majd Anicka a meccs végén bebiztosította a Várgesztes győzelmét, így egy jó második félidővel haza is vitték a három pontot.



Bakonysárkányi SE–Gesztesi SE 2-5 (2-2)
Bakonysárkány, vezette: Dávid R. (Kiszi L.).
Bakonysárkány: Manner – Tóth, Ritter T., Doktor (Rakita, 71.), Petőcz (Kecskés I. Gábor, 67.), Csapó, Pirsli (Spohn, 58.), Balogh I., Czulák D., Koncz, Horváth G. M. Technikai vezető: Kovács Sándor.
Gesztes: Valakovics – Szalontai, Turóczi, Hideg, Hegyi (Szigetvölgyi, 80.), Anicka, Ginder, Link (Balogh R., 25.), Bilisánczki (Schrey, 41.), Németh, Molnár. Technikai vezetők: Horváth Attila, Pillmann Zoltán, Rausch János.
Gólszerző: Koncz (17.), Csapó (20.), illetve Turóczi (17.), Balogh R. (35., 53., 67.), Anicka (87.).

A Kisbért a bajnoki címre esélyes csapatok közé szoktuk sorolni, azonban most pár napon belül kétszer is kikaptak 7-2-re, így viszont nehéz… Hétvégén épp a Bakonyszombathely látta el a bajukat erősen. Az első félidő még szoros volt, hiszen 2-1-es hazai vezetéssel fordultak a felek, a szünet után jött a harmadik hazai jól. Ezt követően aztán megfogyatkozott a Kisbér, így megkapta negyedik gólját a csapat, ám tíz emberrel is szépíteni tudtak. A gólt követően aztán újabb játékos kapott pirosat a vendégek közül, kilenc emberrel pedig három gólt is kaptak az utolsó tíz percben.

Elcsúszott egy banánhéjon a Tatabánya, őrült nagy kiütés a megye egyben

Bakonyszombathely KSE–Kisbéri SSE 7-2 (2-1)
Bakonyszombathely, vezette: Józsa Cs. (Hegedüs P.).
Bakonyszombathely: Gellér – Gansperger, Cserháti Richárd (Szabados, 73.), Czeglédi, Kuti (Kiss, 78.), Takács R. T., Bakács (Zeraji, 46.), Tóth A. (Morvai, 82.), Polgár, Mészáros I. (Szabó, 54.), Tóth S. Technikai vezető: Kovács Attila.
Kisbér: Kanozsai – Wendl, Otoltics, Horváth M., Tapolcsányi, Kovács T., Sinigla (Ujvári, 46.), Horváth Á., Papp, Szabó B., Wolf.
Gólszerző: Kuti (23., 33., 77.), Gansperger (49.), Zeraji (86.), Tóth S. (89.), Szabó (91.), illetve Horváth M. (32.), Ujvári (80.).
Kiállítva: Tapolcsányi (76.), Otoltics (81.) – egyaránt Kisbér.

A bajnoki címre törő Császár hozta a kötelezőt hazai pályán. Az első félidő még szoros volt, Rendes a játékrész végén talált be, de ha már így belejött, lőtt még egyet a második félidő elején is. Ezt Bauer duplája követte, így a Császár ismét egy nagy lépést tett a bajnoki cím (és a feljutás?) felé.

Császári SE–D.M.A.C. Dunaalmás 4-0 (1-0)
Császár, vezette: Kreitl T. (Gaszner T., Mohos K.).
Császár: Karászi – Szabó M. (Vas, 72., Áment, 75.), Mész G. (Lázár, 77.), Bauer, Rendes (Vincze, 63.), Beke, Kisvári, Szabó G., Akóts (Cseh, 46.), Csonka, Nagy (Cságola, 46.). Technikai vezető: Falman Bálint Péter.
Dunaalmás: Emmer – Borbély, Villám, Elek, Mezei, Király (Rubin, 60.), Szelőczey, Herczeg (Ollé, 70.), Bazsika N., Vajda, Fiedler. Technikai vezető: Hegedűs Sándor. Gólszerző: Rendes (39., 48.), Bauer (62., 89.).

A forduló rangadóját végül tudta hozni a Naszály egy izzadós meccsen. Az első félidőben nem esett gól, így a másodikra maradt a döntés. Ennek elején Kóródi betalált, ám Gulyás egalizálni tudott. Pár perccel később Nagy is eredményes volt, majd a meccs végén Tóth találata döntötte el a három pont sorsát. Ezzel nagyon fontos három pontot gyűjtött a Naszály.



Csémi SE–Weldtech-Naszály SE 1-3 (0-0)
Csém, vezette: Büki G. (Dénes L.).
Csém: Farkas – Soós, Körmendi, Juhász, Szabó Cs., Kollár, Gulyás, Torday, Gerencsér, Názer, Horváth (Vas, 46.). Vezetőedző: Szabó István.
Naszály: Nagy P. – Nagy T., Sáling (Németh G., 46.), Nagy G. (Hebling, 90.), Nyári (Tóth, 61.), Szuri (Kóródi N., 85.), Kóródi B., Kucsera, Nagy F. (Kecskés, 82.), Szántó, Hamza. Vezetőedző: Mátyás Gábor.
Gólszerző: Gulyás (68.), illetve Kóródi B. (48.), Nagy G. (75.), Tóth (89.).

A Kisigmánd – mint eddig nagyjából mindenki – kiütötte a Rédét. Az első félidőben már négy volt a különbség, a meccs végére ezt megduplázták a hazaiak, nemigen volt kérdés a három pont sorsa.

Kisigmándi KSK–Réde KSE 9-1 (4-0)
Kisigmánd, vezette: Drabon B. (Dr. Hegyi G.).
Kisigmánd: Farkas F. – Morvai, Szalai J. I., Sándor, Szalai Á., Takács, Székely, Járóka (Zalka, 83.), Török, Széles, Maráz.
Réde: Léhner Zs. (Bozori, 59.) – Nebehaj, Sinka Á., Luncz, Zsargó (Herman, 28.), Buzál, Léhner B., Vass, Holczinger, Balogh, Kalmár. Technikai vezető: Takács Tibor.
Gólszerző: Török (3., 58., 62., 71., 89.), Sándor (19., 44., 87.), Morvai (30.), illetve Vass (64.).
Szabadnapos: Szákszendi SE.