A Megyei Kupa első selejtezőit rendezték vasárnap délután. Ebben a körben csak hat csapat érdekelt, amelyből három búcsúzott is. A két évvel ezelőtti győztes, tavaly a megyei első osztály második helyén végző Zsámbék probléma nélkül vette az Ászár jelentette akadályt. Az első félidőre eldőlt minden kérdés, hiszen hat góllal vezettek Bodó László fiai, a szünet után már hármat rúgtak rá, az utolsó szó pedig a másodosztályban vitézkedő Ászáré volt. Szabó Achillesz három góllal vette ki a részét a győzelemből, a vendégeknél két új igazolás is szerepet kapott. Jóval szorosabb volt a helyzet Gyermelyen. Itt szintén egy másodosztályú és egy első vonalas csapat csatázott. A vezetést az Esztergom szerezte meg, de ahelyett, hogy tovább növelték volna az előnyüket, a Gyermely egyenlíteni tudott a szünet után. Az osztálykülönbség nem jött ki a két csapat között, hiába próbálkozott az Esztergom. A büntetőkre maradt a döntés, ahogy többször láttuk a világbajnokságon is, ebben a műfajban végül az Esztergom volt a sikeresebb, így ha nehezen is, de továbbléptek. A harmadik mérkőzés is érdekesen alakult. Itt két első osztályban szereplő gárda vívott egymással, név szerint az Ács és a Koppánymonostor. Ácsról szinte az egész csapat távozott, így a keretben szinte csak 16-17 évesek játszottak az új vezetőedző, Nagy László első tétmeccsén. A Koppánymonostor is az ifivel állt ki. Az első félidő itt nem hozott gól, a szünet után viszont négy is esett. Meglepő módon mind a négyet a hazaiak szerezték, így felettébb simán jutott tovább a zöld-fehér csapat.



Ászár KSE-Zsámbéki SK 1-9 (0-6)
Ászár, vezette: Büki G. (Vojvoda M., Drabon B.)
Ászár: Molnár – Bősze, Ligeti, Kiss J., Nagy J., Verebics, Hnizda (Foltin, 38.), Répási (Németh, 46.), Kun, Nokta, Szabó (Pásztor, 67.). Vezetőedző: Rakó László.
Zsámbék: Lakatos – Peinlich, Marticsek (Kállay, 42.), Juhász, Sugár, Mann, Szabó, Kósa, Nagy (Fekete I., 67.), Karai, Dávid (Fekete Cs., 52.). Technikai vezető: Bodó László.
Gólszerzők: Kiss (91.), illetve Nagy (12.), Szabó (27., 38., 75.), Peinlich (31., 43.), Mann (45.), Karai (77.), Kósa (89.)
Kiállítva: Nokta (82., Ászár.)

Gyermely-Szomor LE-FC Esztergom 1-1 (0-1), büntetőkkel 1-2
Gyermely, vezette: Szeibert P. (Lovas A. G., Jászberényi M.)
Gyermely: M.Nagy – Tömör, Nagy, Beck (Gyuricza, 76.), Varga, Veszelovszki (Balázs, 70.), Petróczi, Németh, Veres, Gombás, Felsőházi.
Esztergom: Iványi – Budavári (Petrovics, 63.), Chrompota, Látrányi (Molnár, 80.), Dékány, Kiss, Bokros, Majtényi, Bugjó, Várszegi, Gyebnár. Vezetőedző: Veress Balázs.
Gólszerzők: Németh (49.), illetve Gyebnár (15.)



Ácsi Kinizsi SC-Koppánymonostori SE 4-0 (0-0)
Ács, vezette: Kolonics G. (Büki F., Horváth I.)
Ács: Boráros – Gerencsér, Balogh, Kovács, Ponty, Kohár, Taár, Kovács, Vörös J., Vörös R. (Fürjes, 53.), Kovács. Vezetőedző: Nagy László.
Koppánymonostor: Udvardi – Reif, Borbély, Grónai, Sárközi (Paulovics, 50.), Kerekes (Köcski, 72.), Falu (Pulai, 50.), Bacsó, Szijj, Pintér, Kovács. Vezetőedző: Vigh László.
Gólszerzők: Gerencsér (47.), Vörös J. (61., 72.), Fürjes (78.)