Szokás szerint mutatjuk, mit nyilatkoztak a vezetőedzők a megyei első osztályban a 2. fordulót követően. A hétvége összefoglalóját ITT tudod elolvasni.

Zsámbéki SK–Vértessomlói KSK 1-4 (0-0)

Bodó László: – Én tudom, hogy hol a helyünk, remélem a csapat is fogja tudni, hogy hol a helye. Az az alázat, ami tavaly bennünk volt, annak csak 5–10 százalékát látom. Mindenki vár a másikra, hogy majd eldönti a meccset. Ez nem tenisz, hanem csapatjáték. Ha nem kapunk észbe, akkor nagyon komoly gondjaink lesznek ebben az évben. Egyébként gratulálok a Vértessomlónak, megérdemelten nyertek.
Dupai János: – Az egész csapatot lehet dicsérni. Kaptunk egy figyelmetlen gólt, de Koller négy gólja eléggé extra teljesítmény. Volt tartás, volt küzdés.

Tatabánya SC–OBSK Oroszlány 1-2 (0-1)

P. Nagy László: – Azt gondolom, hogy ez a rangadó megérdemelte volna, hogy tiszta körülmények között dőljön el. Gratulálok az Oroszlánynak, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Sebestyén Ferenc: – Jó iramú, parázs meccs volt. Nüanszokon múlnak az ilyen rangadókon a dolgok. Mást játszottunk, mint szerdán. Csapatként nagyon jól szerepeltünk, ez volt a győzelem kulcsa. Miharabbi felépülést kívánunk a Tatabánya sérült játékosainak, egyúttal további sok sikert a csapatnak.

Nagyigmándi KSK–Tatai AC 2-1 (2-0)
Mohácsi Antal: – Az első félidő az elmúlt kettő és fél év legjobb játéka volt. Ránk fért már a siker, gratulálok a játékosaimnak, a tatai csapatnak pedig sok sikert a továbbiakban.
Kele Zoltán: – Az első félidőben teljesen bennmaradt a csapat az öltözőben. Az ellenfél ráérzett arra, hogy van keresnivalója a letámadással. A második félidő ugyanakkor visszaadta a hitemet, cserékkel és váltással meg tudtuk oldani, de nem sikerült az egyenlítés. Megy tovább az ideális összetétel és szerkezet keresése.

Bábolnai SE–Koppánymonostori SE 0-1 (0-0)

Józsa Péter: – A győztes hazai bemutatkozás sajnos nem jött össze. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a másodikban némileg a vendégek többet veszélyeztettek, és egy jól eltalált lövéssel elvitték a három pontot.
Vigh László: – Az első félidő első fele nem volt olyan, mint amilyennek szerettük volna, de később átvettük a játék irányítását. A szünet után rendeztük a dolgainkat, és már jobb volt a ritmus. Voltak lehetőségeink, de kimaradtak, ám szerencsére egyet sikerült értékesíteni. Elégedetlenek egy pillanatra sem vagyunk.

Vértesszőlősi SE–Sárisápi BSE 1-5 (0-2)

Kiprich József: – Úgy látszik, nekünk ez a megszokott eredményünk. Sok gólt kapunk, nagyon össze kell szokni a csapatnak.
Karcagi Pál: – Szép hetet zártunk. Szerdán bejutottunk a Magyar Kupa főtáblára, szombaton megnősült az elnökünk, Ligeti András, vasárnap nyertünk Szőlősön. A csapat a két győzelemmel küldi a „pótnászajándékot”, sok boldogságot kívánunk Martina és András!

Wati Kecskéd KSK–Ácsi Kinizsi SC 2-0 (1-0)

Linczmaier László: – Hosszú úton megtettük az első tyúklépést, sajnos rengeteg helyzetet kihagytunk, így végig izgulnunk kellett.
Nagy László: – Nagyon korrekt játékvezetés mellett kimondottan jó tartása volt a csapatnak. Erre a későbbiekben tudunk alapozni, de a Kecskéd megérdemelten nyert.

Nyergesújfalu SE–FC Esztergom 1-3 (1-0)

Jánosi Dániel: – A mai nap folyamán nagyon fegyelmezetlenek voltunk, sok hibát követtünk el, melyet sajnos az Esztergom könyörtelenül kihasznált. Remélem, tanulunk a hibánkból, és a következő fordulóban jobb eredményt tudunk elérni.
Szivák Krisztián: – Az első félidőben kicsit kapkodóan és pontatlanul játszottunk. Az ellenfél egy kontra után büntetőt lőhetett. A szünet után letisztult a játékunk, így sikerült megfordítani a meccset.