A legtöbb kérdésre választ kaphatunk a téli műfüves torna csoportjaiban. Az A-jelű négyesben például véget ért a csoportkör a hétvégén, hiszen minden gárda lejátssza a negyedik mérkőzését is. Előbb a Komárom VSE U19 játszik a Nagyigmánd ellen 15 órától a Czibor Zoltán Sporttelepen, majd egy órával később Koppánymonostoron találkozik az Ács és a Kecskéd. A Kecskéd eddig mindhárom mérkőzését megnyerte, és minden bizonnyal az Ács ellen megszületik a negyedik győzelmük is. A második helyre a Nagyigmánd pályázik. Hat ponttal a zsebükben játszanak majd a Komárom U19 ellen. Ha ezen a mérkőzésen a komáromiak győznének, három hat ponttal rendelkező csapat lenne, hiszen a már mind a négy mérkőzését letudó Tata is két győzelemmel áll. Így tehát még sok ismeretlenes az egyenlet, az biztos, hogy az Ács végez az utolsó helyen.
A B csoportban is véget érnek a küzdelmek, de itt csak négy csapat szerepel. Itt azonban még bárki továbbjuthat, miután a listavezető Tatabányának négy, a Nyergesújfalunak és a Vértessomlónak kettő-kettő, a Sárisápnak pedig egy pontja van. Vasárnap 13 órától a Tatabánya bebiztosíthatja a csoportelsőségét, amennyiben legyőzik a Nyergesújfalut. A vendégeknek csak a győzelem jöhet szóba, ha a továbbjutással számolnak. A másik mérkőzésen is kötelező a győzelem mindkét gárdának, ha tovább szeretnének még játszani. Itt 15 órától csatázik majd a Vértessomló és a Sárisáp. Mind a négy csapat jól ismeri a másikat, hiszen egy bajnokságban szerepelnek.
A II.-III. osztályokban szereplő csapatok számára kiírt bajnokság A csoportjában nem ez lesz az utolsó hétvége. Ettől függetlenül viszont közelebb kerülhetünk a válaszokhoz. Jelenleg a Pilismarót áll a legjobban, miután mind a két mérkőzését megnyerte. Ezen a hétvégén, méghozzá vasárnap 13 órától Tokodon csatázik majd a Csolnok és a Szárliget. Mindkét csapat eddig kétszer játszott, így van még esélyük továbbjutni. A Csolnok három, a Szárliget négy ponttal áll, ráadásul a harmadosztályú bajnokságból jól ismerik egymást. Amelyik csapat győzni tud, nagy lépést tehet a második hely felé. Két órával később, a Pilismarót erősítheti meg a vezető pozícióját, ugyanis a Tardossal játszanak. A Tardos szintén négy ponttal áll, ám ehhez három mérkőzés kellett nekik, így már nem sok esélyük van a továbbjutásra. A Pilismarót egy győzelemmel megtarthatja a hibátlan szereplését.
A B csoportban még keszekusza a helyzet, hiszen még elmaradt mérkőzés is van. A másodosztályban szereplő Környe szinte biztosan megnyeri a csoportot, ehhez vasárnap a Szákszendet kell elverniük. Szombaton a Kisbér és a Szákszend vív majd egymással, de vajmi kevés esélyük van a továbbjutásra. A Kisbér két mérkőzés után még nem szerzett pontot, a Szákszend pedig csak egyet. A Kisbér aztán egy nappal később, vasárnap is pályán lesz, méghozzá a Vértessomló U19 ellen. A fiatalok vélhetően a harmadik helyen zárják majd a csoportot, most is abban a pozícióban állnak. A Naszály eddig hat pontot szerzett, és ezzel a második helyen áll. Most ezt be is biztosíthatják, ugyanis a Bakonysárkány ellen lépnek pályára, a papírforma szerint esélyesebbek. A Bakonysárkány eddig egy pontot szerzett a három mérkőzés alatt. Így ebben a csoportban négy mérkőzést játszanak, a Naszály–Bakonysárkány mérkőzés kivételével mindet Oroszlányban, ugyanis azt Koppánymonostoron indítják útnak. A csoport utolsó mérkőzéseit majd csak 17-én rendezik, ám a Környe és a Naszály nagy lépést tehet az első két hely megszerzéséért.
Legutóbbi hozzászólások