A harmadosztály is végre kezdetét veszi, egyből jó párharcokkal megyünk neki a tavasznak.

Délen az Almásfüzitő a Dadot fogadja, míg a Csém a Dunaalmást. Mindkét összecsapáson jobban állnak a hazaiak, de a Dad negyedik helye egyáltalán nem nyugtathatja meg a füzitőieket. A Szákszend a Kisbér ellen vívhat jó rangadót, a Réde pedig a sereghajtó pozícióból fogadja a Bakonyszombathely csapatát.
Északon a Baj és a TABAK alsóházi derbit vív. A Bajna a Szárligetet látja majd vendégül, itt azért a vendégek esélyesebbnek tűnnek. Az Annavölgy a javítani vágyó Lábatlant látja vendégül, itt azért szintén a vendégek számítanak az esélyesebbnek. Remek derbinek ígérkezik a Dunaszentmiklós–Tardos rangadó. Ez a két csapat eséllyel pályázik a dobogóra, jelenleg a Tardos öt pontos előnnyel bír a szentmiklósiak előtt, de egy hazai diadallal csökkenhet a különbség. A Csolnok listavezetőként utazik a remekül szereplő Héreg-Vértestolna gárdájához. A hazaiak a második helyen állnak, így egy csolnoki győzelemmel óriási lépést tennének a bajnoki cím felé, hiszen a pontkülönbség már most is hét egységre rúg. Az őszi mérkőzést hozni tudta a Csolnok, most is valami hasonlóra készülnek.

Március 17, vasárnap, 15 óra
Megyei III. osztály, Dél, 15. forduló
Almásfüzitői SC–Dad KSE, Csémi SE–D.M.A.C. Dunaalmás, Szákszendi SE–Kisbéri SSE, Réde KSE–Bakonyszombathely KSE.
Észak, 15. forduló
Baj KSE–TABAK, Bajnai SE–Szárligeti SE, Annavölgy BSE–Lábatlani ESE, Dunaszentmiklósi SE–Tardosi FC, Héreg-Vértestolna–Csolnoki SZSE.